FONTOS


 

Edzőtippek az izgalmasnak ígérkező 95. bajnokság előtt
A nagy négyes újra a porondon

Rajt. A szombat déli harangszóval egy időben Egerben az Eger-Szentes rangadóval kezdődik a férfi vízilabda-bajnokság. Hogy ki a 95. sorozat legnagyobb esélyese? Nincs olyan. A szakemberek négy csapatnak, a Ferencvárosnak, a BVSC-nek, a Honvédnak és a Vasasnak ugyanakkora esélyt adnak a bajnoki cím elhódítására. Ez a négy gárda a Szentessel kiegészülve az európai porondon is szerepel. Az első forduló ráadásul rangadóval indul, hiszen a címvédő Fradi hétfőn a népligeti otthonában a Vasutast látja vendégül. A második fordulóban aztán a másik két "eminens", a Vasas és a Honvéd is összecsap a Komjádiban, tehát nem lehet azt mondani, hogy unalmas lesz a bajnokság eleje. És ne felejtsük - nem győzzük hangsúlyozni -, négy olimpiai bajnok, Kósz Zoltán (FTC), Székely Bulcsú (FTC), Szécsi Zoltán (BVSC) és Vári Attila (Vasas) játéka is megcsodálható az uszodákban.

Mielőtt elkezdődnének a vérbeli csaták, a négy esélyes csapat edzőjének három kérdést tettük fel.

1. Mit vár a csapatától a bajnoki sorozatban, összeállt-e már az együttese?

2. Mire számít az európai kupaporondon?

3. A bajnoki dobogón ön szerint melyik három együttes áll majd, vállalkozik-e a végső sorrend megtippelésére?

FTC-THOMAS JEANS

Érkezett: Komlósi Péter (Szentes), Szebeni Péter (Szentes), Paján Viktor (KSI), Sean Boyd (Cronulla, ausztrál)

Távozott: Kiss Csaba (Sabadell, spanyol), Steinmetz Ádám (Vasas), Balogh Gábor (Ausztrália), Dodog Szabolcs (abbahagyta)

Vad Lajos:

1. "Úgy érzem, jelen pillanatban a negyedik helyre sorolják a csapatot. Nem véletlenül, hiszen sok problémával küszködünk, meghatározó játékosok távoztak, az ausztrál center csak nemrég érkezett, Kószt m?teni kellett, ezért nem számíthatunk rá egy darabig. Egy szó mint száz, tényleg nem könny? a helyzet, újra csapatot kell építeni. De induljunk csak ki a múlt évből, amikor hasonló volt a helyzet a kezdetekben, aztán a csúcsra jutottunk. Mi vagyunk a bajnokok, már csak ezért is meg akarunk nyerni minden meccset, hogy megvédjük az elsőségünket."

2. "Nehéz, nagyon nehéz dió. A Bajnokok Ligájában csupa-csupa sztárcsapat lesz az ellenfelünk, olyanok, akik jelentős pénzügyi háttérrel a végső sikerre pályáznak. Illúzióink nincsenek, de itt sem adjuk fel, elvégre tíz év után indulhatunk újra a legrangosabb kupában. Sok függ a sorsolástól is, ha az viszonylag kedvező lesz, ott lehetünk a legjobb nyolc között."

3. "Szerintem nem leszek egyedül azzal a véleménnyel, hogy a BVSC, a Vasas, a Honvéd és közöttünk apróságok, akár a pillanatnyi forma dönt majd. Lehetetlen a végső sorrendet még csak megjósolni is, úgyhogy nem szeretném kijelenteni például azt, hogy a Ferencváros lesz a bajnok. Persze, mindent megteszünk érte."

BVSC-BRENDON

Érkezett: Csányi György (Eger), Tromler Miklós (UTE)

Távozott: Märcz Tamás (Savona, olasz), Dala Tamás (Pescara, olasz), Tóth Frank (Bologna, olasz)

Gerendás György:

1. "Azt mondanám, amit a főszponzorunk, a MÁV is hangoztat: a három sorozat közül az egyikben mindenképpen döntőt kell játszanunk. Lehet ez a bajnokság is, sőt, az lenne igazán jó. Ezt úgy kell elérnünk, hogy közben fiatalokat, akár serdülőket is beépítünk az együttesbe. Csányi és Tromler révén egyébként is fiatal, tehetséges pólósok érkeztek. Egyelőre tehát a rutinos jelzőt nem használnám a csapatunkra. A rájátszásig azonban még van időnk, bőven összerázódhat addig a gárda, és újra a fináléban szerepelhet."

