FONTOS


 

A hét végi egri nemzetközi torna méltatlan körülmények között
Szégyenszemre a kopott uszodában játszanak

Egerben régi hagyomány, hogy a férfi OB I nyitánya előtt bajnoki ráhangolásul felkészülési tornát rendeznek. Így lesz ez most is, ezen a hét végén péntektől vasárnapig három napon át a helyi csapattal együtt összesen nyolc együttes száll majd vízbe. A szervezők már elkészítették a csoportok beosztását is: az A-csoportban játszik körmérkőzéses selejtezőket az Újpest, a Szentes, a Szeged és a szlovák válogatottakkal rendelkező Kassa, míg a B-csoportban az FTC, a Szolnok, a lengyel válogatott, valamint a házigazda Egri VK verseng majd a minél jobb helyezésekért. A végső sorrend a helyosztókon alakul ki, azon túl különdíjat is kapnak az egyéni legjobbak.

Az Egri VK, valamint a Heves Megyei Úszó- és Vízilabda-szövetség közös rendezvényének sajnálatos érdekessége, hogy nem a tavaly felavatott Bitskey Aladár nevét viselő impozáns fedett uszodában kerülnek sorra a mérkőzések, hanem az évtizedek óta üzemelő nyitott létesítményben, a Bárány uszodában...

Ennek rendkívül egyszer? oka van: a rendezők számára megfizethetetlen az új létesítmény...

"Felháborító, de nem tudunk mást tenni, mint a régi medencét választani. Hozzávetőleg háromszor annyiba kerülne a torna lebonyolítása -úgy egymillió forint körül - a csodálatos fedett uszodában, és annyi pénzzel bizony nem rendelkezünk. A versenysportban részt vevőknek nagyon meg kell gondolniuk, hogy mire használják fel anyagi eszközeiket. Egerben rejtegetni kell a vendégeink elől az új létesítményt... Ez vicc"- mondta mérgesen a szerda délutáni gyakorlás előtt Gyulavári Zoltán, az egriek edzője, majd hozzátette: "Szégyenkezünk mások előtt egy olyan kopottas uszodában, amelyiknek a lebontása vagy a felújítása már régen időszer?. Ráadásul a környéken épületeket bontanak, mert rendezik a városrészt, így teljesen méltatlan körülmények közé kerül a nemzetközi torna. Mi már megszoktuk, hogy hűvös van, fúj a szél, vagy esik az eső, ám ezt már nehéz elfogadni a fedett uszoda elkészülése után, és a mostoha körülményeket elfogadtatni a vendégekkel. Nem is tudom, miként magyarázzuk meg ezeket az állapotokat. Az évek során már sok keserűséget nyeltünk le a létesítményhelyzet okán, a lehangoló állapotok tovább tartanak Egerben. Olyan ez, mint egy lassú halál, elnyúlik a szenvedés ideje. Megoldatlan több száz fiatal sportolása, pedig kész és üzemel az új ház."

Képeslap-politika

Az ára harminc forint. Egyre keresettebb, főleg a turisták körében. Bitskey Aladár uszoda, a város szeme-fénye - hirdeti a képeslap, nem véletlen, a külföldiek viszik, mint a cukrot. Meseszép létesítmény. Egész nyáron fényképezőgépek kattogtak, sőt kattognak manapság is a létesítmény jobb, illetve bal oldalánál, tervezők csodálják szemből, a bikavért kortyolgató bácsik bámulják hátulról. Csillognak a helyiek, csillognak a látogatók szemei. Mint ahogy az úszóké, a vízilabdázóké. Merthogy ők is csak kívülről szemlélhetik a szentélyt. Az illetékesek horribilis összegeket kérnek a "közelebbi" ismerkedésért: egy óra edzés tizenhat-, egy pólómeccs harmincezer forint. Plusz áfa -az sem kevés. Így történhet meg, hogy a helyi együttes inkább Pestre igyekszik tréningezni ("Így jobban kijövünk"-mondják), a külföldi csapatokat a málladozó, lebontásra váró nyitott Bárány uszodába invitálja játszani, és "rejti el"előlük a Bitskeyit. Ám ha azok meglátják teszem azt a piacra dobott képeslapokat, senki sem menti meg a pólószakosztályt az ésszer? kérdésektől ("Ilyen is van itt? Miért nem ott?").Nem véletlenül gondolkoznak Gyulavári mester tanítványai, gyorsan felvásárolják a lapkészletet. Talán megússzák a magyarázkodást -noha nem is nekik kellene szégyellniük magukat...

Fesztbaum Béla, Nemzeti Sport 2001.09.13.

Tízmilliót kapnak, de ez az edző szerint semmire sem elég
Áll az egri bál

Amint várható volt, továbbra sem csillapodnak az indulatok Egerben, ahol a pénteken kezdődő nemzetközi torna kapcsán alakult ki jókora mizéria. Mint ismertettük, a helyieknek a tizenhat mérkőzésért mintegy egymillió forintot kellene fizetniük az üzemeltetőnek, belépés gyanánt. Ezt sokallják (mi több, ragaszkodnának az ingyenességhez, mint más vidéki városokban szokás), így a riválisokat, többek között a Fradit, az UTE-t vagy a lengyel Lódzot, a szlovák Kassát az ütött-kopott Bárány uszodába invitálják. Szeptember közepén, a szabad ég alá...

Természetesen teljesen másként vélekedik az üzemeltető Egri Vízmű Kft., amelynek --csak hogy még bonyolultabb legyen a történet... --igazgatója nem más, mint az egykori klasszis úszó, a moszkvai olimpia ezüstérmese, Vermes Albán. "Elöszőr is azzal kezdeném, az nem igaz, hogy a város nem segíti a vízilabda-szakosztályt, hiszen többek között tízmillió forintot ad csak uszodahasználatra"--mondta az egykori sportoló, majd ezzel folytatta: "A probléma abból adódik, hogy amíg nem létezett a Bitskey uszoda, ingyen használhatta a szakosztály a nyitott létesítményt, ám azóta változott a helyzet. Ideális állapot lenne, tudom, hogy térítésmentes lenne minden, de kérem szépen, nem lett kimondva sehol, hogy ezt az uszodát versenysport célra építették. A lakosság is akarja használni, elvégre az ő pénze is benne van. Különben is, az uszoda fenntartása nem kis összegeket emészt fel. És még valami. Sok a meccsenkénti harmincezer forint? Ha azt veszem, hogy több esetben is ezernél több néző tekinti meg az összecsapásokat, az ötszázas jegyárat figyelembe véve könnyen kiszámolható, nemhogy veszteségről, nyereségről lehet szó... Szóval azt hiszem, inkább lobbizni kellene a pólósoknak, mintsem zsarolással próbálkozni. Nekem aztán nagyon egyszerű lenne, ha a város piff-puff, kifizetné állandóan a vízilabdások teljes uszodaköltségét, de nem ilyen egyszerű a helyzet."

Először került szóba ez a tízmillió forint, de az egriek edzőjét ez nem lepte meg: "Tudtam, hogy ezzel jönnek majd. Valóban kapunk tízmilliót, de mire elég ez, kérdem én. Nyolc csapatunk van, az edzések, a meccsek mindent egybevetve jóval meghaladja ezt az összeget. Mellesleg ha most kifizetnénk az egymillió forintot a tornára, le is zárhatnánk a rolót hamarosan. Persze, lehet, így is ez lesz...Ha így haladunk, ha a gyerekeknek fizetniük kell a belépőket, el fogunk fogyni. A szülők nem ide hozzák majd a csemetéiket, teljesen érthető módon. Különösen az a fájó, hogy amíg mi most is a hidegben, ne adj isten az esőben ázunk-fázunk és játszunk, addig a tényleg csodaszép fedettben lesz négy-öt úszkáló ember, aki meg tudja fizetni a jegyárat...Szóval nem az van, hogy ha ingyen beengednének bennünket, másoktól vennénk el a helyet, mert ezt még meg is érteném. De így? Azt mondom, az iskolákat, az óvodákat is térítésmentesen kellene alkalmanként beengedni, elvégre azért van az uszoda, hogy használják. Mert nincs kihasználva, ez nem vitás" --fejtette ki véleményét Gyulavári Zoltán, aki szerint jó, hogy felszínre kerülnek a problémák, mert a legtöbb ember a városban azt hiszi, minden rendben az uszoda körül, béke és csend honol.

