FONTOS


 

Férfibajnokság a Dreher-kupáért, döntő, negyedik mérkőzés
Eldőlt: a Domino a bajnok

BVSC-Brendon - Honvéd-Domino 11-12 (3-2, 1-1, 2-2, 3-4, 1-2, 1-1)

A mérkőzés osztályzata: 5
Szőnyi út, 2000 néző. V: Székely Z., Kosztolánczy
Gól - emberelőnyből: 17/9, ill. 18/8
Négyméteresből: -, ill. 2/2

BVSC
SZÉCSI, Csányi 1, Varjas, Dabrowski, KIS G. 1, Fülöp, MADARAS 3
Csere: PETIK 2, IBOLYA 2, NÉMETH ZS. 2, Mészáros, Szűcs, Dávid
Mb. edző: Derekas Szilárd

Honvéd
PELLE, TÓTH I. 3, VARGA II. ZS, Bereczki, Bárány, SUGÁR 3, Gombos 1
Csere: SZÍVÓS 1, KOVÁCS O., Ofner 1, Péter 1, TAKÁCS 2, Jäger
Edző: Kovács István


Így ünnepelt az ötször bajnok Kovács István és az először aranyérmes Honvéd
Ha Gerendás György nincs ott a bajnoki döntőn a kispadon, akkor az a meccs hosszabbításban dől el. 1999-ben nélküle is nyert a Vasút. 2000-ben veszített. Akárcsak az idén. Avagy a hagyomány folytatódott: az első mérkőzést elvesztő gárda a következő hármat hozva hódított. S mint a honi végjátékokban általában, ismét nüanszokon múlott, hogy...

A mondatot nem érdemes folytatni, hiszen a Honvéd jobb volt. Ezen a meccsen pedig egy idő után jobb "lett". A láthatóan fáradt gárdák csatáját eleinte a BVSC uralta, az első két emberelőny kihagyását követően, eleinte mázlival, utóbb egyre magabiztosabban értékesítette a létszámfölényes helyzeteket: az első negyed közepétől a harmadik elejéig egymás után hatot vertek be Madarasék. Ellenfelükön mintha az idegeskedés lett volna úrrá, Szécsi is egyre jobban érezte, hova céloz Varga Zsolt, Tóth Imre lövését pedig úgymond "egyszer az életben" sikerült blokkolniuk a hazai védőknek (7/2-nél tartott ekkor a vendéggárda), így Kis Gábor pazar centergólját követően először ugrott meg a BVSC (5-3). Egy szokványos, Bárány által kiharcolt és Sugár által értékesített négyméteres után Madaras döntött úgy, hogy kivételesen a hosszú sarkot célozza meg, nem is számított rá senki (6-4) - amivel elérkeztünk a meccs első, ügydöntőnek tűnő szakaszába. Az első Honvéd-előnynél ugyan Tóth megint összelóbált egy gólt a szélről, de ezt követően két hátrányt is kibekkelt a BVSC, míg elöl három ízben szerezhette volna vissza kétfás előnyét. Az összképet tekintve ennyi akár garanciát is jelenthetett volna az utolsó negyedre, ám az egyre gyilkosabb úszóversenyben a vasutasok is elfáradtak annyira, hogy ne tudják behúzni a mattot, kétszer is melléhúzván (!) a labdát két méterről a kapu előtt emberfórban (6-5).

És a heroikus küzdelem ezek után egyetlen perc alatt megfordult: az utolsónak vélt játékrészt ugyanis Sugár remek átlövése indította, majd az ő pazar passzát Tóth Imre ezúttal a falból tolta be előnyben (6-7). Innentől veszett izgalmak közepette veszett ritmusra pörgött fel a meccs, a dugig telt tribünön tobzódó szurkolók hörgéssel és sikoltozással vegyes hangeffektekkel fogadták a fejleményeket. A BVSC kétszer egyenlített, miközben Bárány és Tóth egyaránt partra került a harmadik kiállítását követően. Utóbbi kiküldésénél három perc volt hátra, amikor a hazaiak időkérés után próbálkozhattak a vezetés visszaszerzésével, csakhogy Madaras fejbe lőtte Varga Zsoltot, míg a túloldalon Takács különösebb szorongás nélkül középről zúdította be a Honvéd fórját (8-9). Másfél perc volt hátra, amikor Pelle két kézzel húzta le Németh átlövését, és alig 50 szekundum, amikor Némethet Sugár bökdöséséért kiállították (nem engedte elvégezni a szabaddobást), sőt a Vargát "titokban" gyepálóMészárost is kizavarták a bírók. Kettős előnybe került tehát a Domino, ám veszni hagyta a meccslabdát, Varga bombáját blokkolták a védők, s miután Takács hetedik másodperce könyökölt a visszapattanó labdán, a passzív játékra vonatkozó gumiszabályt Kosztolánczy játékvezető ezúttal sípszóig "nyújtotta". Sőt. Visszaúszás közben kiküldték Vargát, kisvártarva Kovács Olivért is, Ibolya pedig - nem először ebben a bajnokságban - visszaszerezte az esélyt övéinek (9-9).

