FONTOS


 

Kemény Dénes harmadszor tesztelte a keretét
Legközelebb Óbecsére utaznak

Újra összejöttek. Már harmadszor. Szorgalmasan készülnek, a keretben lévő játékosok egytől-egyig bizonyítani akarnak. Bizonyítani, hogy helyük van, helyük lesz Kemény Dénes Európai-bajnoki keretében. Az olimpiai bajnok válogatottunk szövetségi kapitánya ismételten a Margitszigeten tesztelte a keretét.

-- Változatos, fizikailag kevésbé megterhelő edzéseket tartottam. A juniorokkal ismét játszottunk egy tesztmeccset, amelyen masszív különbség alakult ki a két csapat között, ami természetesen nem meglepő -- tudtuk meg Kemény Dénestől, aki nincs könnyű helyzetben. A sok remek játékos közül úgy kell majd választania, hogy csupán ezeken a rövid összetartásokon tudja őket szemrevételezni. Nem titok, a legközelebbi válogatott keretedzés fontos állomása lesz a kiválasztásnak. -- Két hét múlva Óbecsére utazunk a kerettel, és két napig együtt készülünk a jugoszláv válogatottal. Fontos mérföldkő lesz ez a rövid túra, lévén a horvátországi meghívásunknak nem biztos, hogy eleget tudunk majd tenni, mert a Magyar Kupa döntője pont erre az időpontra esik. Nincs sok lehetőségem tehát a közös munkára -- ecsetelte a sikerkapitány, aki a tervei szerint két hét múlva választ kap a nyitott kérdésekre. A kontinensviadalra készülő keret előreláthatólag 18 játékosból áll majd, azaz, ha azt vesszük, hogy a 13 olimpiai bajnok helye biztos a keretben (márpedig ez nem kérdőjelezhető meg), akkor könnyen kiszámolható, hány hely kiadó még. -- Sok a jó játékos, a külföldön játszók miatt sok hazai tehetség hamarabb kerül itthon a mélyvízbe, amiben, hála istennek, nem fulladnak meg. A juniorok elleni meccsen például már-már ott tartottam, hogy a láthatóan remek erőben lévő fiatal BVSC-s centert, Kis Gábor áthívom egy kicsit hozzánk, ám Merész András kollégámtól megtudtam, kisebb sérülése miatt jobb, ha pihen a srác -- magyarázta válogatottunk mestere.

Az említett óbecsei túrára egyébként a tavaly még a Ferencvárosban játszó Európa-bajnok, a kincset érő balkézzel játszó Kiss Csaba is el tud majd szakadni spanyol csapatától, a Sabadelltől. -- Jó lesz, ha őt is látom majd --mondta Kemény, aki a hét végén természetesen árgus szemekkel figyelte az európai kupákban játszó magyar csapatok, a válogatott kerettagok szereplését.

-- Érdekesen alakultak az események. A Vasas kinti meccsének ismeretében könnyebb találkozóra számíthattunk, ám ha csak a visszavágóra hagyatkozunk, azt kell hogy mondjam, a Barcelona kiverésével nagyon jó eredményt ért el az anygalföldi gárda. Örülök, hogy a nálam számításba vett húzóemberek hozták magukat. A Ferencvárosnak viszont semmi sem sikerült. Talán nagy volt a játékosokon a nyomás, ott volt előttük a Vasas sikere, úgy érezhették, nekik is muszáj győzniük. A Becsej viszont nem véletlenül a BL címvédője... A BVSC egy negyedig nem igazán találta a ritmust, ám Szécsi és Kis vezetésével végül egyértelműen bebizonyította, sokkal jobb csapat a Splitnél. Végül is kettőből két csapatunk továbbjutott, és a Fradi sem áll rosszul a Bajnokok Ligájában. Szóval, soha rosszabb hétvégét -- értékelt a szerződését már aláíró kapitány.

***

A Mladost tart a Vasastól

A horvát lapok óriási kudarcként könyvelik el a POSK 10--4-es csúfos vereségét a BVSC-től. Kiemelik, hogy a magyar kupagyőztes játszi könnyedséggel intézte el a KEK negyeddöntőjében a két évvel ezelőtti Bajnokok Ligája győztest. Ráadásul tartanak attól, hogy a LEN-kupa elődöntőben a Mladost mellé sorsolt Vasas megállíthatja a kontinens legeredményesebb csapatát. Habár Nagy Sándor, a Mediterrani szlovákiai játékosa a Mladost elleni negyeddöntő visszavágója után elmondta, a Mladost biztos LEN-kupa győztes lesz, a horvát újságok, sőt még az együtes pólósai is óvatosan fogalmaznak.

"Az jó, hogy a visszavágót Zágrábban játsszuk. A Vasas nagyon jó csapat, amely nemcsak otthon, hanem idegenben is kiválóan szerepel. Néztük a magyarokat Barcelona ellen, amikor 7--7-es döntetlent játszottak, és még 5--2-re is vezettek. Reméltem, hogy az elődöntőben görög ellenfelet kapunk, de az az igazság, hogy ha LEN-kupát akarunk nyerni, akkor mindenkit le kell győznünk. A Vasas elleni elődöntő anyagi szempontból viszont kedvező a számunkra. De csak anyagi szempontból..." -- mondta Perica Bukic, a zágrábiak csapatkapitánya.

Nemzeti Sport, 2001.02.14.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Vízilabda.2001