Nos mi is meggyőzödhettünk ennek az ellenkezőjéről. A csapat főszponzora, aki óriási terveket szőtt, kiszállt, mert a pénzét nem "holmi"uszodahasználatra akarta adni (az ellentábor véleménye szerint különben is ment volna...), a csapat sokszor utazik fel inkább Pestre edzeni, kétkapuzni, ezt ugyanis olcsóbbnak tartja. Éppen ezért körülnéztünk néhány riválisnál, náluk mi a helyzet. Alábbi összeállításunkból egyébiránt tisztán látszik: vidéken mindenhol ingyen (vagy minimális összegért) bocsátják a szakosztályok rendelkezésére az uszodákat...

Igaz, sehol sincs annyira szép, impozáns, kifogástalan létesítmény, mint Egerben. Lehet, hogy ez a hevesi együttes balszerencséje...?

***

Juhász József, a Szentesi VSC elnöke: -- Ami Egerben történik, az a magyar vízilabda sírba eresztő kötele lehet. Heves fővárosának szülötteként szívből sajnálom az ott dolgozó sportbarátaimat. Persze ha a hét végén odahaza is olyan lenne a klíma, mint amilyen most itt, Dél-Olaszországban -- ahol a családommal pihenek --, egy szavam sem lenne... Legalábbis a szabadban való vízilabdázás ellen biztosan nem ágálnék, de azt már akkor sem hagynám szó nélkül, milyen mélységesen megdöbbentett, hogy egy megyeszékhely csakis pénzért engedi be a saját és vendégsportolóit még az ilyen nagy hagyományokkal bíró tornájára is a világszínvonalú uszodájába. Ez biztosan azért furcsa nekem, mert a harmincháromezres lakosú Szentes több éve megalkotta sportkoncepcióját, amely szerint az önkormányzat ingyen biztosítja a versenysporthoz létesítményeit. Így nálunk a majdnem négyszáz vízilabdás és a több száz úszó is térítés nélkül veheti igénybe a Ligeti uszoda medencéit, még télen is, amikor sátrat húznak rá, ami alatt fix tetőről álmodik a szentesi is...

Horváth Viktor, a Tabán Trafik Szeged férficsapatának edzője: -- A város példamutatóan támogatja első osztályban szereplő csapatait, így a vízilabdát is. Szakosztályunk ingyen és bérmentve használja az újszegedi sportuszodát, beleértve az edzéseket, valamint a bajnoki mérkőzéseket is. A sportcsarnok felújítása miatt augusztus huszonegyedike óta a régi sportuszodában, a patinás SZUE-ban készülünk az őszi idényre. Mindössze néhány hónapról van szó, a tervek szerint december elején költözünk vissza megújult otthonunkba, ahol egyebek mellett új vízforgató és új sátor szolgálja majd kényelmünket.

Hollóy Tamás, a Szolnoki VSC ügyvezető elnöke: -- A szolnoki vízilabdacsapat több mint fél évszázada tartja edzéseit és mérkőzéseit a Damjanich uszodában. A tréningekért napi 120 forint személyenkénti díjat fizetünk, ellenben a bajnoki mérkőzésekért és a torna rendszerű találkozókért nem kell fizetniük az üzemeltető Víz- és Csatornaművek Koncessziós Rt.-nek, amellyel és az uszoda vezetésével hagyományosan jó kapcsolatot építettek ki az évtizedek során. Nem mellesleg a cég ezzel is szponzorálja a szolnoki pólósokat. Természetesen irigyeljük az egriek ultramodern uszodáját, de ilyen elvek szerint működő létesítményt nem kívánunk egyetlen klubnak sem...

Wiesner Tamás, az FTC szakosztály-igazgatója: -- A népligeti uszodát ingyen és bérmentve használjuk. Nem is tudom, mi lenne, ha nem így lenne...Az egrieket sajnálom, méltóak lennének arra, hogy térítésmentesen kapják az uszodát, ennek be kellene férnie. Elég sok dicsőséget szerzett az egri úszósport a városnak, Dobó kapitány és a bor mellett a pólócsapat is világhírnévre tett szert. Na, ezt kellene honorálni.

Őze István, az UTE klubigazgatója: -- A felnőttcsapat és az utánpótlás uszodabérlése összesen nyolc-kilencmillió forintunkba kerül évente.

Méhes Jenő, a Vasas szakosztályvezetője: -- Épp most készítettem el a költségvetést, ennek alapján mondhatom, hogy a felnőtt- és utánpótláscsapataink uszodai költségeire az idén 12 millió forintot kell fordítanunk. A Komjádit egy átlagos meccsre nyolcvanezer forintért kapjuk meg, ami magában foglalja az uszodai alkalmazottak bérét is. Erre jönnek még a bírói díjak, no és persze akárcsak az edzésekre, a bajnokikra is meg kell vennünk az uszodabelépőt minden egyes játékosnak. Most persze viccelődhetnék, hogy jobban örülnék, amennyiben ingyen kapnánk a medencét, de ha még ennél is olcsóbban, az sem volna baj -- összességében még így is köszönettel tartozunk a Sportfóliónak, hogy erősen nyomott, majdnem önköltségi áron jutunk vízfelülethez.

Vojvoda István, a Tatabányai VSE uszodavezetője: -- Tatabányán épp a közelmúltban kapott másfél milliós támogatást az élvonalba jutott vízilabda-szakosztály, tehát a város értékeli az eredményeket. A mi uszodánk délelőtt a közönségé, délután viszont az úszó- és vízilabda-szakosztályok díjmentesen használhatják. A város nagylelkűségének köszönhetően az úszóversenyeket és a vízilabda-mérkőzéseket is díjfizetés nélkül rendezhetik meg a szakosztályok, tehát nálunk nem fordulhat elő az egri eset.

***

Csapó bemutatkozása késik

Napsütéses, jó időben reménykednek Egerben, a csütörtöki hőmérséklet már megfelelő lenne, hogy lehetőleg ne dideregjenek, esetleg ne ázzanak azok, akik kilátogatnak arra a nemzetközi férfitornára, amelyet péntektől vasárnapig három napon át rendeznek a hevesi megyeszékhelyen. Mint azt már hírül adtuk, az OB I-es küzdelmekre történő felkészülést szolgáló eseményen a házigazda Egri VK-val együtt nyolc csapat vesz részt, tegnap elsőként már meg is érkeztek a történelmi városba az újpestiek. A nyáron Újpestre szerződött Csapó Gábor vezetőedző azonban nem tartott az együttessel, mivel jelenleg Amerikában tartózkodik, így mindenkori segítője, Petrovics Mátyás irányítja a hét végén a lila-fehéreket.

Nem tétlenkedve várják persze a játékosok a torna meccseit, az Eger és az UTE csütörtökön két órán át küzdött egymással gyakorlásképpen a nagymúltú Bárány uszodában. Mint ugyancsak szóltunk róla, a mérkőzéseket nem az új fedett uszodában bonyolítják le, hanem a régi nyitottban.

"Amennyiben a Bitskey Aladár uszodában rendeznénk az eseményt, akkor a rendelkezésre álló kereteinkből nem jutna lehetőség az év utolsó időszakára, márpedig inkább most pólózzanak a srácok a nyitottban, mint decemberben" -- mondta dr. Seress Gábor, az egriek klubigazgatója, majd így folytatta: "Még mindig tárgyalunk arról, hogy névadó szponzora is legyen a hagyományos tornának, de ebben a kérdésben csak pénteken születik végleges döntés. Sok gyereket foglalkoztatunk Egerben a vízilabdával, ezért úgy kell gazdálkodnunk, hogy lehetőleg életben maradjon a sportág."

Nemzeti Sport 2001.09.14.

ZF Hungária-kupa nemzetközi férfitorna, Eger
Győzelemmel kezdtek a fővárosiak

A-csoport

FTC-Szolnoki VSC 12-6 (3-3, 3-0, 4-2, 2-1).

V: Juhász, Madarasi.
Gól - emberelőnyből: 10/6, ill. 11/4
Négyméteresből: 1/1, ill. -

FTC: Bíró - KATONÁS 3, LEHMANN 2, Takács, TÓTH L. 2, Tiba, Vogel 1. Cs: Hosnyánszki 1, Szirányi, Paján 1, Fábián 1, Haufe 1, Horváth. Edző: Gyöngyösi András
SZOLNOK: SűRű - MOHI Z. 2, Lukácsi 1, Boros, Hódosi, Balogh Z. 2, Krasznai B. Cs: Ignácz (kapus), Körmendi, Balog Z., Krasznai G., Süveges 1, Orosz. Edző: Urbán Lajos

Egri VK-Lódz (lengyel) 11-6 (3-1, 1-1, 3-2, 4-2)

V: Bátori, Juhász
Gól - emberelőnyből: 9/5, ill. 8/0

EGER: JÁSZBERÉNYI - Kiss Sz., Szabolcsi 1, Seress 2, SZABÓ G. 1, Veréb, Kis L. Cs: Kovács R. (kapus), Áncsán 1, Hajós 2, TÓTH P., Bial, Ludányi, CSEH 4. Edző: Gyulavári Zoltán
Lódz. G: Szeles 3, Knap, Nijas, Wojcik

B-csoport

Kontavill-Szentesi VK-Kassa (szlovák) 15-8 (2-2, 4-1, 3-4, 6-1)

V: Juhász, Bátori
Gól - emberelőnyből: 6/2, ill. 6/0

SZENTES: Horváth - MERKI 3, KAMENSZKIJ 4, Juhász, KIS I. 3, Szabó N. 1, Szénászky 1. Cs: Végh (kapus), Hyc, Biltsik, Törőcsik, Dallos 2, Szabó T. 1, Vígh. Edző: Kádár József
KASSA. Góldobók: Sakác 3, Palascák 2, Kotula 2, Nagy

UTE-Taxi 2000-Tabán Trafik Szeged 13-11 (2-3, 4-2, 3-4, 4-2)

V: Juhász, Madarasi
Gól - emberelőnyből: 11/5, ill. 8/5
Négyméteresből: 1/1, ill. 1/1

UTE: Nemes - Benczúr 1, KOVÁCS R. 1, DÁVID 3, Dala 1, BÍRÓ A. 3, Bene. Cs: Szőcs, Zentai 1, Kéri 1, Suti 1, Létay 1. Mb. edző: Petrovics Mátyás
SZEGED: Tóth - Mód, Kresák, VESZELOVSZKY 5, Molnár, NITSOVICS 3, ÉLES 2. Cs: Ridzyk, Zsarkó, Balla 1. Edző: Horváth Viktor

Pénteken délután a szüreti napok nyitányaként karneváli hangulat uralkodott Eger város utcáin, közben a nagy múltú Bárány uszodában nyolc férfi csapat részvételével elkezdődött az ilyenkor szokásos torna. Az időjárás kegyeibe fogadta a bajnoki felkészülést segítő rendezvényt, kellemes, szélcsendes volt az idő, a nap is előbújt a haragos felhők közül, sőt leáldozóban talán még zavarta is sugaraival a kapusokat. A torna első napján tisztázódott: a ZF Hungária cég a főszponzor, így az idén sem marad név nélkül a hagyományos egri esemény.

