FONTOS


 

Egy pont híján "magyar szombat" a vízilabda-kupákban

A BVSC félsikert aratott Bajnokok Ligája-mérkőzésén: csak döntetlent ért el otthonában a görög Olimpiakosz ellen. A KEK negyeddöntő-visszavágóján a Honvéd kikapott, de továbbjutott a horvát Dubrovnik ellenében, akárcsak a Vasas, amely a LEN Kupában az Eger együttesét búcsúztatta.

A vendég görög Olimpiakosz a vártnál jobban, a magyar bajnok viszont gyengébben játszott, így elmaradt a BVSC-Brendon "kötelező" hazai győzelme a vízilabda Bajnokok Ligája Kék csoportjának 2. fordulójában.

BVSC-Brendon - Olimpiakosz Pireusz (görög) 6-6 (1-0, 1-1, 3-3, 1-2)
Szőnyi út, 1200 néző, v: Lehn (német), Bervoets (holland)
gól: Dala 2, Petik, Ibolya, Märcz, Varjas 1-1, illetve Hatziteodoru 3, Tomakosz 2, Pope 1

Végig rendkívül szoros, izgalmas volt a BVSC továbbjutása szempontjából nagyon fontos mérkőzés. A házigazda vasutasok a kezdeti bizonytalanságuk után belelendültek, és a harmadik játékrész első percében 3-1-re, azaz megnyugtató előnnyel vezettek.

A görögök egy pillanatra sem adták fel, éltek azzal a lehetőséggel, amit a magyar bajnok a sorozatosan kihagyott létszámfölényes helyzetekkel teremtett számukra (a kilenc BVSC-emberelőny közül csak kettő hozott gólt).

A hajrában, amikor 6-4 után már mindenki bízott a hazai sikerben, az Olimpiakosznak két távoli akciógóllal sikerült kiegyenlítenie.

A pontvesztés azt jelenti, hogy csökkent a BVSC-Brendon esélye a legjobb négy közé kerülésre. A magyar bajnok két hét múlva a horvát Splitska Banka Split otthonában folytatja BL-szereplését.

A Honvéd-Domino vízilabdacsapata bejutott a KEK elődöntőjébe, miután a horvátországi visszavágón csupán 6-4-re kapott ki a WPC Dubrovniktól, így két gólt megőrzött két héttel ezelőtt Budapesten szerzett előnyéből.

WPC Dubrovnik (horvát) - Honvéd-Domino 6-4 (1-1, 3-2, 1-1, 1-0)
gól:
Herceg 3, Vukcevic 2, Jovica 1-1, illetve Varga Zs., Ja:ger, Péter, Tóth I.

A kisebbik dubrovniki klubnak számító WPC szinte végig vezetett, de veszélyes közelségbe egyetlen pillanatra sem került a magyarokhoz, akik a 8-4-re végződött első találkozó révén kellő magabiztossággal játszhattak. Sőt, 5-4-es állásnál Péter négyméterest dobhatott, ám az egyenlítés elmaradt.

Kovács István, a 12-10-es összesítéssel továbblépő Honvéd-Domino mestere elmondta, a fináléba kerülésért leginkább a jugoszláv Partizan Beogradot szeretné ellenfélnek.

Lelkes közönségének köszönhetően - bár a Vasas volt a pályaválasztó - mintha az Eger játszott volna hazai környezetben, de ez sem segített: újra nyertek a favorit fővárosiak, így ők jutottak a vízilabda LEN Kupa elődöntőjébe.

Vasas-Plaket - UVMK-Bau System Eger 8-4 (3-0, 1-1, 1-1, 3-2)
Komjádi uszoda, 800 néző, v: Vasziliu (görög), Tomic (horvát)
gól: Vári, Regős, Katonás 2-2, Martinovics, Nitsovits 1-1, illetve Szabó G. 2, Kovács R., Hajós 1-1

Gyakorlatilag már az első negyedben eldőlt a továbbjutás: a Vasas három gólt lőtt, az Eger egyet sem, miközben két emberelőnyt is kihagyott. A folytatásban erősen közepes játékkal is tartotta előnyét a Faragó-legénység a két héttel ezelőtti teljesítményét meg sem közelítő vidéki együttessel szemben (akkor - szintén Budapesten, de a Szőnyi úton - 7-6-ra nyert a Vasas).

Az utolsó hét perctől eltekintve feledhető játék folyt a medencében, a végén potyogtak a gólok, de ez már nem befolyásolt semmit: a Vasas kettős győzelemmel (15-10-es összesítéssel), simán és megérdemelten lett a LEN Kupában elődöntős.

A találkozó után megtartották az elődöntők párosításának sorsolását: a Vasas a döntőbe jutásért a Primorje Rijeka (horvát) - Conad Pescara (olasz) negyeddöntő győztesével játszik.

A sorsoláson csak egy biztos szereplő volt, miután a magyarok találkozójának eredményén kívül a többi még nem volt ismert. Ennek ellenére eldőlt a folytatás: a Vasas a Rijeka-Pescara összecsapás győztese ellen szerepel február 26-27-én, illetve március 11-12-én. Az első összecsapásra idegenben kerül sor.

- Végre egyszer nekünk kedvezett a sorsolás, feltétlenül döntőbe jutást várunk. Előny, hogy az elődöntő visszavágójára kerül sor hazai környezetben - értékelt elégedetten Méhes Jenő, a Vasas-Plaket szakosztály-igazgatója.

A másik ágon a Canottieri Napoli (olasz) - CN Barceloneta (spanyol), illetve a Jug Dubrovnik (horvát) - Primorac Kotor (jugoszláv) negyeddöntők győztesei találkoznak.

[origo], 2000. február 12.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK