FONTOS


 

A döntetlen nem döntött

Megeshet, hogy az FTC és a Honvéd a tegnapi vízilabda bajnoki forduló után a rájátszás elődöntőjében is találkozni fog, ahová a csapatok magukkal viszik az egymás elleni eredményüket. Ennek tükrében keményen kezdtek a gárdák, amit a sok kiállítás is mutatott. Ám az előnyöket, igen rossz százalékban értékesítették a pólósok és sok volt az eladott labda. Akadt olyan szakasza a mérkőzésnek, amikor azt hihette a néző, hogy úszóversenyre csöppent be a népligeti uszodába. Egyik társaság sem tudott megnyugtató előnyt szerezni, az utolsó negyed 5-5-tel kezdődött. A zárójátékrészben aztán belehúztak a főszereplők. Felváltva estek a gólok, ám egyik együttes sem tudta megtartani előnyét, így 9-9-es eredménnyel zárult a rangadó.

Vad Lajos, az FTC edzője: - A listavezető ellen múlt évi önmagunkat mutattuk, ez az eredmény biztató a hétvégi Olympiakosz elleni BL-mérkőzés előtt.

Kovács István, a Honvéd edzője: - Jól játszottunk, de fáradtak voltunk, ebben az uszodában ez jó eredmény.

(buda), A színes Sport 2001.04.05.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Vízilabda.2001