A csapatok két csoportban körmérkőzéses formában vívják a selejtezőket. Az első mérkőzés néma főhajtással kezdődött, a pólóstársadalom sem feledkezett meg az amerikai terrorakció áldozatairól, s csendben emlékeztek az elhunytakra. Ami a játékot illeti, már a nyitó nap is hozott szép gólokat, az első találkozón a szentesiek a negyedik negyedben szinte "kiütötték" a válogatottjait nélkülöző szlovák Kassa csapatát. A Ferencváros és a Szolnok összecsapásán a vidéki gárda ugyan biztatóan kezdett, de aztán Gyöngyösi András edző együttese egyértelmű fölénybe került és diadalmaskodott. Még nagyobb különbségű is lehetett volna a Fradi győzelme, ha nem védenek jól a szolnoki kapusok. A várakozás szerint szorosan alakult a Szeged és az Újpest mérkőzése, a tiszapartiak rendre jól zárkóztak, s egyenlítettek Nemesékkel szemben. A csoportbeli végső helyezés szempontjából fontos párharc a negyedik negyedben dőlt el. Az Amerikában lévő Csapó Gábor edzőt helyettesítő Petrovics Mátyás győzelemre vezérelte a jól hajrázó és összpontosító lilákat. Már erősen szürkült, amikor a házigazdák és a lengyel Lódz csapata vízbe szállt. Sőt, amikor térfelet cserélt a két együttes, a reflektorokat is bekapcsolták, így már villanyfénynél zárult az első napi küzdelemsorozat. Szombaton a selejtezőkkel minden csapat számára további két-két mérkőzéssel folytatódik a torna.

Fesztbaum Béla, Nemzeti Sport 2001.09.15.

ZF Hungária-kupa, nemzetközi férfitorna, Eger
Csapó nélkül is UTE-siker

Amikor - a hajnali kilencórás kezdésre - szakadó esőben, a Bárány uszoda felé vettük az irányt, titkon a csodában bíztunk. Nem kívántunk nagy dolgot, pusztán annyit, hogy legalább az egri ZF Hungária-kupa nemzetközi férfitorna helyosztóit a Bitskei uszodában rendezzék meg. Sajnos nem történt változtatás, így a 7-8. helyért a zord időben, mérsékelt érdeklődés mellett, ugrott a nyitott medencébe a Szolnok és a Kassa együttese. Majd a többiek...

A harmadik helyet eldöntő mérkőzésen - az első negyedet leszámítva - jobban összpontosító egriek nyertek. Jászberényi kapus bravúrjai mellett az OB I-es szereplések tekintetében csúcstartó Áncsán András lelkesedése és pazar góljai kellettek a szegediek legyőzéséhez. Gyulavári Zoltán, a házigazdák mestere elégedett volt játékosaival: "A várakozásnál jobban játszott alakulgató csapatom. Döntő volt, hogy Áncsán profi hozzáállása, szellemisége jótékonyan hatott a fiatalokra." Horváth Viktor, a vendégek trénere arról panaszkodott, hogy a sérülések miatt kevés cserelehetősége volt a találkozón.

A finálé előtt kellemetlen baleset érte az FTC-s Szirányi Balázst, aki az esőtől csúszóssá vált medence partján szaltózott egy legalább 9.5-ös pontértékű gyakorlatot... A bal lábán könnyebb sérülést szenvedett játékosra így nem számíthatott Gyöngyösi András. Az újpestieknél Bíró Attila hiányzott, akivel még nem állapodott meg véglegesen a klubvezetés. Akik izgalmas döntőt vártak, csalódniuk kellett, mivel az Újpest az első perctől kezdve uralta a találkozót. Áts sorozatban hárította a ziccereket, de említést érdemel a jól szervezett védőmunka hatékonysága is. A most épülgető Csapó-Petrovics gárda ügyesen szőtte támadásait. Dávid és Kovács Róbert egymást múlta felül a szép gólok tekintetében. A 4-2-es fordulás után már 10-3-ra növelték előnyüket Daláék. A végén már csak a szépítés lehetősége maradt az FTC-nek.

"Tökéletes védekezés, kiváló kapusteljesítmény és fegyelmezett csapatjáték" - fogalmazta meg tömören a kupagyőzelem receptjét Petrovics Mátyás megbízott edző, aki kiválóan helyettesítette az Egyesült Államokban tartózkodó Csapó Gábort. A másik oldalon Gyöngyösi András sem volt elkeseredett: "Nincs probléma, ezért jók a felkészülési tornák. Kellenek az ilyen jól irányzott pofonok is a bajnokság előtt. Felvettük videóra a mérkőzést, kielemezhetjük a hibáinkat. Volt belőle bőven... " - összegzett a zöld-fehérek mestere. A kupagyőztesnek járó serleget Ulrich Diller, a ZF Hungária Kft. ügyvezető igazgatója adta át Bene Andrásnak, az UTE csapatkapitányának. A torna különdíjait Jászberényi Gábor (legjobb kapus, Egri VK), Tóth László (legjobb mezőnyjátékos, FTC), Dávid Zoltán (gólkirály, UTE) és Seress Tibor (legeredményesebb egri pólós) kapta.