Más kérdés, hogy a lélektani plusz a hosszabbítás első pillanatában semmivé lett, minthogy Dávid fegyelmezetlenül odavágott a labdát elhozó Szívósnak, amiért kiállították, Takács meg behúzta az ajándékelőnyt. Csányi egalizált, ám kisvártatva Gombos is átpréselte a labdát Szécsi hóna alatt, és a Honvéd vezetés maradt is a fordulásig, miután Szűcs kezéről leverték a labdát a túloldalon, emberfórban. A második három percet Petik villanása izzította fel, aki egy védelmi hibát kihasználva jobbal a jobb szélről mutatta meg, milyen remek csuklója van (11-11). Hanem a véghajrában kiteljesedett az őrület. Gombos vitte le a labdát a kötélig, középre löbbölte, ahol Németh épp Vargával viaskodott, s bár a szituáció nem volt igazán egyértelmű, Székely játékvezető a tőle megszokott lelki nyugalommal ítélt négyméterest (majd az anyák napjára való tekintettel végleg kiküldte a reklamáló hazai bekket). Szécsi érezte, hová céloz Sugár, de nem eléggé (11-12). S mint kiderült, akárcsak 1992-ben, a Tungsram-Vasas döntő hosszabbításában, Sugár keze megint aranyat ért: a BVSC rögtön kapott egy előnyt, ám ezt néhány passz után Madaras fölé súvasztotta, amivel befejeztetett a históriáskönyv új fejezete: története során első ízben lett első a Honvéd gárdája.

A sikeredző, Kovács István viszont ötödszörre indult a víz felé: az Újpesttel négy döntőn négy aranyat nyerő tréner nem rontott százszázalékos mérlegén. A bajnokcsapat megmámorosodott tagjai eztán ruhástul vízbe vágták Bodnár Zsigmondot, a Westel vezérigazgató-helyettesét (ezt látva a nagyvezér, Sugár András sietve távozott a medencetérből...), ami azért érdemel említést, mert a hírek szerint a szponzor jelentős invesztícióra készül a csapat megerősítése végett. Márpedig ha három-négy minőségi vízilabdázó még beépül a Honvédba, ez a gárda akár...

De ne kiabáljunk el semmit: maradjunk annyiban, Kovács István 1993-ban a Szőnyi úton fürdött a boldogságban, aztán a következő évben megcsókolhatta a BEK-trófeát.

Gerendás György: - Gratulálok a Honvédnak, összességében jobb volt nálunk. Ugyanakkor minden elismerésem a csapatomé, hat év alatt hatodszor játszottunk döntőt, amit óriási eredménynek tartok, különösen úgy, hogy idén egy sor saját nevelésű játékossal jutottunk el idáig.

Kovács István: - Így volt kerek az év. A kupákban nem jött ki a lépés, a bajnokságban viszont végig fegyelmezetten, s olykor jól is játszottunk. Ehhez kellett a nyugodt háttér is, amelyről szponzoraink gondoskodtak: itt minden adott volt ahhoz, hogy mi csak a vízilabdával foglalkozhassunk. Ez a mai világban ajándék - azt hiszem, sikerült mindezt meghálálnunk.

Aranyszavak

A döntőre kiváló formába került kapus, Pelle Balázs: - Újabb álmom teljesült, nagyon örülök.

Az idény egyik kellemes meglepetésembere, a gólpasszok sorát adó Gombos Gábor: - Megérdemeltük!

