FONTOS


 

A legjobb úton halad a Honvéd úthengere
Idősebbek is megnyerhetik

Honvéd-Domino-BVSC-Brendon 12-8 (3-3, 2-1, 4-2, 3-2)

Kőér utca, 500 néző. V: Kosztolánczy, Juhász
Gól - emberelőnyből: 8/7, ill. 13/6
Négyméteresből: 2/1, ill. 2/2

Honvéd
PELLE, TÓTH I. 4, Varga II Zs. 1, Bereczki 1, BÁRÁNY 1, SUGÁR 1, Gombos
Csere: Takács 1, SZÍVÓS 2, Ofner 1, Péter, Kovács O.
Edző: Kovács István

BVSC
Szécsi, Csányi 2, VARJAS 3, Dabrowski, Kis G., Fülöp, Madaras
Csere: IBOLYA 1, Németh Zs. 1, Dávid 1, Szűcs, Mészáros, Petik
Edző: Gerendás György

Ki nyer ma? Játék és - a vízilabdázás művészeiről lévén szó - muzsika huszonnyolc percben.

Esélyekről felesleges beszélni. Hiszen amikor mindenki azt hitte, hogy a döntő első meccsén a kipihent Honvéd elveri a holtfáradt BVSC-t, akkor a vasutasok könnyedén hozták a Kőér utcai derbit. Következett a második csata a Szőnyi úton, jó páran gondolták: hazai medencében a második strigulát is behúzza Gerendás György legénysége. Erre fel mi történik? Nemhogy összedől, egyenlít a Domino. Egy-egy, jöhet a harmadik derbi.

Szóval esélyekről egy szót sem. Illetve annyit azért megjegyezhetünk, hogy az elmúlt két esztendőben - amikor is szintén három nyert mérkőzésig tartott a párharc - azon társulat ünnepelhetett a bajnokság végén, amelyik elveszítette a finálé első felvonását. Két esztendeje a BVSC, tavaly a Fradi volt imigyen a nyerő. Fentebb már taglaltuk: az idén a Honvéd vereségét hozta az első ütközet...

Látszólag nyugodtak a felek, húsz perccel a kezdés előtt a hazaiak legrutinosabb embere, Tóth Imre még a medence szélén sétálgat, miközben a többiek már réges-rég a vízben melegítenek. A másik oldalon Gerendás edző mosolyog, kollégái épp azzal bíbelődnek, hogy a főszponzor, azaz a MÁV matricáját a pólójára ragasszák.

Végre elkezdődik. Már szó sincs nyugalomról, a BVSC mindjárt az első lehetőségét elkapkodja. Nem úgy a Honvéd! Hogy ki lövi a vendéglátók első gólját? Hát persze hogy Tóth Imre. Nem telik bele egy perc, és megduplázódik a fehér sapkások előnye: Bereczki értékesíti a fórt. Aztán a látogatók is jelzik, hogy itt vannak, Varjas révén szépítenek, majd mit sem törődve Varga II Zsolt találatával, Dávid és Csányi góljával egálra hozzák az első negyedet (3-3).

A második szakasz úgy kezdődik, hogy Petik - ahogy tőle megszokhattuk - a víz alól felbukkanva szerez labdát, fájdalom, társai nem élnek az alkalommal. És ez hamarosan megbosszulja magát. Előbb Szívós értékesíti az emberelőnyt, majd Takács tíz méterről lövi szét a jobb alsó sarkot (ami nem válik Szécsi dicsőségére). Persze a BVSC sem adja fel, Csányi büntetőből farag a hátrányból. Odaát Péter négyesét védi a kapus, fordulópont következhet, gondoljuk, a zuglóiak emberfórba is kerülnek, ám Szűcs Pellébe lő (fogalmazzunk inkább úgy, hogy a kapus védett bravúrral). A másik oldalon Szécsi tehetetlen: Tóth másodszor jár túl az eszén. Majd harmadszor is a 38 esztendős pólós nyeri kettejük párharcát, csodálatos mozdulattal pattint a hálóba, 7-4, a mérkőzés eldőlni látszik. Főleg úgy, hogy a vasutasok rendre Pellébe vagy a kapufára vágják a labdát.

Így érkezünk el 8-6-ig, húsz másodperc van hátra a harmadik negyedből, amikor is támad a BVSC. Ha Ibolyáék bedobják a kontra végén... Csakhogy Sugár lecsap egy kósza passzra, rögvest indít, elöl egyes-egyedül Tóth Imre tempózik. A Honvéd 13-asa három méterre megközelíti a zuglói kaput, csinál egy cselt, majd még egyet, majd még egyet, Szécsi sem rest, mindkét kezével kapálózik, a lábát is kidugja a vízből, sőt le is fröcsköli az ellent. Mindhiába: negyedszer is Tóth a jobb: 9-6, így ér véget a harmadik hét perc.

A negyedikben hat és fél percig nem történik semmi különös, a Domino tartja előnyét, mi több, a legvégére eggyel növeli is (12-8). Ám harminc másodperccel az utolsó dudaszó előtt jön Gerendás. Azt magyarázza a bírónak, nem kell kozmetikázni az eredményt, ilyenkor már felesleges a BVSC-nek egymás után a fórokat adni. Piros a "jutalma".

Egy biztos: vasárnap 11-kor, a Szőnyi úti derbin nem ülhet le a kispadra. Akárcsak tavaly.

De esélyekről egy szót sem. Bár 1999-ben és 2000-ben az a csapat lett a bajnok, amelyik...

***

A Honvéd kispadjánál

Csupa jókedvű játékos melegít a hazaiak térfelén - és később sem hagyják, hogy lehervasszák arcukról a mosolyt. A cserepadon ülők vagy azért tapsolnak, mert jól sikerül egy megmozdulás, vagy éppen bíztatásképp: először Tóth Imre nyitógóljánál, majd Pelle kimozdulásánál. Kapusukra különös figyelmet fordítanak, hiszen ha neki jól megy, nyert ügyük van. Bereczki kettőre növeli az előnyt előnyből, a falból, Kovács edző pedig mutatja, hogy "csak hozzá kell érni a labdához és már gól." Ilyen egyszerű. Három egy után felzárkózik a Vasutas, a hazaiak trénere idegesen tapsol a kapott gól után. Azért a szünetben nyugtatja játékosait, akiktől mondatfoszlányokat hallani: "Nyugodtan játsszuk végig... Ne rohanjunk, ők rohanni akarnak... Húzz bele... Gyerünk!"

Az Ibolya kiállítása utáni időkérésnél, miközben Kovács a gólt érő támadás-variációt sulykolja, a padon a rutinos Tóth oktatja társait a helyes védekezésről. Szívós találatát követően Takács nagy alakítását ünneplik, hiszen egy remek szerelés után az ellentámadásból hatalmas gólt lő. Még az edző is látványosan örül a találatnak, csak Csányi négyméterese ront a kedvén. Tóth most Pellének magyarázza, hogyan kellett volna kivédenie a büntetőt. A medence mögött edző öt-hat éves kissrácok közben ütemesen skandálják, hogy "hajrá fehér, hajrá magyarok" (bár az egyik rászól szomszédjára: "Te, ezek nem magyarok!"). Még a félidő előtt másodszor is kiküldik Szívóst, akit percekig nyugtatnak társai. "Most nehezen, de vezetünk, és ez a fontos" - összegzi az első két negyedet Novák Ferenc szakosztály-igazgató. "Szépen játsszunk! Úgy, ahogy eddig!" - mondogatják. Tóth gyorsan háromra növeli a különbséget, így csak felelni kell minden BVSC-gólra. Közben a fiatal Kovács Olivért biztatják a cserék, és ő jól meg is oldja védekező feladatát. A 9-6-ot jelentő újabb Tóth-találat után már felhőtlen az öröm. "Tóth Imre fantasztikusan játszik, 38 éves, és a mezőny legjobbja" - áradozik Novák.

Az utolsó játékrészre készülődnek a honvédosok, elszánt, lelkes, győzelemre éhes arcok mindenütt. "Ugyanígy tovább, ugya így!" - üvölti Sugár. Emberhátrányban Pelle véd nagyszerűen, az egész kispad felugrik, és Ofner góljáig le sem ülnek. Szívós megnézi az órát, boldog mosollyal tér vissza: "Megvan, egy harminc". Talpon a csapat, pacsiznak a játékosok. Az utolsó Bárány-találatot követően vízben, parton egyaránt önfeledt ölelkezés, látszik rajtuk, hogy akár már most lejátszanák a negyedik meccset is. A mezőny legjobbja, Tóth Imre tömören összefoglalja a véleményét: "Hajrá, Dominó!" Takács is minden honvédos szívéből szól: "Azt hiszem, bebizonyítottuk, hogy az első mérkőzés csak botlás volt". Kovács Olivér nem látványosan, de hasznosan játszott, igazi csapatemberként: "Örülök, hogy a szerdai meccshez hasonló, jó teljesítményt nyújtott a csapat, győzni megyünk a Szőnyi útra is". Bereczki az együttes óhaját fogalmazta meg: "Vasárnap szeretnénk pontot tenni a szezon végére, és a jövő héten már csak az ünnnepléssel foglalkozni".

Mestermérleg

Kovács István: - A recept nem változott. A kapusunk jól védett, az emberelőnyöket remekül használtuk ki, hátrányban is úgy mozogtunk, ahogy kell. Örülök, hogy ugyanúgy bírjuk erővel, mint a BVSC, fejben pedig tán még egy kicsit jobban is.

