FONTOS


 

FTC-Honvéd 9-9
Döntetlen az egyenlők csatájában

FTC-Mirato-Honvéd-Domino 9-9 (2-2, 2-1, 1-2, 4-4)

Népliget, 100 néző. V: Kosztolánczy, Horváth Cs.
A mérkőzés osztályzata: 3
Gól - emberelőnyből: 9/3, ill. 11/4
Négyméteresből: 2/2, ill. 1/1

Ezt is megéltük. A bajnokra, a legnépszer?bb csapatnak titulált Fradira a listavezető ellen mindössze százan voltak kíváncsiak. A zöldek picinyke otthona félig sem telt meg a rangadóra, amin bizony egyeseknek talán érdemes elgondolkodniuk. Pedig a rengeteg gonddal küszködő csapat rászolgálna a buzdításra - a szombati, Olympiakosz elleni élet-halál BL-meccsen muszáj, hogy ezrek szurkoljanak a Komjádi uszodában - , ezt bizonyította ezúttal is.

Mert hiába volt a találkozó egyértelm? esélyese Kovács István alakulata, nem adta meg magát a Kósz vezérelte hazai gárda. Apropó, Kósz. A válogatott kit?nősége ezúttal is elsőrangúan látta el feladatát. Bravúrok sorozatát mutatta be, egy az egyben fogott ziccereket, hihetetlen tartást adva ezzel társainak. És hogy kapott kilenc gólt? Hát egyik sem rajta múlott. És ha csak minimális szerencséje van (ezúttal nem volt), könnyen lehetett volna öt is ez a kilenc. Lehetett volna, mert az utolsó negyedben elpártolt tőle Fortuna, Sugár, Bereczki, Varga Zsolt, majd Sugár lövésén is rajta volt, bele is ért, de mégis a kapujába jutott a labda. Ezeknél a szituációknál rendre hibáztak az előtte védekező társak, ám egyébként nem érhette panasz az ő teljesítményüket sem.

Kiválóan megoldották például azt, hogy a Honvéd csak nagy ritkán játssza be a labdát az életveszélyes centernek, az egyébként bombaformában játszó Báránynak. Ha mégis sikerült ez a vendégeknek, akkor viszont nem nagyon volt megállás, Bárányról ugyanis rendre kiszórták az embereket (amit jelez az is, hogy kétszer is kettős emberelőnyben játszhatott a Domino), ami a végén kamatozott a listavezetőnél. Öt utolsó emberelőnyéből ugyanis négyet is értékesített, ráadásul Sugár a Bárány által kiharcolt négyméterest is bevágta a jobb alsóba.

Egyébként fej fej mellett haladtak a csapatok, hol a Fradi, hol a Honvéd vezetett, két góllal egyikük sem tudott meglépni. Sok szép jelenetet láthattunk, ilyen volt Székely és Matajsz húzása, Szebeni ejtése, illetve a túloldalon Sugár bombája, Tóth pattintása vagy Bárány csavarja. A záró játékrészben kétszer is a Honvéd vezetett, ám a Ferencváros mindig újítani tudott, sőt egy perccel a vége előtt Nyéki rövid sarkos lövésével 9-8-nál az előny is nála volt.

Ám jött Bárány, jött az emberelőny, és jött egy gyönyör?en kijátszott figura. Gombos okosan tette a bemozduló Sugár kezére a labdát, aki ellen ugyan Kósz mindent megpróbált, ám ezúttal nem volt esélye.

Hogy kinek jó ez a döntetlen? Nehéz kérdés. Jelen állás és minden valószín?ség szerint a nyolc pontig tartó elődöntőben egymás ellen tusakodik majd két csapat - 3-1-es Honvéd-pontelőnyről indulva. Azaz most még döntetlenre végezhettek, ám ezt követően muszáj döntésre vinni a dolgot. Lassan az is kiderül, hogy kinek sikerül.

Mestermérleg

Vad Lajos: - Nagyon örülök, hogy ismét a régi önmagát adta a csapat! Jól játszottunk, küzdöttünk a sokkal esélyesebb, az egész idényben jól játszó listavezető ellen, sőt egy picivel közelebb is álltunk a győzelemhez. Elégedett vagyok, nagyon kellett ez az eredmény az Olympiakosz elleni találkozó előtt.

Kovács István: - Kiegyensúlyozott mérkőzést láthattunk, bármelyik csapat nyerhetett volna. Az egy ponttal elégedett vagyok, hiszen ezúttal kicsit fáradtan játszottak a fiúk.

Az állás

1. Honvéd 19 16 1 2 188-117 33
2. BVSC 19 14 2 3 183-123 30
3. Vasas 19 13 1 5 201-140 27
4. FTC 19 9 3 7 182-150 21
5. UTE 19 4 9 6 116-115 17
6. Szeged 19 6 3 10 135-156 15


FTC
KÓSZ -, SZÉKELY 2, Takács II A., Matajsz 1, Paján, Hesz, Tiba
CSERE: Komlósi, BOYD 1, NYÉKI 3, Szebeni 2, Vogel
Edző: Vad Lajos

HONVÉD
Pelle -, Gombos, Jäger, Varga II Zs. 1, BÁRÁNY 2, SUGÁR 3, TÓTH I. 1
CSERE: Ofner, Bereczki 1, SZÍVÓS 1, Takács I A., Péter, Kovács O.
Edző: Kovács István

Nemzeti Sport 2001.04.05.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Vízilabda.2001