| ||||
|
|
kupadöntők és a BVSC továbbjutási esélyei Az európai férfivízilabda kupák hétvégi találkozói során két finálé első mérkőzését is lejátszották: a két olasz vendéglátó közül a Florentia (Fodor Rajmund csapata) kétgólos előnyt szerzett az orosz Dinamo Moszkvával szemben (KEK), a Conad Pescara viszont kikapott Molnár Tamás együttesétől, a horvát Jug Dubrovniktól (LEN Kupa). A Bajnokok Ligájában a négyes döntő két résztvevője már ismert. A Vörös csoportban a jugoszláv Naftagas Becej (Vincze Balázs, Tóth László, illetve Kásás Zoltán edző csapata) és a horvát Mladost Zagreb (Varga Zsolttal) behozhatatlan előnyre tett szert, a Kék csoportban viszont még hárman - a BVSC-Brendon, a címvédő horvát Splitska Banka Split és a görög Olimpiakosz - reménykedhetnek. A hátralévő 6. forduló párosítása, illetve az eddigi egymás elleni eredmények alapján a vasutasok (a zárónapon otthonukban fogadják a pont nélküli francia Olympic Nice-t) abszolut esélyesek a csoportelsőségre. Ha a papírforma a másik találkozón is érvényesül (a rosszabbul álló pireusziak Splitbe utaznak), a BVSC-nek a Final Fourban két horvát és egy jugoszláv riválisa lesz. A hétvégi eredmények:
KEK-döntő, első mérkőzés:
LEN Kupa-döntő, első mérkőzés: A BL-középdöntő utolsó körére és a finálék visszavágóira április 8-9-én kerül sor. [origo], 2000. március 27. |
|