FONTOS


 

két döntetlen, de mekkora különbség!

A férfivízilabda nemzetközi kupák mindkét vasárnapi, magyar vonatkozású mérkőzésén döntetlen született, de míg a BVSC a favorit Splitska Banka ellen örülhet az iksznek, a Honvéd a Florentia ellen elveszítette azt az egy pontot.

A BVSC-Brendon a Bajnokok Ligája Kék csoportjának 3. fordulójában értékes döntetlent (6-6) ért el Horvátországban, a címvédő és eddig százszázalékos Splitska Banka Split otthonában.

BL, Kék csoport, 3. forduló:
Splitska Banka Split (horvát)- BVSC-Brendon 6-6 (2-2, 2-0, 1-3, 1-1)
gól:
Vegar, Barac 2-2, Djogas, Burburan 1-1, illetve Märcz, Dala 2-2, Ibolya, Dávid 1-1

A vasutasok az első és a harmadik negyed hajrájában is kétgólos hátrányból egyenlítettek, egyedül a második játékrész sikerült gyengébben, amikor a magyarok távoli lövései nem jöttek be, így 2-4 volt az állás a középső szünet előtt.

A mérkőzés első felében egyáltalán nem kapott emberelőnyt a BVSC, a harmadik hét perc elején azonban igen, amivel Dala élni tudott. Ezután kimaradtak a helyzetek, és 3-5-nél megint egyetlen perc alatt zárkóztak fel Gerendás György tanítványai.

A záró negyedben nem sikerült átvenni a vezetést, de később Märcz centerből - az együttes ötödik akciógóljával - 6-6-ra alakította az állást. A hátralévő két spliti támadást a kapufa, illetve Szécsi kapus hárította. A BVSC így rendkívül értékes pontot szerzett Horvátországban, amivel félig-meddig visszanyerte a két hete hazai medencében (az Olimpiakosszal szemben) elvesztett pontot.

A csoport másik eredménye:
Olimpiakosz Pireusz (görög)-Olympic Nice (francia) 12-8
A Kék-csoport állása: 1. Splitska Banka Split 5 pont, 2. BVSC-Brendon 4, 3. Olimpiakosz 3, 4. Olympic Nice 0

Nem szerzett előnyt a március 11-i, firenzei visszavágóra a Honvéd-Domino csapata
a vízilabda KEK elődöntőjének első mérkőzésén az olasz RN Florentia ellenében.

KEK-elődöntő, első mérkőzés:
Honvéd-Domino - RN Florentia (olasz) 4-4 (1-1, 2-0, 0-1, 1-2)

Kőér utca, 300 néző, V: Borrell (spanyol), Tulga (török)
gól: Tóth I. 2, Sugár, Bárány 1-1, illetve Popovic, Gorskov, Brazzatti, Sottani 1-1

Félelmetes ellenfélnek ígérkezett a pontosan egy csapatra való válogatottal (négy olasszal, egy-egy magyarral, orosszal és jugoszlávval) vízbe szálló firenzei együttes. Fodor Rajmund, a vendégek magyar sztárja szoros eredményt tippelt. Igaza lett.

Az elején csak az derült ki, hogy a Florentia híre nagyobb, mint a játékereje: 1-1 után - miközben Tóth Imre kétszer is betalált emberelőnyből (3-1) - a vendégek több mint 12 percig nem lőttek gólt.

Az egyébként is vészes gólszegénység egyrészt a két kapust (Pellét, illetve Tempestit) dicséri, másrészt - mindkét oldalon - a támadójáték kritikája. Az olaszok azonban az utolsó játékrészben már jól használták ki létszámfölényes helyzeteiket, és 4-2-ről sikerült egyenlíteniük.

A végeredmény azt ígéri, hogy pokolian nehéz lesz a visszavágó, az olaszok látszanak esélyesebbnek a KEK-döntőbe jutásra.

[origo], 2000. február 27.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK