FONTOS


 

A Dubrovnik ismét legyőzte a Mladostot, és megvédte bajnoki címét
Vargáék nem bírtak a Juggal

A Jug Dubrovnik a legfontosabb pillanatban került csúcsformába - ellentétben a Mladost Zagreb csapatával, amely az alapszakaszbeli, valamint a LEN-kupa-győzelem után került hullámvölgybe. A horvát bajnoki finálé első meccse után az idegenben, Zágrábban győző dubrovnikiak fogadkoztak, otthon már nem adják ki a kezükből a bajnoki aranyat. Nem is adták...

Több mint ötezer néző segítségével a Jug ismét legyőzte a Varga Zsolttal felálló fővárosiakat, és megvédte a bajnoki címét. A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy a Mladost már a 4. percben elveszítette a Szmodlakát megütő V. Kobescakot, majd a 18. percben a bírókkal perlekedő Barac sem úszta meg a végleges, cserés kiállítást.

A Mladost rohant fejetlenül, a Jug pedig lassan gyűjtögette góljait. A 2-0 utáni első negyedet követően a zágrábiak egyre idegesebbek lettek, így az egész mérkőzés feszült légkörben zajlott. A két válogatott kapus közötti csatát ismét fölényesen a hazai kapus, Volarevic nyerte. A 4-2-es félidő után a hazaiaknak sikerült az utolsó negyedre megtartani a kétgólos előnyt. Mivel a döntetlen is a bajnoki címet jelentette számukra, tulajdonképpen már ekkor eldőlt a meccs. A találkozó után, este tíz óra táján elkezdődött a fiesta, amely egész éjjel tartott. "Ez paródia volt. Nem Vuletic edzőre neheztelek, hanem a szövetségre, amely hazai bírót nevez a bajnoki döntő mérkőzésre"- mondta szomorúan Perica Bukic. Részben igaza van. Igen furcsa, hogy dubrovniki bírót jelöltek (spliti társa mellé) egy ilyen fontos mérkőzésre...

A jól értesült zágrábi információk szerint Bruno Szilic edzőnek felmondanak, de a csapatvezetőség nem számít több eddigi kezdőjátékosra sem - jelentette tudósítónk, Heka László.

Horvát bajnokság

Döntő, 2. mérkőzés: Jug Dubrovnik-Mladost Zagreb (Varga Zs.) 9-8 (2-0, 2-2, 2-2, 3-4). Bajnok: Jug Dubrovnik (kettős győzelemmel)

Nemzeti Sport, 2001.05.06.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Vízilabda.2001