FONTOS


 

Helyén volt a szentesi szív

Ritkán látható nagy csatában, fordulatokban gazdag összecsapáson vívta ki a nyolc közé jutást a Kontavill-Szentesi VK férfi vízilabdacsapata a Magyar Kupában.

A harmadik negyed után hiába vezetett már négy góllal a Tabán Trafik Szeged, a Kurca-partiak felálltak a padlóról, fokozatosan ledolgozták hátrányukat, s végül 11-11-es döntetlennel zártak. Ez pedig azt jelentette, hogy így az összesítésben megtartották az első, szentesi találkozón szerzett háromgólos előnyüket.

- A továbbjutás a Szeged kezében volt, de az utolsó negyedben nagyon elrontottak valamit - ismerte el sportszerűen Csörgő Péter, aki négy találattal járult hozzá a szentesiek sikeréhez. - A harmadik negyed után nem igazából hittünk a feltámadásunkban, a szünetben edzőnk, Kádár József öntött lelket belénk, felrázott bennünket. Ezzel együtt szerencsénk is volt, amennyiben a szegediek a záró hét perc elején a két fórjuk közül az egyiket értékesítik, szerintem elment volna a hajó. Egyikből sem született újabb gól, nekünk viszont helyén volt a szívünk, nem remegett a kezünk, könyörtelenül belövöldözgettük a helyzeteinket.

Mi történt az utolsó játékrészben? - a kérdésre a szegediek egyik legrutinosabb pólósától, a két találatig jutott dr. Török Tibortól kértünk választ.

- Több összetevője van a kiesésünknek. 1.: Nem volt szerencsénk; a lélektanilag fontos ötgólos különbséget nem sikerült elérnünk, pedig volt rá lehetőségünk, nem is egy. 2.: Hiányzott a csapatból az a munka, ami az elmúlt esztendőben benne volt. Gyakorlatilag csak három hete tudunk normálisan készülni. 3.: A szentesiek csereemberei kicsivel többet nyújtottak, mint a mieink. 4. Számunkra előnytelen volt a bírói ténykedés: a fehér ruhások engedték az agresszív játékot, amit a vendégek tökéletesen kihasználtak. Ettől függetlenül bekerülhettünk volna a nyolc közé, de képtelenek voltunk élni a lehetőséggel.

Tegnap délután a Magyar Vízilabda-szövetségben elkészítették az MK-negyeddöntő programját. A Szentes rendesen belehúzott, ugyanis a Kontavill a Honvéd-BVSC párharc győztesével csap össze szombaton a fővárosban, vasárnap este 6 órakor pedig a ligeti uszodában. A további párosítás: a Vasas-UTE győztese-Neptun (OB I/B-s), FTC-Eger, OSC-KSI.

Szélpál László, Délmagyarország 2002.02.26.

A Szentes maradt állva

Hiába vezetett már 10-6-ra is a Tabán Trafik Szeged
A sors úgy hozta, a két Csongrád megyei szomszédvár már az első körben, azaz a nyolcaddöntőben összetalálkozott a férfi Magyar Kupában. A rövidebbet ezúttal - egy esztendővel ezelőtt fordítva történt - a Tabán Trafik Szeged húzta, ugyanis a két mérkőzés alapján a Kontavill-Szentesi VK összesítésben három góllal jobbnak bizonyult.


Kontavill-Szentesi VK-Tabán Trafik Szeged 8-5 (1-1, 3-2, 3-1, 1-1)
MK-nyolcaddöntő, első mérkőzés. Szentes, ligeti uszoda, 500 néző. Vezette: Császár, Németh F.

Szentes: HORVÁTH T. - Pellei 1, Csörgő 1, KIS I. 1, Szabó N. 1, KAMENECKIJ 3, Szénászki. Csere: Somogyi, Biltsik, Berki, Juhász E., Vígh, Hyc T. 1. Edző: Kádár József.

Szeged: BARÁT - Mód, Várhegyi, Weszelovszky 1, Molnár P., Nitsovits 1, Éles 1. Csere: Zsarkó, Ridzyk, Varga P. 1, dr. Török 1, Balla. Edző: Horváth Viktor.
Gól - emberelőnyből: 10/4, ill. 13/5.
Négyméteresből: 2/1, ill. -.

- A minimális célkitűzés, hogy ne hátrányban szálljunk medencébe a szegedi visszavágón - mondta az "odavágó" előtt a Kurca-parti alakulat mestere, Kádár József. A szomszédvár trénere, Horváth Viktor elárulta, bizony csalódott lenne, ha nem az ő csapata kerülne a legjobb nyolc közé.

Szentesen a már régóta megszokott remek hangulatban kezdődött a találkozó. Pellei a házigazdáknak szerzett vezetést, amit Varga P. egalizált. A nagy csata a későbbiekben is folytatódott, annyi különbséggel, hogy 3-2-re már a szegedieknél volt az előny. Mégis ők kezdtek el kapkodni, pontatlanokká váltak a támadásaik. Vérszemet kaptak a szentesiek, zsinórban elért négy találatukkal állva hagyták a vendégeket, 6-3. Innentől kezdve már csak az volt a kérdés, hogy hány gólos előnnyel utaznak a hazaiak a szegedi visszavágóra.

Tabán Trafik Szeged-Kontavill-Szentesi VK 11-11 (2-2, 3-3, 5-1, 1-5)
MK-nyolcaddöntő, visszavágó. Újszegedi sportuszoda, 700 néző. Vezette: Szentgyörgyi, Marjai.

Szeged: Barát - Varga P. 1, Mód, WESZELOVSZKY 5, MOLNÁR P. 2, Balla, Nitsovits 1. Csere: DR. TÖRÖK 2, Zsarkó, Ridzyk, Várhegyi, Éles. Edző: Horváth Viktor.
Szentes: Horváth T. - Pellei 1, CSÖRGŐ 4, KIS I. 2, Szabó N. 1, Kameneckij 1, SZÉNÁSZKI 2. Csere: Biltsik, Berki, Juhász E., Vígh, Hyc T. Edző: Kádár József.
Gól - emberelőnyből: 17/7, ill. 14/7.
Négyméteresből: -, ill. 1/0.

A meccsre jövet az egyik szegedi drukker megjegyezte: - Adott a feladat a fiúk előtt, valamennyi negyedet egy-egy góllal meg kell nyerni, s máris a nyolc között vagyunk. Ennyi az egész.
Ha az ilyen egyszerű lenne...

- Elmondtam a játékosoknak, felejtsék el, hogy tegnap három góllal nyertek. Úgy kell pólózniuk, mintha nem lenne náluk az előny - magyarázta Kádár József. - Abban biztos vagyok, hogy nyerünk, a kérdés csak az, mennyivel - tárta szét a karját Horváth Viktor.

Nem bánta meg az, aki késő délutáni programként a két szomszédvár kupacsatájának megtekintését választotta. Borzasztóan jó mérkőzés élményével gazdagodtak. Az első két negyedben felváltva estek a találatok. Hol az egyik, hol pedig a másik gárda vezetett maximum egy-egy góllal. Ahogy telt-múlt az idő, úgy lett egyre halkabb a szegedi ultracsoport.

Nem bíztak a továbbjutásban, és ebben volt is valami, hiszen a forduláskor még mindig őrizte háromgólos előnyét a Szentes. A harmadik hét percben aztán nem várt fordulat állt be, feltámadt a Szeged. Szebbnél szebb találatokat - ebben Weszelovszky és dr. Török járt az élen - szerezve a fehér sapkában pólózó házigazdák elhúztak 10-6-ra. Úgy tűnt, megroggyant a Kontavill, gyerekjáték lesz a szegedieknek kiharcolni a továbbjutást.

Nem így történt; amíg a hazaiak sorra a kapufát találták telibe (egymás után háromszor), addig Csörgő vezérletével a vendégek rendre betaláltak, 10-9. Nitsovits gólja még felvillantotta a reményt a házigazdák számára, de korai volt a hurráhangulat, mert a meccs utolsó két gólját Kis I. és Kameneckij lőtte, 11-11.

Őrületes nagy csatában a szerencsésebb csapat került a kupa következő körébe.

Továbbjutott a Kontavill-Szentesi VK, 19-16-os gólkülönbséggel.

Horváth Viktor: - Gratulálok csapatomnak, mindenki mindent elkövetett a siker érdekében. Sajnos nem volt szerencsénk. Egyébként pedig felháborítónak tartom, hogy a bírók szemet hunytak a Szentes kimondottan durva játéka felett. A vendégek számtalan esetben megfogták az enyéim torkát. Ez nem volt más, mint pankráció.

Kádár József: - Hatalmas küzdelemben nemes ellenfelet sikerült kivernünk a kupából.

Szélpál László, Délmagyarország 2002.02.25.

Szentesi feltámadás Szegeden

A férfivízilabda-Magyar Kupa nyolcaddöntőjének vasárnapi visszavágóján a Szentes az utolsó negyedben négygólos hátrányból ált fel Szegeden. Továbbjutott még a Fradi, a Neptun, az Eger, a OSC és a KSI - a BVSC-Honvéd és a Vasas-Újpest párharcok két találkozóját szerdán és csütörtökön játsszák.

Férfivízilabda-Magyar Kupa, negyeddöntő, visszavágó:
Tabán Trafik Szeged - Kontavill Szentes 11-11 (2-2, 3-3, 5-1, 1-5)
Szeged 700 néző
vezette: Szentgyörgyi, Marjai
Szeged: Baráth - Mód, MOLNÁR 2, Balla, Nitsovits 1, Varga 1, WESZELOVSZKY 5. Csere: Dr. TÖRÖK 2, Zsarkó, Ridzyk, Várhegyi, Éles. Edző: Horváth Viktor
Szentes: HORVÁTH - Kiss 2, SZÉNÁSZKI 2, SZABÓ 1, Pellei 1, Kameneckij 1, CSÖRGŐ 4. Csere: Biltsik, Berki, Juhász, Vígh, Hyc. Edző: Kádár József
Gól emberelőnyből: 17/7 illetve 14/7
Négyméteres: - illetve 1/0

Az első két negyedben a Szentes biztosan őrizte a szombaton megszerzett háromgólos előnyét (8-5-re nyertek a Kurca partján), a Szegednek nem ment az emberelőnyös helyzetek kihasználása. Térfélcserénél biztos továbbjutónak tűnt a vendéggárda. A harmadik negyedben azután a kosárlabdameccsről érkező B-közép hathatós támogatásával 10-6-ra ellépett a hazai gárda, az újra nagy formában játszó Weszelovszky vitte hátán a csapatát, de kellett az előnyhöz az is, hogy Baráth Ferenc megfogja Pellei négyméteresét. Dr. Török fénykorát idézve ejtett akció gólt, s a hazai publikum máris ünnepelni kezdte az övéit.

Korán. A Szentes ugyanis felállt a padlóról, de inkább a hely szellemének megfelelően, feljött a medence felszínére és a szegedi nevelésű Csörgő kiváló játékával a lefújás előtt néhány másodperccel kiegyenlített, s így 19-16-os összesítéssel bejutott a Magyar Kupa legjobb nyolc csapata közé. A Szegednek pedig az a lehetőség jutott, hogy végre saját medencéjében tud edzeni, hisz' a bajnokság csak március közepén folytatódik.

Horváth Viktor: - A rengeteg kapott fór ellenére azt mondom, hogy a játékvezetők engedték a Szentes pankrációját, s bár jól játszott a csapatom, így nem lehetett esélyünk a továbbjutásra.

Kádár József: - Négygólos hazai vezetésnél sem adtuk fel, volt tartása a fiúknak. Megérdemelten jutottunk tovább.

A BVSC-Honvéd és a Vasas-Újpest párharcok két találkozóját az érintett csapatok nemzetközi kupamérkőzései miatt szerdán és csütörtökön játsszák.

Barok István, [origo] 2002.02.25.

Melyik csapat búcsúzik?

Szombaton és vasárnap megyei rangadó a Magyar Kupában
A legutóbbi Magyar Kupa-kiírásban a csatározás későbbi fázisában botlott egymásba a Kontavill-Szentesi VK és a Tabán Trafik Szeged férfi vízilabdacsapata. Egy évvel korábban az elődöntőben nézett farkasszemet a két ősi megyei rivális, ezúttal már megteszik ezt a nyolc közé jutásért. Kettejük közül csak az egyik kerülhet a negyeddöntőbe. A hét végén kiderül, melyiküknek sikerül a bravúr.


Mert az kell hozzá, ezzel a megállapítással vitatkozni sem érdemes. Szombaton, 18 órakor a szentesi uszodában bonyolítják le az "odavágót", vasárnap, 18.30-kor pedig a közelmúltban átadott, felújított, megszépült újszegedi sportuszodában a visszavágót. Úgy, mint egy esztendővel ezelőtt.

Akkor is a Kurca partján feszültek először egymásnak a csapatok. A házigazdák - akiket akkor még az időközben Franciaországba szerződött Fülöp Tibor trenírozott - már 6-0-ra is vezettek, de a hajrában a Tisza-partiak kétszer is betaláltak Horváth Tamás kapujába. Másnap aztán kiderült, sorsdöntő találatok voltak ezek, hiszen a hihetetlen izgalmakat hozó második, szegedi felvonás 13-8-as hazai sikerrel ért véget. Szénászkiék búslakodtak, míg Élesék Egerbe utaztak finálézni a Vasassal. Végül meg kellett hajolni a kicsivel nagyobb tudás előtt, na meg az elfogult játékvezetéssel szemben, de így is emelt fővel fogadhatták a szegedi szurkolók és a semleges nézők gratulációját. A szentesiek nem élhették át ezt az élményt. Egyetlen gólon múlott... Már csak emiatt is fűti őket a visszavágás vágya. Szombaton és vasárnap eljön a tettek ideje.

- Annak örülök, hogy az első körben elkerültük a Honvédot, a Vasast, a BVSC-t és Fradit - szögezte le Kádár József, a szentesi együttes trénere. - A Szeged ellen a pillanatnyi forma, a jobb idegállapot dönt majd. Amiatt nem vagyok elkeseredve, hogy nálunk lesz az első mérkőzés, a bajnokságban már kétszer bebizonyítottuk, a Tisza partján sem vagyunk esélytelenek. Bizakodom.

- Szentesen Csörgőéknek, Szegeden pedig nekünk van nagyobb sanszunk a győzelemre - latolgatta az esélyeket a trafikosok szakvezetője, Horváth Viktor. - Hogy ez az összesítésben mire lesz elég, az szinte megjósolhatatlan. Abban reménykedem, hogy a páros mérkőzésig tovább javul a lövőteljesítményünk. Úgy ítélem meg, számunkra kedvező, hogy nálunk lesz a második összecsapás. Szeretnénk továbbjutni.

A Szegedi VE vezetése a szombati találkozóra ingyenes szurkolói buszt indít. Megfelelő számú jelentkező esetén indulás 16 órakor az újszegedi sportcsarnok elől.

Szélpál László, Délmagyarország 2002.02.22.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

  
  UTE-Szeged 2002.02.10

 
LINKEK