***

A BVSC kispadjánál

Nyugalom. Ez jellemzi a BVSC kispadját. Hiába vezet két góllal a Honvéd, senki sem ideges. Vagy nincs meg a kellő harci kedv, vagy a Vasút tudja, mit csinál. Kiderült, az utóbbi az igaz. Bár a Domino négyesből 3-1-re növeli az előnyt ("A kilencedik négyes három meccs alatt" - jegyzi meg erőltetett mosollyal Gerendás), a játékrész végére egyenlít a vendéggárda. A szünetben is nagyon higgadtak a Szécsit dicsérő játékosok. A második negyed elején is csak Dabrowski kiabál - de ezt már megszoktuk, ő az egyik vezér. A pontatlanság elöl már bosszúságot okoz, ráadásul Ibolyát is másodszor szórják ki. Ekkor mutatkozik először aggodalom a tréner arcán, aki lassacskán felpörög. "Szoros, szoros" - kiáltja. Pár perccel ezelőtt még nyugodtan mondta ugyanezt. Játékosaival is idegesebben beszél, sőt már a bírókkal is foglalkozik. Kap is egy sárgát. "A Soma kettőt is kapott, mégsem állították ki" - jegyzi meg az egyik kék sapkás epésen a partról. Gerendás egyre mérgesebb. Főleg a következő négyesnél. "Kapus ellen négyes?" - ismételgeti, majd beleüt a parton álló tartalék kapuba. De Szécsi most véd. Egyre lelkesebbek a vasutasok, de megszólal a duda. Nem nagy hátrány az egy gól. A szünetben a kapus kéri a védekező játékosokat, hogy zónában középen védekezzenek, mert így nem tudja, melyik oldalról jön a lövés. Dabrowski a szabálytalanságokkal kapcsolatban ad hasznos tanácsokat. "Már a negyedik gólt kapjuk kapásból" -hívják fel a partról a játékosok figyelmét.

Pelle újabb bravúrját nem hiszik el. A mérkőzés hevében Dávid elöl szabálytalankodik, kiállítják. Gerendás alaposan leteremti, főleg, hogy gól a vége. "Menj be, és lődd be végre azt a gólt" - kapja az utasításokat Kiss, de nem ő, hanem ismét a hazai csapat talál be. "Védekezzünk már ki végre egy hátrányt" -zeng egyre elkeseredettebben a partról. Két lehetőséget is elpuskáznak Csányiék, hogy egy gólra olvasszák a hátrányt, a negyed végére ez megbosszulja magát. A háromgólos különbség dacára még nem adják fel a játékosok. "Még meglehet" -biztatják egymást a szünetben.

Mészáros a bírónak próbálja elmagyarázni, hogy Tóth Imre nem mindig sportszerű, de süket fülekre lel. Kettős emberelőnyben van a Domino, látszik, hogy Gerendás bajba kerülhet. Habár még csak a bíróállványt rugdossa, idegesebb, mint az előző két találkozón. Hiába, már nem babra megy a játék. Közben Dávid elkeseredetten a rajtkövet veri. Elment a meccs. Elment, Gerendás pedig a játékvezetőkkel kezd foglalkozni. "Mennyi előnyt kaptunk ebben a negyedben?" - kérdezgeti. "Nem igaz, ötöt, az előző három negyedben pedig összesen csak hetet" - dühöng, miután megtudja. Ahogy aztán a Vasút kap még kettőt, megindul a bírók felé. A játékosok a másodedzővel együtt kiabálnak utána, hiszen csak egy perc van hátra. De a mester nem fordul meg. Piros lap. Kár érte, így egy perccel a vége előtt.

A játékosok már szótlanul, sapka nélkül állnak a parton. Többségük nem szól egy szót sem. Szűcs Levente töri meg a csendet: "Úgy érzem, ennyivel nem voltak jobbak, csak ők az első három negyedben kapták meg azt a bíróktól, amit mi az utolsóban." Fülöp Gergely is egyetért vele: "Nem mindegy, hogy ki mikor kapja az előnyöket. Az utolsó hét percben már mindent befújtak nekünk, hogy javítsák a statisztikát." "Előny ott" - mondja Szécsi. De még nem adják fel. "Megpróbáljuk" - szól Ibolya. Petik határozottabb: "A Vasas ellen is végig hátrányban voltunk, most is sikerülnie kell."

Mestermérleg

Gerendás György: - Létezik nemzetközi játékvezetés és hazai játékvezetés. Előbbinél nincs kiállítás labda nélkül, utóbbinál szinte csak az van. Attól dühödtem be a végén, hogy a bírók nekiálltak kompenzálni. Nekem itt ne kompenzálgassanak, elvégre nem javult fel annyira a csapat, hogy az első három negyedben kapott hat kiállítás után az utolsóban hetet ítéljenek nekünk!...

Nemzeti Sport, 2001.05.05.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Vízilabda.2001