FONTOS


 

Fodor Rajmund csapata megverte a bajnokot
Kásásék elbuktak, Benedek továbbra is szenzációs

A két nápolyi alakulat, a Kásás Tamás és Steinmetz Barnabás vezérelte Posillipo, valamint a Binder Szabolcs és Regős Áron fémjelezte Napoli játszotta a főszerepet az olasz vízilabda-bajnokság ötödik fordulójában, hiszen míg az utóbbi egyesület megszerezte idénybeli első győzelmét, addig a bajnokcsapat elszenvedte szezonbeli első vereségét. A két nápolyi klub feltűnést keltő szereplése mellett emlékezetes marad a Roma újabb gólzáporos győzelme, amelyhez szokás szerint Benedek Tibor járult hozzá a legnagyobb mértékben a maga öt góljával, a Märcz Tamás - aki Benedek mögött a második a góllövőlistán - irányította Savona kiütéses diadala, a Kiss Gergely, Tóth Frank páros vezette Bologna nagy csatározásban kivívott három pontja és a magyar főszereplők nélkül - Monostori Attila nem lőtt gólt - lezajlott Brescia-Pro Recco rangadó is.

A hét végi forduló legnagyobb érdeklődéssel várt találkozójára Firenzében került sor, ahol a helyi Florentina fogadta a Posillipót. A meccs visszavágó volt a javából, hiszen a tavalyi bajnoki döntő két résztvevője mérkőzött meg egymással. A végig nagyon szoros összecsapáson az elmúlt szezonbeli bajnoki ezüstérmes elsősorban 21 éves kapusának, Tempestinek a jóvoltából kerekedett felül, aki tizenhat alkalommal hárította Kásás Tamás és társainak a próbálkozásait. Az első negyed annak ellenére a Posillipoé volt, hogy a vezetést a vetélytársa szerezte meg. A második kilenc percben a nápolyi gárda túlságosan fegyelmezetlenül játszott, ami mind a védekezésben, mind a támadásban megmutatkozott, hiszen rengetegszer került a bajnokcsapat emberhátrányba, míg az esetleges gyors ellentámadásokat rendre elhamarkodták. A Posillipo a kihagyott helyzetek után a harmadik játékrészben is világos elképzelések nélkül harcolt a medencében, amit az szemléltet a legjobban, hogy Steinmetz félpályás találata sem tudott erőt adni a csapatnak. Az utolsó negyedben Kásás bombagólja sem segített a Posillipón, hiszen előbb Steinmetz csak a kapufát találta el, míg két másodperccel a végső dudaszó előtt az olasz válogatott Bencivenga lövésének útját állta el a Florentina fantasztikus napot kifogó hálóőre.

hegyi a.

Olasz vízilabda-bajnokság, 5. forduló

Florentina (Fodor 1)-Posillipo (Steinmetz B. 2, Kásás 1) 8-7 (1-2, 4-1, 1-2, 2-2), Brescia-Pro Recco (Monostori) 4-7 (0-2, 2-2, 2-1, 0-2), Roma (Benedek 5)-Bogliasco (Petőváry 3) 18-8 (7-2, 5-3, 0-3, 6-0), Napoli (Binder 1, Regős Áron)-Ortigia (Gál 1) 8-7 (2-2, 4-2, 1-1, 1-2), Savona (Märcz 4)-Pescara (Dala 1, Tóth L. 1) 21-7 (4-2, 7-2, 4-1, 6-2), Bologna (Kiss 2, Tóth F. 3)-Palermo 12-10 (2-2, 4-3, 4-3, 2-2)

A bajnokság állása: 1. Florentina, Roma, Recco 15-15, 4. Savona 13, 5. Posillipo 10, 6. Ortigia, Brescia, Bologna 6-6, 9. Napoli 3, 10. Pescara, Palermo, Bolgliasco 0

Nemzeti Sport, 2000.11.20.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK