FONTOS


 

Az első csatát a Szentes nyerte

Feltételezem, hogy az idősebb póló szurkolóknak, ha a Szentes-Szeged Magyar Kupa meccsre indulnak, bevillan 1980 novembere, amikor ez a két gárda játszotta az MNK döntőt Pesten, a Komjádi uszodában és bár az akkor SZEOL AK néven küzdő szegediek már 5-2-re is vezettek, mégis a szentesi Vízmű nyert 6-5-re, amikor Mezei belőtte Gál "Csupi" mellett a hatodikat. Rég volt, szép volt, főleg a Kurcza partiaknak, ám most két meccsen a döntőbe jutás volt a tét.

A nagyszerű formában játszó Szentes ellen esélye sem volt a vendégeknek, akik csak az utolsó negyedben tudták bevenni a hazaiak kapuját.

A két csapat a bajnokság alapszakaszában egyszer, Szentesen, játszott már ősszel, amikor is a Szeged szinte megalázta a hazaiakat a 9-2-es sikerével. Nos kérem ezért is szép és érdekes sport a vízilabda, mert minden a vendégek mellett szólt, mégis a Szentes nyert.

Kontavill Szentes-Tabán Trafik Szeged 6-2 (2-0,2-0,1-0.1-2)
Szentes 800 néző. Vezette: Kosztolánczy, Szentgyörgyi
Szentes: HORVÁTH- JUHÁSZ, TORDAI, CSÖRGŐ 1, KISS 1 ZENTAI 1, SZÉNÁSZKI 2. Csere: BERKY, MAGYAR, SZABÓ, ZSARKÓ, KÉRI 1. Edző: Fülöp Tibor.
Szeged: Tóth-Krnács, Varga P., Dr. Mód, Weszelovszki, Dr. Szabó, Nitsovits 1. Csere: BARÁTRH (kapus), Balla, Dr. Török, Kresák, Németh, Éles 1. Edző: Horváth Viktor.
Gólok emberelőnyből: 9/2 ill. 12/2
Négyméteresből - ill. -

Érdekes előzményei voltak a már fennt említetteken kívül is a meccsnek. Fülöp Tibor a hazaiak trénere még tagja volt a 80-as kupagyőztes gárdának, így el tudta mesélni a fiainak az ott átélteket. Ráadásul 1997-99-ig Ő volt a Szeged edzője, s jó néhány mai vendégjátékossal dolgozott. Ráadásul a Szentes fehér sapkáját viselte két egykori utánpótlás válogatott szegedi, Csörgő Péter és Zsarkó István.

Óriási volt az érdeklődés, telt ház várta a csapatokat, Szegedről is különbuszokkal és autókaravánnal érkeztek a drukkerek. Hatalmas küzdelem alakult ki a medencében, sok hibával. Ebben a vendégek jártak az élen, hisz a Szentes, Szénászki és Zentai góljaival már az elején megnyugtató előnyt szerzett. Igaz a hazaiak is csak az ötödik fórjukat tudták belőni, de a vendégek még ezt is alúl múlták, lévén az első góljukat a meccs utolsó előtti percében, a 11-ik előnyből 6-0-nál Éles Vili lőtte, igaz Nitsovits beverte a 12-iket is.

Fülöp Tibor szerint ma úgy játszottak, ahogy azt megálmodta, s ahogyan ősszel a Honvédot is megverték (ugyanez az eredmény született akkor is- a szerk.), de a továbbjutás még nincs a zsákban, hisz a Szeged nem tud mégegyszer ekkorát hibázni.

Ebben egyetértett Horváth Viktor a vendégek mestere is, aki a második vonalból tavaly felkerült gárdájának a legrosszabb eddigi produkcióját volt kénytelen végigszenvedni. Egyedül a csereként vízbekerült kapusával, Baráth Ferivel volt elégedett.

Pénteken a "háború" a második ütközettel, Szegeden folytatódik, s mint az elején írtam, ebben a sportban minden, sőt mindennek a fordítottja is lehetséges.

A másik elődöntőben, 1. mérkőzés:

BVSC-Brendon - Vasas-Plaket 10-8 (1-1, 2-3, 4-4, 3-0)

Szőnyi út, V: Németh, Bátori
góldobók: Németh, Madaras 3-3, Ibolya, Kis, Dávid, Varjas, illetve Vári 5, Vindisch 2, Varga T.

A mérkőzés nagy részében a vendég Vasas vezetett, a harmadik negyedben kétszer is két góllal. Ennek ellenére a házigazda vasutasok nyertek, miután - ugyanúgy, mint a múlt szombati KEK-elődöntőben - a hajrában egyértelműen felülmúlták riválisukat. Így ők várhatják előnnyel a második összecsapást.

Barok István, Sporthírek 2001.03.14.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Vízilabda.2001