Az FTC ellen szemsérülést szenvedő, az utolsó mérkőzés legvégén beálló védő, Jäger Gábor: - Beálltam, mert így ünnep az ünnep. Hajrá Domino!

A centerek ellen küzdő Bereczki Miklós: - Ezt a győzelmet édesapám emlékének ajánlom, akit két éve nem láttam. Mindig erre vágyott.

A bajnokság egyik legjobbja, az utolsó meccsen is kilenc kiállítást szerző Varga II Zsolt: - Nagyon boldog vagyok, és legalább olyan fáradt. Erre vártam egész évben.

Az eredményes centerjátékával csapatának rengeteget segítő Bárány Attila: - Hét éve, amikor első osztályú lett a csapat, nem gondoltam volna, hogy ide jutunk. Ezúton szeretném édesanyámat köszönteni anyák napja alkalmából.

A KSI-től igazolt tehetség, Kovács Olivér: - Nagyon boldog vagyok. Egyből egy, jöhet a junior-világbajnokság.

A rendkívül lelkes, váratlan gólokat szerző Ofner Dániel: - Mérhetetlenül boldog vagyok. Meleg volt a szituáció, de révbe értünk. Meseszép.

A magyar póló egyik legnagyobb reménysége, a fiatal kora ellenére már meghatározó szerepet játszó Szívós Márton: - El sem tudom mondani, mennyire örülök. Szavakba nem önthető ez az érzés.

Védőtársa, Jäger kiválása miatt főszerepet kapó és rendkívül jól játszó Takács Attila: - Megmondtam? Megígértem, hogy nyerünk, így is lett. Hét éve küzdöttem ezért, ezzel a klubbal akartam a csúcsra jutni. Fantasztikus érzés, pályafutásom legszebb napja.

A rájátszáson a rutinjával rengeteget segítő Péter Imre: - Szóhoz sem jutok. Nagyon boldog vagyok.

A Honvéd egyik legjobbja, a fontos gólokat szerző Sugár Sándor: - Ismét csapatjátékkal nyertünk. Nagy meccs volt, felejthetetlen meccs.

A 38 éves, még mindig káprázatos lövésekkel eredményes Tóth Imre: - Nem tudok mást mondani, csak hogy: hajrá Domino! Csodálatos a csapat.

A cserekapus, Tory Zoltán: - Elmondhatatlanul boldog vagyok, örülök, hogy tagja lehetek ennek a remek csapatnak.

A sikerért a háttérben rengeteget tevő szakosztály-igazgató, Novák Ferenc: - Gratulálok az egész csapatnak! Nagyszerű volt a hajránk, és nagyszerű volt Kovács István mesteredzőnk is. Hosszú évek munkája ez a bajnoki cím. Hihetetlen érzés.

A 2001-es Dreher-kupa végeredménye. Bajnok: Honvéd-Domino (Bárány Attila, Bereczki Miklós, Gombos Gábor, Jäger Gábor, Kovács Olivér, Ofner Dániel, Pelle Balázs, Péter Imre, Sugár Sándor, Szívós Márton, Takács Attila, Tory Zoltán, Tóth Imre, Varga Zsolt, edző: Kovács István), 2. BVSC-Brendon, 3. Vasas-Plaket, 4. FTC-Mirato, 5. UTE-Humet, 6. Tabán Trafik Szeged

Egy szelet sporttörténelem

Olyan már volt, hogy egy családban három generáció nyerjen magyar bajnokságot (a Gyarmati famíliában aranyérmes a két nagyszülő, Gyarmati Dezső és Székely Éva, a két szülő, Hesz Mihály és Gyarmati Andrea, továbbá az unoka, Hesz Máté), arra azonban még sohasem volt példa, hogy ugyanabban a sportágban érjen révbe a nagyapa-apa-fiú hármas. Vasárnap ez is megtörtént: a Vasassal győztes idősebb Szívós István, a Fradival és az OSC-vel nyerő ifjabb Szívós István után most a Honvéd színeiben Szívós Márton is bajnoki elsőséget ünnepelhetett.

