FONTOS


 

Félbeszakította a bíró, mégis befejezik a kupameccset
Folytatása következik

Olyan már volt, hogy megvárták, amíg az eső eláll, aztán ott folytatták, ahol abbahagyták. Arra azonban 2001-ig kellett várni, amíg a sporttörténelem folyamán először egy, a játékvezető által valamiféle incidens miatt félbeszakított mérkőzést hat nappal a történtek után ott folytatnak, ahol a hármas sípszó felharsanásánál tartott. Ha minden igaz, pénteken, amikor a Vidám Vízilovak és az OSC-Rimi Komplex játékosai vízbe szállnak, az eredményjelző táblán a következőt lehet majd látni: 3-6, a második negyedből hátralévő idő 1:18 perc. Merthogy ekkor állt meg az óra múlt szombaton a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének visszavágóján: a hazaiak játékosát, Dóczi Istvánt rúgták úgy fejbe, hogy kiszakadt a dobhártyája, mire ő kiszólt a vízből a játékvezetőnek, állítsa meg a játékot, mert sérülés történt. Minthogy Székely Balázs nem tett semmit, az exválogatott center kissé emeltebb hangon, néhány nem túl lírai elemmel kiegészítve szólította fel ismét a bírót, mire az cserével végleg kiállította szövegelésért. Dóczi ezt követően partra mászott, majd sapkáját a földre hajítva, vérző füllel néhány válogatott sértést vágott a sípmester fejéhez, mire az első rettenetében véget vetett a mérkőzésnek.

A Vízilovak együttese óvást nyújtott be, amit voltaképpen elfogadott a "dőljön el a vízben" elvet szem előtt tartó szövetség, de a keddi elnökségi ülésén nem újrajátszást rendelt el, hanem a találkozó folytatását, azzal indokolva a döntést, hogy a vétlen OSC-t - már ha a rúgást nem számítjuk - nem sújthatja ítéletével, azaz nem vehet el három gól előnyt az együttestől (az ellenőr egyébiránt jelentésében alátámasztja a mérkőzést megtekintő szakemberek állítását, amely szerint semmi olyan nem történt, ami miatt a meccset le kellett volna fújni). Úgy fest mellesleg, hogy OSC-s emberelőnnyel folytatódik a derbi, minthogy Dóczi kiállítása után az őt víz fölött megrúgó, de csak szimpla, 20 másodpercre kiküldött játékos visszajöhet, míg a "hippók" a reklamáló Dóczi miatt szintén egy húszas hátrány kibekkelésére kényszerülnek (remélhetőleg az azóta már megműtött játékosnak nem kell a kötelek között megvárnia a büntetés leteltét...)

Hírlik ugyanakkor, hogy egyik fél sem elégedett a határozattal, információink szerint a Vízilovak 0-0-ról szerettek volna indulni, míg az OSC-seknek sehogysem fűlik a foguk a játékhoz - kérdés, pénteken hányan lesznek ott a mérkőzésen. És persze még egy lényegi felvetés: ha a meccs "jogfolytonos", akkor ugyanaz vezeti majd, aki az ellenőr szerint hibás döntést hozott?

Csurka Gergely, A színes Sport 2001.03.01.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Vízilabda.2001