FONTOS


 

Vesztett, de vízilabdakupát nyert a Vasas

Elvesztette ugyan tizennyolc mérkőzés óta tartó veretlenségét a Vasas-Plaket vízilabdacsapata, de megnyerte a KEK-et. A Budapesten szerzett háromgólos előnyéből egyet megtartott a Mladosttal szemben a döntő második mérkőzésén, Zágrábban, így 1986 és 1995 után ismét a Vasas nevét vésik a serlegre.

Szépszámú szurkolósereg kísérte el a KEK-döntő visszavágójára a Vasas vízilabdacsapatát, az együttes mégis idegenül mozgott a zágrábi medencében, és egynegyedes előnyt adott a horvátoknak. A Mladost élt is a lehetőséggel, és - elsősorban a bombaformában játszó orosz center, Csomakidze jóvoltából - az első hét percben könnyedén ledolgozta a Budapesten összeszedett háromgólos hátrányát. A Vasas ekkor riadt csapat benyomását keltette, a magyar szurkolók meg kínosan pislogtak egymásra, nem erre számítottak. A második negyedben fokozódott a küzdelem, a Vasas elsősorban védekezésben nőtt fel az őrült tempót diktáló Mladosthoz. Csomakidzéval azonban továbbra sem bírtak Váriék, a görög-olasz bírópáros pedig folyamatosan szórta ki a magyar védőket.
A harmadik negyed elején tovább romlottak a Vasas esélyei, a horvátok már 5:1-re is vezettek, s félő volt, hogy súlyos vereség következik. Szerencsére Vindisch ismét háromgólossá szűkítette a különbséget, majd Varga Zsolt egy tervszerűtlen akció végén lőtt, s Percinic keze között a hálóba csorgott a labda. Ismét a házigazdák futhattak az eredmény után, s a negyed végén még Rogin behúzott egy emberelőnyt, de látszott, megnyugodtak a Vasas-játékosok, és végre azt játsszák, amit tudnak. És ez biztató volt az utolsó felvonás előtt. Nem lehetett kizökkenteni a magyarokat, hiába indultak egy méterrel előrébb a ráúszásnál a horvátok, a zóna összeállt, Kósz is egyre több bravúrt mutatott be, s a Vasas a kezében tartotta a mérkőzést. Ám négy perccel a végső dudaszó előtt Varga Zsolt a döntő pillanatban hibázott. Steinmetz Ádám gyönyörű szólójáért megítélt négyméterest hosszas huzavona után a kisebbik Varga, Dániel - Percinic közreműködésével - a lécre vágta, s a Mladost előtt ismét felcsillant a lehetőség, hogy legalább döntetlenre hozzák a két meccs mérlegét. Ekkor már Vári és Mátyás is kipontozódva a parton ült. Ám a Vasas állta a rohamokat, és amikor már úgy tűnt, hogy kupagyőztest ünnepelhet a magyar tábor, hét másodperccel a vége előtt labdát szereztek a horvátok, és Székely hiába sprintelt vissza emberéhez, Stritof a dudaszó pillanatában a hálóba zúdította a labdát. A 7:4 pedig azt jelentette, hogy kezdődhetett minden elölről, kétszer három perces hosszabbításban.
Hatalmas birkózás vette kezdetét a medencében, és ebből most a magyarok jöttek ki győztesen. A ráadás első felében Varga Tamás óriási erővel vágta a labdát a léc alá egy kijátszott emberelőnyös helyzet végén. Ez a gól döntött, és már azt a hibát sem követte el a Vasas, amit a rendes játékidő végén. Az utolsó 14 másodpercben ismét a horvátok jöttek, ám a centerbe bejátszott labdát a nyerőember, Varga Tamás könnyedén halászta el Csomakidze elől. A dudaszó pillanatában most nem a labda repült a magyar kapuba, hanem Somossy edző ruhástul a medencébe.
A Vasas nem játszott olyan látványosan, mint Pesten, sőt igazából jól sem játszott, de fogcsikorgatva küzdött akkor is, amikor nem jöttek be a passzok, célt tévesztettek a lövések. Ráadásul sikeréhesebbnek tűnt a fiatal csapat, mint a sztárokkal teletűzdelt Mladost.
Somossy József 1995 után másodszor nyert KEK-et a Vasassal, ráadásul az idén mindenütt győzött a csapat, ahol csak elindult. Begyűjtötte a Szuperkupát, a Magyar Kupát és most a KEK-et. A nagy álom azonban a hazai bajnoki cím, amelyet 1989 óta képtelen elhódítani. A csapat most ezt is megcélozza, s tervét, az eredmények ismeretében, illik komolyan venni.