Döntő

UTE-Taxi 2000-FTC 10-6 (3-1, 1-1, 4-0, 2-4)

Bárány uszoda, 150 néző. V: Madarasi, Bátori
Gól emberelőnyből: 7/2, ill. 7/4

UTE: ÁTS - Benczúr, Szőcs, KOVÁCS R. 3, DÁVID 4, Dala, SUTI 2, Bene. Cs: Zentai, Kéri 1, Ábrahám, Létay. Megbízott edző: Petrovics Mátyás
FTC: Bíró Á. - KATONÁS 2, Takács 1, Lehmann, TÓTH L. 1, Tiba, Nyéki 1. Cs: Fábián 1, Vogel. Edző: Gyöngyösi András

A 3. helyért

Egri VK-Tabán Trafik Szeged 9-8 (1-2, 2-0, 2-1, 4-5)

Bárány uszoda, 100 néző. V: Juhász, Bátori
Gól - emberelőnyből: 7/1, ill. 4/0
Négyméteresből: 2/2, ill. -

EGER: JÁSZBERÉNYI - Kiss Sz., Szabolcsi, Hajós 1, SERESS 2, Szabó G. 1, Veréb. Cs: ÁNCSÁN 3, Tóth P., Ragó, Bial, Ludányi, Cseh 2. Edző: Gyulavári Zoltán
SZEGED: Tóth I. - Mód, Weszelovszky 1, Balla 1, NITSOVITS 3, ÉLES 3, Kresák. Cs: Ridzyk, Zsarkó, Molnár. Edző: Horváth Viktor

Az 5. helyért

Lódz (lengyel)-Kontavill-Szentesi VK 9-8 (3-2, 2-1, 2-3, 2-2)

Bárány uszoda, 50 néző. V: Bátori, Madarasi
Gól - emberelőnyből: 7/2, ill. 8/1

LÓDZ. Gólszerzők: Szeles 2, Vojczik P. 2, Vojcik R. 2, Zabski, Benka, Knap
SZENTES: Horváth T. - Berki 2, Juhász, Kameneckij 1, Kis 1, SZABÓ N. 3, Szénászky 1. Cs: Hyc, Bildsik, Dallos. Edző: Kádár József

A 7. helyért

Szolnoki VSC-Kosice (szlovák) 13-9 (2-2, 4-2, 1-3, 6-2)

Bárány uszoda, 50 néző. V: Madarasi, Juhász.
Gól - emberelőnyből: 11/2, ill. 10/4
Négyméteresből: 1/1, ill. 2/2

SZOLNOK: Sűrű - MOHI 5, Lukács 2, Boros 1, Hidasi, BALOGH 2, Krasznai B. Cs: Ignácz (kapus), Balog, Krasznai G., SÜVEGES 2, Fazekas 1. Edző: Urbán Lajos
KOSICE. G: Baczó T. 4, Vidumansky, Kotula, Fabinyi, Sakác, Kertész

Végeredmény:
1. UTE-Taxi 2000
2. FTC
3. Egri VK
4. Tabán Trafik Szeged
5. Lódz
6. Kontavill-Szentesi VK
7. Szolnoki VSC
8. SKP Kosice.

A torna különdíjasai:
legjobb kapus: Jászberényi Gábor (Egri VK)
legjobb mezőnyjátékos: Tóth László (FTC)
gólkirály: Dávid Zoltán (UTE) 15 góllal.
A legeredményesebb egri játékos különdíját Seress Tibor kapta.

Révész János, Nemzeti Sport 2001.09.17.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Vízilabda.2001