FONTOS


 

Egyelőre nyer a BVSC, a szórakoztatás még odébb van
Nem favoritok, csak esélyesek


E vidám vasárnap mindenkinek emlékezetes marad -- de leginkább Szűcs Leventének. A BVSC ifjú tehetsége élete első BL-mérkőzésén szerepelt az Olympique Nice ellen, ráadásul e napon lett nagykorú, társai pedig tettek arról, hogy a debütálás és a 18. születésnap méltóképp ünnepeltessék meg. "Valamiért nem hozták ki a kajáját, így éhgyomorra kellett innia, ezért már attól a kevéstől is elég jól érezte magát, amit belédiktáltak. Annyit tudok, hogy amikor eljöttem, szegény a pizzéria utcai frontján levegőzött , a hangulatához pedig a magam részéről egy »ki vagy rúgva« megjegyzéssel próbáltam hozzájárulni. Persze, csak viccből " -- emlékezett hétfőn a BL-buli emelkedett pillanataira Gerendás György, a vasutasok mestere.

S hogy várnak-e még rájuk további emelkedett pillanatok? "A négyes döntő másik három résztvevője közül a Mladostot és a Splitet idén már megvertük, a Becsejjel pedig elég sokat edzettünk együtt ahhoz, hogy tudjuk: náluk sem vagyunk gyengébbek" -- jelenetette ki Gerendás, aki azzal sem ért egyet, hogy a BVSC lesz a tejfelesszájú kisfiú a nagy srácok partiján. "Igaz, hogy ennek a három csapatnak a költségvetését nem lehet a miénkhez mérni, hogy náluk a négy közé jutás alapfeladat, nem pedig ünnepelni való hőstett, mégis állítom, mi, mint a magyar vízilabda legjobbja, vagyunk olyan rangban, mint ők. Mert ez a BVSC tényleg remek csapat, nem véletlen, hogy veretlen tudott maradni. Mondtam is a fiúknak, kilenc meccs megvan, most már csak kettőt kell nyerni. Persze, nem szeretném azt hirdetni, hogy mi vagyunk a favoritok, de a kupa elnyerésére reális esélyünk van. Ha százalékosan kéne mondani, a Becsej jelenleg harmincon áll, a Split és mi huszonötön, míg a Zágráb húszon. Persze, addig sok minden történhet."

Mint ahogy történt már eddig is. Noha őszintén be kell vallani, a BVSC eddig nem a szórakoztatásra helyezte a fő hangsúlyt, hanem a taktikai csatára, nem véletlen, hogy a legkevesebb gólt lőtte a négybe jutottak között (41), igaz, a legkevesebbet is kapta (34). "Annyira nem vagyunk jók, hogy gyönyörködtessünk is -- véli Gerendás. -- De erre azt tudom mondani, hogy a Posillipo első ízben elég szürke játékkal lett BL-győztes, csak a második évben »ért rá« villogni. Mint ahogy tavaly a Split játéka sem aratott közönségsikert, viszont annál hasznosabbnak bizonyult. Nézze, amikor az ember feleséget választ, azt szeretné, hogy szép legyen. Aztán ha a felesége gyereket vár, akkor nem baj, ha nem szép, csak a baba szülessen meg épségben."

Eddig a szülési folyamattal nincs is baj, ámbátor nem voltunk izgalmak híján. A BVSC ebben az idényben elég kevés mérkőzést tudott le úgymond kényelmesen, igen sokszor remegett a léc -- a szurkolók gyomrával egyetemben. "Hogy ettől felőrlődik-e egy csapat idegileg? Majd kiderül -- tűnődött el a tréner. -- Bár én inkább azt tartom, a szoros mérkőzések edzik meg úgy a játékosokat, hogy felmérjék: a harmadik negyedben is iszonyúan fontos egy emberelőny belövése. Erre az itthoni bajnokságban csak ritkán adódik alkalom, azaz örülök, hogy állandóan ilyen izgalmasan alakultak a mérkőzéseink. Sőt, talán épp ezért tartunk itt, ahol."

(csurka g.), Nemzeti Sport 2000. április 11.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK