FONTOS


 

A LEN-kupa elődöntőjében óriási feladat előtt az angyalföldiek
Nekiront a Vasas a Mladostnak

- Nekikrontunk! - árulta el Somossy Jószef, a Vasas-Plaket edzője. Semmi óvatosság, kivárás, csak így van esély a győzelemre. A piros-kékekek szakvezetőjének szombatra kigondolt terve nem véletlen: a LEN-kupa elődöntőjében ugyanis nem más, mint a kontinens legeredményesebb, hétszeres BEK-győztes csapata, a horvát Mladost Zagreb látogat a Komjádi uszodába.

- Mintha a Bajnokok Ligájában érezném magam. Piszok jó az ellenfél, biztosan vezeti a horvát bajnokságot az előtt a Jug előtt, amely a BL-ben legyőzte például az olasz Posillipót. Az egyetlen esélyünk a váratlan offenzíva, az első perctől az utolsóig tartó kemény roham - magyarázta Somossy, aki a negyeddöntőben, Barcelonában élőben is látta a Mladost együttesét. Csapata meccse előtt ugyanis Varga Zsolték is a spanyol fővárosban vizitáltak, és simán győzték le a Mediterranit. A találkozót fel is vették az angyalföldiek, és lám, most nagy hasznukra lehet. Természetesen az elejétől a végéig kielemezték a zágrábiak játékát, és bizony nem sok hibát véltek felfedezni benne.

- Nem csinálnak semmit, de azt tökéletesen - ecsetelte a látottakat az edző, aki meg is magyarázta az elsőre talán furcsának t?nő mondatot: - Semmit sem kockáztatnak, nem mennek bele az adok-kapokba, a jugoszláv iskolát, a szisztematikus, körbeadogatós, statikus játékot játsszák.

A Vasas hét közben az OSC ellen lazított, kettős győzelemmel abszolválta a Magyar Kupa nyolcaddöntőjét, ami Somossy József szerint jól jött a pólósainak. Végre egy könnyebb ellenféllel szemben próbálkozhattak a szerda-szombat őrült ritmusában, különösebb tét nélkül (elvégre a továbbjutó kiléte egy pillanatra sem lehetett kétséges) lövöldözhettek. Na és az MK arra is jó volt, hogy a súlyos fülsérülése után lábadozó Lehmann István is visszatérjen a csapatba. - Csereként már számításba vehetem, ami a sz?kös keretüknél bizony jól is jöhet.

Amennyiben az utóbbi idők nagyszer? formáját idézi a Vári, Varga, Kovács trió, ha ismét tarthatatlan lesz a centerposzton szorgoskodó Steinmetz, tovább ha a társak is felnőnek a feladathoz, akkor... Akkor, de csakis akkor legyőzheti a Mladostot a Vasas. De szép lenne!

(amler)

Varga Zsolt most sem úszta meg

Most sem úszta meg. Csakúgy, mint évek óta, ezúttal is kénytelen a Mladost színeiben magyar együttes ellen vízbe szállni. A magyar válogatott olimpiai bajnok centere, Varga Zsolt a BVSC és a Fradi után ezúttal a Vasas ellen kénytelen felvenni a harcot.

- Annak örülök, hogy hazajöhetek ilyenkor, de őszintén bevallom, nem szeretek a honfitársak ellen játszani. Furcsa szituáció, ha jól megy a játék, akkor sem tudok úgy örülni, mint máskor - árulta el a Mladost magyar klasszisa, aki várhatóan óriási csatát vív majd például válogatott csapattársával, Vári Attilával.

- Gondolom, sokat lesz majd rajtam. Mit csináljak, ez van, vele kell majd csatáznom. Nehéz lesz, ám alakuljon bárhogy, a végén kezet fogunk, átöleljük egymást - mondta Varga Zsolt, aki elárulta, vezetik ugyan a horvát bajnokságot, ám még nem állt úgy igazán össze az együttes. - Ettől függetlenül természetesen győzni jöttünk.

Vasas-Mladost

Komjádi uszoda

17.00

Nemzeti Sport, 2001.02.24.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Vízilabda.2001