FONTOS


 

Hevesen a szurkolók biztatására is számítanak
Eger vagy Szeged, ez itt a kérdés

A csütörtöki, váratlan szegedi győzelem a bajnok FTC ellen felborította az egri pólósok életét. Előzetesen ugyanis úgy kalkuláltak a hevesiek, hogy az elmaradt meccsükön, a Honvéd ellen játszanak egy jót, kiszolgálják az új uszodába eddig felettébb sokan járó szurkolókat, s ebben méltó partner lehet Kovács István együttese. Szép gólok, barátságos hangulat, ejtések, védések -és valószínűleg a sokkal jobb erőkből álló Domino győzelme.

Na, ehhez képest a Szeged borított mindent. Azzal, hogy az Újpesttel oly sok sikert elért Szabó Zoltán vezérletével legyőzte az újonc a Fradit, feladta a leckét vidéki riválisának. A könnyed, közönségszórakoztató derbi helyett ugyanis a véresen komoly, létfontosságú meccsen kell szerepelnie az Egernek -és mindenképpen pontot kell szereznie! Csak így van ugyanis esélye ahhoz, hogy a felsőházba kerüljön, és az alsóházba taszítsa csongrádi riválisát. Három tizenkét pontos csapat esetén az egymás elleni eredmények döntenének, és a Szeged végezne a hetedik helyen.

"Na, arra nem számítottunk, hogy a Szeged legyőzi a bajnokot. Azt nem mondom, hogy ünnepeltünk, de a legjobb hat között, a felsőházban éreztük magunkat. És most úgy tűnik, kiénekelték a sajtot a szánkból... A Honvéd ellen irtóztatóan nehéz feledatunk lesz, nagy bravúr lenne, ha pontot tudnánk szerezni. Számítunk szurkolóink biztatására, jó lenne, ha megmaradna a veretlenségünk az új uszodában" - magyarázta Gyulavári Zoltán, a UPC Eger szakvezetője, aki elárulta, hogy az eredeti tervekkel ellentétben mégsem vasárnap, hanem már szombatot (18 órakor) megmérkőznek a bajnokságban menetelő fővárosiakkal. A szemük előtt a Szentes példája lebeg, amely otthonában óriási megeleptésre 6-2-re legyőzte a Dominót.

Szegeden (és a Kőér utcában) persze abban reménykednek, ilyen csoda csak egyszer történik egy évben.

(a. z.)

Az állás

1. Vasas 10 9 - 1 128- 70 18
2. Honvéd 10 9 - 1 115- 60 18
3. BVSC 10 8 1 1 108- 63 17
4. FTC 11 6 2 3 122- 92 14
5. UTE 11 4 4 3 82- 74 12
6. Szeged 11 5 2 4 84- 81 12
7. Eger 10 4 3 3 78- 80 11
8. Szentes 11 3 1 7 63- 87 7
9. KSI 11 2 3 6 67-109 7
10. OSC 11 3 - 8 80-119 6
11. Szolnok 11 1 1 9 68-114 3
12. MAFC 11 - 3 8 61-107 3

Nemzeti Sport, 2000.12.16.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK