FONTOS


 

Papírforma Fradi-vereség Óbecsén

A férfivízilabda-BL csoportmérkőzéseinek negyedik fordulójában az FTC 11-6-os vereséget szenvedett Óbecsén a címvédő jugoszláv bajnoktól, amely így máris a négyes döntőben van.

Bajnokok Ligája, Vörös csoport, 4. forduló:
Nis Naftagas Becsej (jugoszláv) - FTC-Thomas Jeans 11-6 (3-3, 2-0, 3-2, 3-1)
Óbecse, 1200 néző
A magyar góldobók: Székely, Paján 2-2, Matajsz, Szebeni 1-1

Bátran kezdett az FTC, az első játékrészben 1-0-ra, majd 3-2-re is vezetett. A második negyedtől - hiába védett kitűnően Kósz Zoltán - felülkerekedtek a házigazdák, és előnyüket a harmadik és negyedik hét percben tovább növelték. Ezzel együtt az FTC jobb eredményt ért el idegenben a BL-címvédővel szemben, mint hazai pályán (4-10).

A Becsej győzelmével - függetlenül a hátralévő két mérkőzésének eredményétől - már bejutott a négyes döntőbe. A jugoszlávoknak a csoport élén 8 pontjuk van, az FTC-nek maradt 2, de a versenyfutása a görög és a francia bajnokkal jól alakulhat: mindkét riválisával hazai pályán játszik március 24-én, majd április 7-én.

O. Nice (francia)-O. Pireusz (görög) 6-8

Az állás:

1. Becej (jugoszláv) 8 pont
2. Pireusz 4
3. Nice 2 (34-37)
4. FTC 2 (27-38).

Az FTC március 24-én az Olympique Nice-t, április 7-én az Olimpiakosz Pireuszt fogadja Budapesten, s ha mindkét találkozót megnyeri, akkor ott lesz a négyes döntőben.

Kék-csoport:

Possillipo Napoli (olasz)-Spandau 04 (német) 13-5 (Kásás 4 gólt lőtt)
Jug Dubrovnik (horvát)-Dinamo Moszkva (orosz) 11-4

Az állás:

1. Jug Dubrovnik 7
2. Possillipo 6
3. Spandau 2
4. Moszkva 1

Későn ébredt a BVSC

A vízilabda KEK-elődöntőjének Szőnyi úti visszavágóját 10-7-re ugyan megnyerte a BVSC, de összesítésben 18-17-tel a spanyol Barceloneta jutott a döntőbe.

Megnyugtatónak látszó négygólos előnnyel érkeztek a vendégek a Szőnyi útra, de ez nem őket, hanem a házigazdákat tette az elején érthetetlenül kényelmessé. A katalán együttes 3-0-ra elhúzott, szinte tetszés szerint lőtte góljait, és növelte a különbséget.

A folytatásban lényegesen kiegyenlítettebb lett a játék, majd a harmadik játékrésztől egyértelműen fölénybe kerültek a szombat délutáni szunyókálásukból felébredő vasutasok. Az utolsó hét percben kétszer is három góllal vezetett Gerendás György legénysége, s csak hajszálon múlott a Barcelonában szerzett hátrány egalizálása. Ez azonban egyszer sem sikerült, így minimális különbséggel, 18-17-es összesítéssel a Barceloneta jutott a KEK döntőjébe.

Vízilabda KEK, elődöntő, visszavágó:
BVSC-Brendon - C.A. Barceloneta Adecco (spanyol) 10-7 (1-3, 1-1, 5-2, 3-1)
Szőnyi út, 1000 néző
vezette: Sztavropulosz (görög), Rakovec (szlovén)
gól: Ibolya 3, Madaras 2, Csányi, Petik, Fülöp, Varjas, Németh 1-1, illetve Marcos, Sans, Martin 2-2, Szavics 1

A másik ágon a Florentia (olasz) egygólos előnnyel utazott a volgográdi visszavágóra.

Kiütötte a Mladost a Vasast

A vízilabda LEN Kupa elődöntőjének visszavágóján a Vasas-Plaket 11-4-re kikapott Zágrábban a Mladosttól. A horvátok kettős győzelemmel, 23-11-es összesítéssel jutottak a döntőbe.

Vízilabda LEN Kupa, elődöntő, visszavágó:
Mladost Zagreb (horvát) - Vasas-Plaket 11-4 (3-1, 1-1, 4-2, 3-0)
A magyar góldobók: Vári 2, Vindisch, Lehmann

A két héttel ezelőtti budapesti 7-12 után a Vasasnak eleve roppant kevés esélye volt még a tisztes helytállásra is. Az előzetes várakozást igazolta a zágrábi visszavágó: az olimpiai bajnok Varga Zsolttal, s számos horvát válogatottal vízbe szálló házigazdák simán nyertek. A kiegyenlített második negyedtől eltekintve az történt a medencében, amit ők akartak.

A másik elődöntőből a görög Vuliagmeni esélyes a döntőbejutásra, miután az első találkozón idegenben is nyert (7-6) az olasz Brescia ellen.

Vuliagmeni (görög)-Brescia (olasz) 7-9

A vendég olaszok a hosszabbításban aranygóllal nyertek és jutottak a döntőbe (ahol a Mlados Zagrebbel játszanak március 24-én és április 7-én), miután az első találkozón idegenben a görögök győztek 7-6-ra.

[origo], 2001.03.10.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Vízilabda.2001