2. "Könny? csoportba kerültünk a KEK-ben, szinte már bent is vagyunk a legjobb nyolc között, ezt kár lenne tagadni. Viszont azt is látni kell, hogy a kedvező sorsolással éppen azt értük el, hogy az egyenes kieséses rendszerben csak jó ellenfelet húzhatnak nekünk. Vagyis az elődöntőbe kerülésért meg kell szenvednünk. Mindent megpróbálunk."

3. "A Honvéd lehet az egyik leendő finalista. Együtt maradt a csapat, a rutin egyértelm?en mellette szól. A másik helyre egyenlő eséllyel pályázik a szintén rutinos Vasas és a két fiatalos lendület? együttes, a Fradi és a BVSC."

HONVÉD-DOMINO

Érkezett: Kovács Olivér (KSI), Szívós Márton (KSI), Tory Zoltán (BEAC)

Távozott: Bíró Ákos (OSC), Boncföldi András (OSC), Nemes Gábor (UTE)

Kovács István:

1. "Egymás után kétszer is a harmadik helyen végeztünk, ráadásul az előző idényben csupán hajszál választott el bennünket a döntőtől. Szeretnénk előrelépni. Hála istennek, együtt maradt a társaság. Sőt, a két KSI-s révén nagyon tehetséges juniorválogatott játékosok érkeztek, úgyhogy bizakodhatunk. A harmadik évadot kezdi velem a csapat. Most minden esélyünk megvan arra, hogy akár a csúcsra érjünk."

2. "Borzasztóan erős a LEN-kupa mezőnye. Az olasz együttesek, a Pescara és a Reccó, a horvát Mladost Zagreb, a Barcelona és a többiek is egytől egyig a kontinens meghatározó csapatai. Meg ott van a Vasas is. Nem lesz könny?, de bízom a csapatomban."

3. "Egyébként sem szeretek tippelni, de most még ha akarnék, akkor sem tudnék. Hiszen ott a lendületes, bajnoki címvédő Ferencváros, a csapat vázát megtartó, bármire képes BVSC, illetve a nagyon megerősödő Vasas. Ez a három együttes lesz a legerősebb vetélytársunk, őket kell legyőznünk a hőn áhított sikerért. Mind a négy csapat erős, nem lesz sétagalopp a bajnoki küzdelem."

VASAS-PLAKET

Érkezett: Varga Tamás (Szolnok), Steinmetz Ádám (FTC), Kovács Róbert (Eger), Rex-Kiss Endre (KSI)

Távozott: Martinovics György (Graz, osztrák), Kökény Balázs (MAFC), Bleszity Richárd (OSC), Nitsovots Tamás (Szeged), Ágner Zoltán (Eger)

Somossy József:

1. "Még nem állt össze az együttes, de lassan erre is sor kerül. Badarság lenne a harmadik-negyedik hely reményében elkezdeni a sorozatot, úgyhogy nincs mit titkolni, a döntőbe jutásért szállunk harcba. Persze, idő kell, amíg jó teljesítményt nyújtunk, de a lényeg, hogy jó úton járunk. A hozzánk érkezett pólósok egytől egyig erősítik a csapatot, amelyet alkalmasnak tartok a legnagyobb siker elérésére is. Persze, azért még iszonyatosan keményen kell dolgoznunk."

2. "A LEN-kupában a négy közé jutásról beszélgettünk a fiúkal. Az európai kupaporondon más katagóriában zajlanak a küzdelmek, fantasztikus lehetőségekkel megáldott csapatokkal, játékosokkal találkozhatunk. Várjuk a sorsolást, ami sok mindent meghatároz. Sok a jó rivális, egyiket sem könny? legyőzni."

3. "A négy kiemelkedő tudású csapat között nem lehet különbséget tenni. Elég egy apró kihagyás, és odaveszhet minden. A Vasas feltétlenül döntős akar lenni, a BVSC-t, a Fradit és a Honvédot is le akarja győzni. Reményeim szerint ezt meg is teszi."

OB I, férfiak

Az 1. forduló műsora

Október 21., szombat

UPC Eger-Kontavill-Szentesi VK 12.00

MAFC P&P-Tabán Trafik Szeged 13.00

UTE-Santál-OSC-British Knights 17.00

Csanádi Árpád KSI-Honvéd-Domino 18.30

Október 23., hétfő

FTC-Thomas Jeans-BVSC-Brendon 18.00

Október 26., csütörtök

Szolnoki VSC-Vasas-Plaket 17.00

Nemzeti Sport, 2000.10.21.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK