| ||||
|
|
Egri siker Szolnokon
Férfivízilabda-OB I, 10. forduló Kemény párharcokkal indult a vidéki rangadó, a bírók pedig szórták a kiállításokat. A negyed utolsó másodpercéig 2-2 gól esett, ekkor azonban a szolnoki nevelés, Cseh Sándor kihasználva a védők és Ignácz kapus figyelmetlenségét, mintegy 9 méterről talált a jobb alsó sarokba. A második negyedben is Cseh Sándor volt a főszereplő, ugyanis mellélőtt a játékos egy négyméterest. A folytatásban felváltva potyogtak a gólok, ami azt jelentette, hogy tartotta előnyét a vendéggárda. A fordulást követően továbbra is magabiztosan értékesítették emberelőnyös helyzeteiket az egriek és megszöktek két góllal. A nagy elánnal játszó szolnokiak azonban nem hagyták annyiban a dolgot, Süveges és Balogh révén döntetlenre módosították az állást, Kiss Szabolcs azonban centerből ismét a hevesieknek szerzett előnyt. A záró játékrészben óriási vízibirkózás folyt a medencében, a játékvezetők szinte minden szabálytalanságért kiállítást ítéltek és ezt az egriek sokkal precízebben használták ki, mint vendéglátóik, és hozták az úgynevezett "négypontos" találkozót. Urbán Lajos: "A fordulás után nem lőttük be emberfóros helyzeteinket és ez döntött. Gyulavári Zoltán: "Az utóbbi idők legnehezebb szolnoki győzelmét arattuk egy harcos, küzdelmes mérkőzésen A másik mérkőzésen: Varga Csaba, [origo] 2001.11.24 |
Vízilabda.2001 |
||
|