FONTOS


 

Varga Tamás: Mindenben remek
Mr. Őserő pazarul játszott

Mr. Őserő villogott a szerdai, Honvéd elleni rangadón. Varga Tamás vezéregyénisége volt a Vasasnak, egy pillanatra sem adta fel a harcot, 5-2-es, majd 6-3-as hátránynál is őrületesen hajtott. Mindez persze csapatára is jellemző volt, így történhetett meg, hogy fordított, és 11-10-re nyert a piros-kék alakulat.

"Nagyon jó meccs volt, amely után nyugodtan elmondhatjuk, kimásztunk a gödörből" - magyarázta Varga Tamás, aki az utóbbi idők gyengébb eredményeire is talált magyarázatot: "Fiatal csapat, törvényszer? volt a visszaesés. A jó kezdés után, hogy őszinte legyek, vártam a törést, amely be is következett. Kikaptunk nagyon a Fraditól, aztán Szegeden sem jött össze semmi. Ráadásul sérülés miatt meg is fogyatkoztunk, nem voltunk jó passzban. De remélem, mindez már a múlté! Barcelonában is jól játszottunk, majd a Honvéd ellen mutattuk meg, hogy nem kell minket leírni."

A kiváló pólós teljesítménye méltán ragadtatta el a Komjádiban lévő szakembereket: az angyalföldiek hatosának négy pazar lövése is beakadt Pelle Balázs kapujába. Négy olyan lövés, amely szemre is tetszetős volt. Mindannyiszor beleállt, kinézte a sarkot, aztán t?z. Egyetlen emberelőnyt rontott csupán el, suhintott fölé. "Az is beakadt volna szerintem, ha nem csúszik ki" - f?zte hozzá.

Nem csak a góllövésben vette ki a részét. Irányított, remekül védekezett, maradéktalanul megvalósította a rá bízott feladatot. Külön kuriózuma volt a meccsnek, hogy több esetben is testvérével, Zsolttal találta szembe magát a medencében. "Jó játékos az öcsi, nem vitás. Nem volt könny? ellene, de ez, gondolom, nem lep meg senkit" - mondta erről, majd bevallotta, nem nagyon szereti, ha kettejük párharcának tekintik az ilyen összecsapásokat. Ellenben azt mindenféleképpen ki akarta hangsúlyozni, hogy egyes hírekkel ellentétben minden rendben a csapat háza táján. "Semmi probléma, sokat edzünk, egymásért küzdünk. Együtt van a csapat, nincs széthúzás, bárki bármit is mond." A szerdai mérkőzés az ő szavait látszik alátámasztani.

Védekezés: 8

Támadás: 9

Gólerősség: 9

Fegyelem: 8

Varga II Zsolt: Védekezésben gyengébb

A Honvéd-játékosok mérhetetlenül csalódottan kászálódtak ki a Vasas elleni rangadó után a medencéből. Egyesek a barátokhoz, barátnőkhöz mentek vigasztalódni, volt, aki a Komjádi egyik sarkában próbálta földolgozni a történteket, de akadt, aki a bíráskodásról értekezett a jelen lévő szakemberekkel. Varga II Zsolt arca sem a boldogságot tükrözte. Csalódottan, de odament testvéréhez, Tamáshoz, őszintén gratulált neki.

"Nagyon jól, ellenállhatatlanul játszott. Ki is szabadult a szorításomból, pillanatok alatt ellépett tőlem, és betalált a kapunkba. Négy gólja híven tükrözi a teljesítményét" - értékelte a válogatott Zsolt a válogatott bátyját. Azt is elárulta, a múltkori meccsükhöz képest fordult a kocka: akkor Tamás, most ő érezte kicsit kellemetlenül magát - azt, hogy szeretettje áll vele szemben. "Sebaj, legközelebb szerintem nem lesz gond, volt időnk megszokni."

