| ||||
|
|
Szegedi győzelem a pólóbajnokság nyitányán
A férfivízilabda-bajnokság első mérkőzését Szegeden rendezték, ahol a tavalyi kupadöntős hazaiak az újonc Kecskemétet fogadták. A szegediek Varga és Mód vezérletével magabiztosan gyűjtötték be a győzelemért járó két pontot. Nitsovis szerezte meg a vezetést a tiszapartiaknak: a Svájcból hazatért klasszis közeli lövéssel adta meg a bajnoki alaphangot. A vendégek ekkor még Kollár révén egyenlítettek, ám ezután egyenlőtlen küzdelem következett. Varga Péter valamint a kapitány Mód eredményes játékával már a második negyed végére tetemes, hatgólos előnyt szerzett a Szeged. A Kecskemét rengeteg emberelőnyös helyzetet elpuskázott, és csak az utolsó felvonásban tudtak betalálni a hazai kapuba. Ekkor Mráz egymás után kétszer is eredményes volt, de a hazai győzelem egy percig sem forgott veszélyben. Kecskeméten tehát akad még munka, míg a Szeged könnyed játékkal hangolt a jövő heti Honvéd elleni rangadóra. Férfi vízilabda OB I, első forduló: Horvát Viktor: " Örülök a magabiztos győzelemnek, de a
Honvéd ellen sokkal több kell majd." Putnik Zoltán, [origo] 2001.09.29. |
Vízilabda.2001 |
||
|