FONTOS


 

Hangolnak a szegedi pólósok

Másfél hónapos szünet után megkezdte a felkészülést a 2002/2003-as idényre a Tabán Trafik Szeged OB I-es vízilabdacsapata. Három új játékos érkezett, egyedül Nitsovits Tamás távozott.

A Tabán Trafik Szeged OB I-es vízilabdacsapatának a játékosai másfél hónapos pihenőt kaptak mesterüktől, Horváth Viktortól. A szabadság gyorsan elröppent - legalábbis a pólósok szerint -, hiszen tegnap délután megkezdték a felkészülést az új idényre, a 2002/2003-as bajnokságra. A szünetben több változás is történt az együttes háza táján. Távozott a gólvágó, Nitsovits Tamás, ő továbbiakban a BVSC-t erősíti. Az érkezési oldalon jóval több név szerepel, hiszen a szegedieket erősíti majd az amerikai John Samuel és három fiatal tehetség, Németh Zsolt, Fábry József és Varga István. Mi vár a játékosokra a felkészülés alatt? - kérdeztük Horváth Viktortól, a csapat vezetőedzőjétől.

- Az első hét a ráhangolódás jegyében telik majd el. Főként az úszás szerepel a programban, egyelőre konditerembe még nem járunk. A héten a vezetőkkel egyeztetve az egész nyári programot megtervezzük, a napokban eldől, hogy augusztus végén edzőtáborozunk-e Kotorban. Napi két edzésen vesznek részt a játékosok, elképzelhető, hogy már a jövő héten edzőmérkőzést játszunk. Fokozatos terhelést kapnak a fiúk, akik a szabadság ideje alatt is mozogtak, így nincsenek teljesen leeresztve. Igaz, ezt előre megbeszétük, évek óta bevett szokás ez nálunk, hogy az edzésmentes időszakban is karbantartják magukat a polósok. Néhány nap után azonban bekeményítek. Futás, erősítőfeladatok, úszás, taktikai váriácok szerepelnek a műsoron. Igérhetem: senki sem unatkozik majd, szeretném, ha mindenki jó erő állapotba kerülne. Egyelőre nincs szó arról, hogy igazolunk új játékost, az is elképzelhető, hogy lesznek még távozók. Ezek a nyitva maradt kérdések a napokban eldőlnek, kialakul a keretünk.

Süli Róbert, Délmagyarország 2002.07.23.

Ridzyk Valenciában

A Tabán Trafik Szegedi VK ex házi gólkirálya, Nitsovits Tamás fürdőnadrágban állt a parton, ám esze ágában sem volt együtt róni a hosszakat az egykori társakkal. "Új klubomban, a BVSC-ben a jövő héten kezdődnek az edzések. Csupán egy búcsú erejéig ugrottam le az új-szegedi uszodába" - közölte a balkezes bombázó.
Nitsovits búcsúzott, két tengerentúli pólós pedig érkezett. A centerposzton villogó 23 éves, 105 kilós John Samuel és a bekket játszó 25 éves, 95 kilós Brad Kittredge egyaránt tagja az Egyesült Államok bővebb olimpiai keretének. Az amerikaiak szövetségi kapitánya, Ratkó Rudics figyelemmel kíséri sorsuk alakulását.
"Örülünk, hogy a földkerekség egyik legszínvonalasabb bajnokságában edződhetünk, gyarapíthatjuk tudásunkat - fogalmazott John Samuel, aki tavaly nyáron, illetve az idén tavasszal összesen két hetet töltött Szegeden. - Mindketten szeretnénk részt venni az athéni olimpián, azaz számunkra Szegeden keresztül vezethet az út a görög fővárosba."
Újság még az együttes háza táján, hogy Ridzyk Zoltán a spanyol második ligás Valenciához igazolt.

Thékes István, Nemzeti Sport 2002.07.25.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK