FONTOS


 

A pólósok elnöke abban bízik, hogy Nyugat-Magyarországon is elterjed a sportág
Nem fürödtek be vele

Hátradőlhetne a karosszékében, feltehetné a lábát az asztalra, és nyugodtan szemlélhetné a körülötte zajló eseményeket. Ehelyett lépten-nyomon fut, tárgyal, mi több, a sokszor kényelmetlen kispadra is leül. Még az olimpián is edzősködött, ő helyettesítette Sydneyben a kétmeccses eltiltást letöltő Kemény Dénes szövetségi kapitányt. És nem mellesleg: óriási sportdiplomáciai sikerként Budapest megkapta az idei Európa-bajnokság rendezésének jogát.

Martin György a Magyar Vízilabda-szövetség elnöke. Ismerik, elismerik, és senki sem kérdőjelezi meg a sikerét. Martin 1998 novembere óta elnök, és az elkezdett munka eredményei kézzel foghatóak.

- A vízilabda feltörekvő sportág, világszerte szélesedik a bázisa - mondta Martin. - Mindenképpen derülátó vagyok, hiszen eljön az idő, és azon kapjuk magunkat, hogy te jó ég, hát ezek meg azok is, mennyit fejlődtek, mennyi kiváló válogatott lett.

Nemzeti sportágunk helyzetéről természetesen megoszlanak a vélemények. Van aki szerint jó-jó, mindent megnyerünk, de szép lassan a tönk szélére kerül a magyar póló, külföldre igazol szinte minden épkézláb játékos, itthon a kutyát sem fogja érdekelni ez a játék. És hát a vidék helyzete, a sokat szapult téma... Nos, az elnök is tudja, rengeteg még a tennivaló.

- Percek alatt nem lehet mindent rendbe tenni. De igyekszünk, nincs ezzel gond. Itt van például a sulipóló-programunk. Már három korosztályban versenyez, csaknem négyszáz, hangsúlyozom, négyszáz iskola. Keressük a tehetségeket, és meg is fogjuk találni őket. A Wesselényi Közalapítvánnyal összefogva megvalósítjuk sportiskolai programunkat, megpróbáljuk a pólót sok helyütt, ahol még nem az, versenysporttá formálni. És tisztában vagyunk azzal, hogy Nyugat-Magyarországon kiaknázatlan lehetőségek vannak. Csak egy-két példát hadd mondjak: Szombathelyen, Győrben és Sopronban is gyönyörű uszodák vannak, határozott célunk, hogy ezekre a helyekre is eljusson a sportágunk, idehaza is szélesedjen a bázisa. Na, de el ne feledkezzünk a jelenlegi vidéki értékeinkről! Szegedről, Szolnokról, Szentesről, Egerről, és a többi városról, ahol terveink szerint új uszodák, igazán erős csapatok jönnek majd létre.

Deutsch Tamással jó kapcsolatot sikerült kialakítani az elnöknek, nem csoda, hogy a sportminisztériummal közösen, ahogy a pólóvezető fogalmazott: "kihasználtuk a sportágban rejlő lehetőségeket". Igen ám, de hiába vélte és hangoztatta Martin, hogy 2001-ben jelentős támogatásra számít, ennek csak a töredéke folyik majd be a kasszába. Az ISM által a MOB-ra ruházott támogatási pénzek elosztása ugyanis mellbe vágta a vízilabdásokat. Harmincmillió jutott nekik. Csak mellékesen: az idén Eb, vb, ifi és junior Eb, vb, sok utazás, sok verseny és még több felkészülés vár a csapatokra. Ehhez képest ez a pénz csepp a tengerben.

- Nyugodtan mondhatom, méltatlan, ahogy a MOB szétosztotta a pénzeket. A mélyen tisztelt vezetők nem vették figyelembe, hogy a csapatsportok fenntartása jóval többe kerül az egyéni sportokénál. Nincs más hátra, mint szponzori bevételekkel gyarapítani a kasszánkat. Ám remélem, idővel a MOB is felismeri a sportágban rejlő lehetőséget, és felülemelkedik a mostani nézetein.

Martint is érték kellemetlen meglepetések is. Különösen a női válogatott szereplése bosszantja az elnököt -teljes joggal. Nagy esélyt szalasztottak el Stieberék, az olimpián éremesélyesek lettek volna, ám ki sem jutottak oda. Ezt követően Faragó Tamást választották kapitánynak, akinek a budapesti júniusi kontinensviadal lesz az első nagy feladata. Az elnök nem titkolja, döntőt vár a női csapattól.

A beszélgetés apropója természetesen az, hogy vasárnap a vízilabdázók megtartják a törvény által is rögzített tisztújító közgyűlést. Automatikus a kérdés, hogyan tovább?

- Ha megválasztanak, akkor természetesen folytatom a munkát. Annyit mondhatok, hogy az eddigi tizenhét tagú elnökség helyett tízfős elnökséget tervezünk. Elkészítettem egy szervezeti és működési szabályzatot, ami mindent rögzít. Ha ezt elfogadja a közgyűlés, akkor lesz például egy marketing és egy gazdasági társelnök is. A lényeg az, hogy végre klubérdekektől mentes testület legyen, amely hatékonyabban dolgozhat majd. És nagyon fontos, hogy összefogjon végre a pólótársadalom, felülemelkedjenek egyesek a marginális egyéni érdekeiken, és a közös célért dolgozzunk.

S, hogy melyik volt elnöki periódusának eddigi legszebb pillanata?

- Amikor lefújták az olimpiai döntőt. Vannak persze jóval kevésbé látható sikereink is, amiknek szintén nagyon tudok örülni, ám Sydney mindent felülmúlt. Nem be-, hanem megfürödtünk azokkal a fiúkkal. Óriási a kettő közötti különbség...

FB, Nemzeti Sport 2001.03.24.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Vízilabda.2001