FONTOS


 

A szlovénok a legesélyesebbek?
Eb: továbbra is 2003-ban

Az idei versenyszezon meglehetős hektikusságát látva felvetődött, hogy váltani kellene az Európa-bajnokságok lebonyolításánál, és nem az 1981 óta tartott ritmusban, azaz minden páratlan évben kellene megrendezni a pólós kontinensviadalt, hanem a páros években. Így legalább az egyik Eb igazi rangot képviselne -- a négyéves ciklus félidejében rendeznék --, míg a másik afféle kvalifikációs tornaként szolgálna az olimpia esztendejében.

A fukuokai világbajnokságon például elterjedt a hír, Alphonse Angella, az Európai Úszóliga (LEN) vízilabda-bizottságának elnöke háttértárgyalásokat folytat a világszövetség képviselőivel, hogy a 2002-ben esedékes Világkupát ejtse a FINA, és helyette előrehoznák az Eb-t, amely így az év fő pólós eseménye lehetne. Angella úgy gondolta, ez esetben ismét Budapest lenne a házigazda, látva a júniusi margitszigeti esemény minden addiginál átütőbb sikerét (és a felkészülésre fordítható idő drasztikus lerövidülését). Az ötlet azonban elvetélt, majd ugyanez lett a sorsa annak az őszi ideának, amely szerint a barcelonai világbajnokság előtt nem rendeznének Eb-t, hanem azt áttolnák 2004 tavaszára, és azon lehetne kiharcolni az olimpiai részvételt. (A versenynaptár felbolydulása a FINA 1998-as döntésére vezethető vissza, ekkor született meg az a határozat, hogy a világbajnokságot négy- helyett kétévenként írják ki -- több bevételre téve szert ezáltal a sűrűbben reklámozott szponzoroktól --, más kérdés, hogy az illetékesek teljes mértékben figyelmen kívül hagyták a LEN-kalendáriumot.)

Nos, érdeklődésünkre Szakadáti László, a LEN igazgatóhelyettese kijelentette, a híresztelésekkel ellentétben a következő vízilabda Európa-bajnokságra az eredetileg tervezett időpontban, 2003-ban kerül sor. "Nem lehet ide-oda pakolgatni egy ilyen jelentős eseményt. Nekünk szerződésünk van az EBU-val, az európai televíziós társaságokat tömörítő szervezettel, amely valamennyi, általunk jegyzett versenyt közvetít, lett légyen szó úszásról, műugrásról, szinkronúszásról vagy vízilabdáról. A versenynaptár pedig annyira zsúfolt, hogy egy tíznapos programot nem lehet csak úgy áttenni egyik évről a másikra. Az Európa-bajnokság elmozdítása legkorábban az athéni olimpia után jöhet szóba. Az kétségtelen, nem kizárt, hogy a 2005-re tervezettet 2006-ban rendezik csak meg, ám ennek eldöntése még a jövő zenéje."

Ami a két év múlva esedékes pólódzsemborit illeti, a júniusi nekibuzdulás már a múlté, a Liga nem kapacitálja a magyar szövetséget (mint ismert, Alessandro Sansa LEN-igazgató nyáron nem zárta ki, hogy a vezérkart lenyűgöző esemény 2003-ban is a Margitszigetre költözzön, ténylegesen a nagy sikerre való tekintettel). Ha minden jól megy, a Büro december 15-én kijelölheti a házigazdát, amelynek szerepkörére Szlovénia (Kranj), Németország (még nem dőlt el, a négy jelentkező város közül melyiket támogatja a helyi szövetség) és Oroszország (Moszkva) pályázik. Hivatalos minősítés nincs az ügyben, Szakadáti azonban úgy látja, egyelőre a szlovénok tűnnek befutónak.

Nemzeti Sport 2001.10.19.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Vízilabda.2001