Emelt fővel veszítettek

Vége. Kikapott a BVSC. Nehéz elviselniük a vasutasoknak a vereséget, hiszen egyszer már felálltak a padlóról, kiharcolták a hosszabbítást. Lassan mindenki kiér a partra. Kis dühében majdnem összetör egy széket. Időközben odaér Gerendás György is, aki letolja őt ezért. Majd higgadtan, szomorúan kezdi el Szécsivel értékelni a találkozót. Madaras még a vízben van, Gerendás vígasztalni próbálja. Közben Petik minden társával kezet fog. Madaras senkihez sem szól, lefekszik a padra, hosszú percekig ott is marad. Kezdődik az eredményhirdetés, Gerendás köpenybe parancsolja játékosait. Azonban csak a fél csapat megy oda a zsűrihez. A többiek inkább a padnál maradnak. Így tesz Mészáros is: "Ma itt volt a tv2, be kellett fejezni a döntőt. Kedden a Kőérben már senkit sem érdekelt volna a meccs. Hosszabbításban még sosem adtak mégyméterest, főleg nem ilyenér...."- sopánkodott. A kipontozódott Fülöp szerint nemcsak a bírókon múlt: "Lehetne a bírókat szídni, de az az igazság, hogy sok fórt kihagytunk." "Összességében jó mérkőzés volt, kár, hogy így kellett eldőlnie" - ezek már Szécsi szavai. Ibolya és Varjas ugyanazt mondják. "Szívből gratulálunk a Honvédnak és sok sikert kívánunk a csapatnak a Bajnokok Ligájában". Csányi már a jövőbe tekint. "Most el vagyunk keseredve, de tovább kell lépni, folytatni a megkezdett munkát." Az eltiltott Gerendás György helyett Derekas Szilárd irányította a csapatot: "Ha az előző három találkozó is ilyen lett volna, talán jobban fölpörgünk, hiszen ez a mi játékunk annak ellenére is, hogy most kikaptunk. Természetesen gratulálok a Honvédnak, hiszen huszonkét évig a Szpariban játszottam" - mondta a BVSC másodedzője. Az együttes mindenféleképpen dícséretet érdemel, emelt fővel veszített.

Nemzeti Sport, 2001.05.07.

2001: a Dominó éve a medencében
Honvéd-bajnokság

Mégiscsak remek jós Gerendás György, a BVSC pólósainak mestere. A döntő második összecsapása után azt nyilatkozta, négy mérkőzés után avatnak bajnokot. Nos, igaza lett, a férfi vízilabda-bajnokság döntőjének negyedik mérkőzésén a Honvéd-Dominó 12-11-re verte a BVSC-t és ezzel, történetében először, megszerezte a bajnoki címet.

Vélhetőleg nem Honvéd-sikerre gondolt Gerendás, aki eltiltása miatt nem ülhetett le a kispadra. A másik oldalon is volt hiányzó, a Fradi ellen szemsérülést szenvedő Jager ugyan nem játszott, de sapkát azért húzott. A Honvéd került előnybe, ám a zuglóiak tetszetős játékkal átvették a mérkőzés irányítását és a vezetést. A térfélcserére 4-3-as vasutasvezetésnél került sor és a harmadik nyegyedben tovább folytatódtak a BVSC-s rohamok. Ám ezek többsége eredménytelen maradt, pedig ezekkel meg is nyerhették volna a mérkőzést. Az utolsó negyedre feléledt a kipontozódott Bárányt és Tóth Imrét nélkülöző Honvéd és a vége felé már ők vezettek eggyel, ám hét másodperccel a lefújás előtt Ibolya egyenlített (9-9). A hosszabbításban végig a Honvéd vezetett, s előnyét meg is őrizte. A lefújás után nagy ünneplés kezdődött, s különösen örülhetett Tóth Imre, aki ráadásként, a rájátszás gólkirálya lett.


Pezsgős ünneplés

Kovács István, a Honvéd edzője: - Az egész csapat sikere volt ez. A végén azok a játékosok hozták a mecs-cset, akiknek idáig kevesebb szerep jutott.

Gerendás György, a BVSC edzője: - A négy meccs alapján megérdemelten nyert a Honvéd, gratulálok nekik. Az én csapatom is megérdemli az elismerést, immár hatodik éve játszunk döntőt.

(buda), A színes Sport 2001.05.07.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Vízilabda.2001