A két nagyszer? játékos párharcát egyértelm?en Tamás nyerte meg, ám a Domino huszonhárom esztendős pólósa sem vallott szégyent. Fegyelmezetten játszott, társait jól hozta helyzetbe - ha nála volt a labda, nem nagyon nyugodhattak meg odaát. Ezúttal két gólt szerzett, amelynél ugyan lőtt már többet is, de egy ilyen rangadón ez sem nevezhető éppenséggel rossznak. Mindössze a védekezése maradt el némileg a tőle megszokottól, egy esetben - ahogy ő is említette -testvére illant el tőle gólt érően, de volt, hogy rosszul váltott ki az emberre. Mindazonáltal meg kell említsük, nem kevesebb, mint tizenkétszer játszottak hátrányban Kovács István tanítványai, azaz ezen a meccsen szinte "csak" a fórok kibekkelésére korlátozódott a védekezés.

"Megkapták a bírói segítséget -ez nemcsak a kiállításokban, hanem a kontrafaultokban is megmutatkozott-, éltek vele. Nekünk, nekem nem volt szerencsénk, ettől függetlenül úgy vélem, a döntetlent megérdemeltük volna" - fejezte be az olimpiai válogatott keretben is számításba vett, csak "kis" Csuvinak szólított Varga Zsolt.

Védekezés: 6

Támadás: 8

Gólerősség: 7

Fegyelem: 8

Nem értenek egyet

Egy nap elteltével is eltérő véleményen vannak a felek a rangadó bíráskodásával kapcsolatosan. A Honvéd-Domino edzője, Kovács István továbbra is állítja, biztos vezetésük után a játékvezetők állították talpra az ellenfelüket, a második negyed 4-0-ás kiállítási aránya, no meg a kontrafaultos ítéletek hozzájárultak ahhoz, hogy egyenlített, fordított, majd 11-10-re nyert a Varga Tamás, Vári Attila kettős vezérelte angyalföldi együttes. "A közönségnek biztosan jó volt, hogy izgalmassá tették a bírók a meccset..." - ironizált az uszodák Kokója, aki nem titkolta csalódottságát: "Nem, nem és nem értem. Nekünk állt a zászló, a kezünkben volt a meccs, aztán megfogták a csapatomat. Dupla annyi kiállítás volt nálunk, mégis, én bátran ki merem jelenteni, nem vagyunk ennyivel durvábbak!"

A Honvéd edzője persze tudja, játékosai is hibáztak, különösen a védekezésben akadtak problémák, azaz szó sincs arról, hogy felmentené övéit a felelősség alól.

"Hibáztunk mi is, amit sürgősen ki akarunk javítani. Fontos meccsek várnak még ránk, a Fradi és a BVSC ellen is feltétlenül a két pont megszerzése a cél" - mondta Kovács, akinek csapata az említett két összecsapást otthonában, a Kőér utcában vívhatja.

A Vasas-Plaket trénere, Somossy József természetesen másként vélekedik a meccsről. "Csodálkoztam Kovács István nyilatkozatán, azon, hogy a bírókra fogja a vereségüket. Hiszen mi az egész találkozón felvállaltuk a zónavédekezést, szorosan őriztük a centert, hadd lőjenek kintről. Szinte nem is adtunk arra esélyt a bíróknak, hogy kiállítsanak minket. Szóval, kérdem én, a fór jár? Azt adják? Azért nem is kell megdolgozni?"

Somossy a mérkőzés utolsó percére is kitért, amikor is piros lapot kapott a bírótól, és ami miatt nem ülhet le a kispadra a szombati, BVSC elleni rangadón. "Nem ment a harmincöt másodpercet mérő óra, úgyhogy a nagy hangzavarban erre figyelmeztettem a játékvezetőt. Ő a lefújás után azt mondta nekem, nem kellett volna. Igen ám, de akkor ki szóljon... Az orvos, a játékos, a szakosztályvezető nem szólhat, ki marad, ha az edző sem? A szponzor vagy a szurkoló? Vagy menjünk el a történtek felett?"

A piros-kékek edzője saját csapatáról annyit mondott, örül, hogy végre újra a régi Vasast irányíthatta. "Remek hozzáállás, figyelem, fegyelem, lelkesedés, öröm a gólok után. Olyan jelek, amelyeket látva van kedve dolgozni az embernek."

(a.z.), Nemzeti Sport 2001.02.02.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Vízilabda.2001