KEK-döntő, visszavágó: Mladost Zagreb-Vasas 7:5 (3:0, 1:1, 2:3, 1:0, 0:1, 0:0). A Vasas 11:10-es összesítéssel nyerte a kupát.
A Bajnokok Ligájának utolsó csoportmérkőzésén Budapesten: Domino-BHSE-Becej (jugoszláv) 12:7. A Honvéd már korábban bejutott a BL négyes döntőjébe.

Salát Zalán Péter, Magyar Hírlap 2002.04.15.

Háromgólos magyar előny a vízilabda KEK-fináléban

Háromgólos előnnyel várja a Vasas vízilabdacsapata a KEK-döntő mai, zágrábi visszavágóját. Két hete a magyar csapat 6:3-ra nyert a Mladost ellen.

A Vasas vízilabdázói hét év után nyerhetnek újra nemzetközi kupát. A csapat kétszer volt BEK-győztes, 1980-ban és 1985-ben, kétszer pedig a KEK-ben lett első, 1986-ban és 1995-ben. A ma esti ellenfélnek, a Mladost Zagrebnek hosszabb a dicsőséglistája, a horvát csapat tízszer nyert kupát - ezzel a legeredményesebb csapat egész Európában -, hétszer BEK-et, kétszer KEK-et, tavaly pedig a LEN Kupát. A két ország csapatai főszerepet játszanak az európai kupaküzdelmekben, az eddigi három sorozat 74 tornájának több mint a felét nyerték meg, a horvátok 23-at, a magyarok 15-öt.
A Mladostot az elmúlt években csoportmérkőzéseken sikerült legyőzniük a magyaroknak, 1999-ben a BL-ben a BVSC-nek, tavaly novemberben pedig a Vasasnak a KEK-selejtezőben, onnan - mint a döntő párosítása mutatja - mindkét együttes továbbjutott. Az igazi, tétre menő mérkőzéseken viszont volt velük elég bajuk a magyaroknak: mint az MTI összeállításából kiderül, három éve a KEK-elődöntőben a Ferencvárost ejtették ki, tavalyelőtt a BVSC-t ütötték el a BL-döntőbe jutástól, tavaly pedig a LEN Kupa elődöntőjében a Vasas ellen mentek tovább két győzelemmel, a budapesti 12:7-tel és a zágrábi 11:4-gyel.
Most a Vasas jóval kedvezőbb helyzetből várhatja a visszavágót, hiszen a Komjádi uszodában az első mérkőzésen 6:3-ra győzött. Akkor a magyar csapat kiválóan védekezett emberhátrányban, Kósz Zoltán pedig, akit néhány hetes kihagyás után állított be újra a csapatba Somossy József vezetőedző, szenzációsan védett. A kapus ismeri a Mladostot és a zágrábi hangulatot is, hiszen egy évig védett a horvát csapatban, három éve pedig a Ferencvárosban játszott a Mladost ellen. A Vasast kétszáz szurkoló kíséri el Zágrábba, azért csak ennyi, mert több jegyet nem kaptak a magyarok.
A Vasas nehéz sorozat közben van, megnyerte a Magyar Kupát, a bajnokságban páros versenyt vív a Honvéddal, és közben bejutott a KEK-döntőbe. Somossy József még arra is figyelt, hogy a múlt heti bajnokin ne mutassanak meg mindent a videózó horvátoknak. Szerinte a Vasas már elérte a csúcsformáját, most kell nyernie. Illetve ma még nyernie sem kell, elég, ha egy marad a háromgólos előnyből.
A mérkőzés este negyed kilenckor kezdődik, az olasz Petronilli és a görög Hasszekioglu vezeti.

Salát Zalán Péter, Magyar Hírlap 2002.04.15.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

  
  KEK-döntő 2002.04.13

 
LINKEK