FONTOS


 

Batistuta helyett Margitsziget

Immáron a sorsolás ismeretében készül a magyar férfiválogatott bővebb kerete a júniusi Európa-bajnokságra. Kemény Dénes irányításával hétfőtől szerdáig a Margitszigeten készülnek a pólósok, szerda délután pedig a Whirlpool szervezésében Egerben játszanak a helyi csapattal hírverő, szórakoztató mérkőzést. Az eddig együtt készült keretbe a bajnokságban nyújtott jó teljesítményének köszönhetően meghívást kapott a Honvéd centere, Bárány Attila, ismét ott volt a többiek között a két angyalföldi, Varga Tamás és Vindisch Ferenc is. És a légiósok. A nápolyi Kásás, Steinmetz duó, valamint a Mladostban játszó Varga Zsolt kivételével az összes többi kit?nőség haza tudott jönni, így Benedek Tibor, Fodor Rajmund, Kiss Gergely, Märcz Tamás, Molnár Tamás és Biros Péter, valamint az olasz Canottieri alkalmazottja, a válogatottba meghívott Binder Szabolcs is a kapitány rendelkezésére áll. És csak hogy érzékeltessük, mit jelent egy magyar vízilabdázónak a válogatott, említsük Fodor esetét. Az olimpiai bajnok a rövid felkészülésért a telt házas Fiorentina-Roma futballrangadót hagyta ki, amelynek szünetében a KEK-et nyert pólócsapat vonult fel a gyepen, és ünnepelte egyenként a játékosokat a telt házas, a meccs miatt egyébként is örömittas (a Batistutával, az egykori kedvenccel felálló Roma 3-1-re botlott Firenzében) nézősereg. "Hallottam, csodálatos volt, de itt lenni még csodálatosabb. A válogatottal való együttlétet semmi sem tudja felülmúlni" - mondta Fodor.

amler, Nemzeti Sport 2001.04.11.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Vízilabda.2001