FONTOS


 

Sima hazai sikerek az európai kupadöntőkben
Molnár, az egyszemélyes címvédő


Kettőből egy - szigorúan magyar szemszögből ez az utolsó előtti európai kupavíkend első napjának mérlege. Ami annyit jelent, hogy a magyar Európa-bajnokokkal felálló csapatok közül a Florentia elbukta a KEK-döntőt, ugyanakkor a Jug Dubrovnik simán nyert a LEN-kupában.

A firenzeieket erősítő Fodor Rajmundon átok ül klubszinten, ez a harmadik finálé, amely után lehorgasztott fejjel kell kikászálódnia a vízből. 1996-ban a Szegeddel, 1997-ben a Fradival, míg most a Florentiával veszített döntőt. Hogy miképp alakult volna a mérkőzés, ha az olaszok teljes gárdával állnak ki, örök talány marad. Kulcsemberük, Roberto Calcaterra ujjtörése miatt nem játszhatott, míg négy pólós a moszkvai koszttól kapott heveny gyomorrontást. Ez túl nagy hátrány volt a remek erőkből álló Dinamo Moszkvával szemben. Ráadásul a vendégek kapusa, Tempesti sem brillírozott úgy, mint másfél hónapja a Honvéd ellen. Az első hét percben öt gólt kapott átlövésből. Ezzel el is dőlt a mérkőzés, hiába próbált életet lehelni a kétgólos előnnyel érkező Florentiába Fodor és Sottani (két-két gólt lőttek), az oroszoknak minden bejött, s végül 14-7-re nyertek, négyezer néző nem kis örömére.

Ugyancsak hihetetlen hangulat uralkodott Dubrovnikban, ahol hatezer ember tombolt a lelátókon. Mi tagadás, a helybéliek olykor kicsit túlzásba is vitték a szurkolást, egyszer meg kellett állítani a mérkőzést, miután a sokadik petárda robbant a vizen a pescarai pólósok feje mellett...

Ezt leszámítva a vendégek nem sok vizet zavartak, a Jug amúgy is egygólos előnyt szerzett Itáliában, amit a déliek magyar ásza, dr. Molnár Tamás két perc alatt háromra növelt. Elébb egy előnyt váltott gólra, majd kissé szokatlan módon átlövésből is eltalálta a felső sarkot. Ellentétben a szintén szegedi születésű Fodorral, Molnárnak igazi fiestában volt része a továbbiakban. A meccs végéig újabb két gólt szerzett, négy találatával a mezőny legjobbjának bizonyult. Ahhoz képest, hogy az elmúlt hetekben a vállával és begyulladt torkával küszködött, ismét kiderült: a benne rejlő őserő csodákra képes. Végigjátszotta a meccset, melynek végén az uszodában egyedül mondhatta el magáról, hogy megvédte LEN-kupa elsőségét, elvégre tavaly az újpestiek színeibe öltözve lehelhetett csókot a serlegre.

KEK-döntő: Dinamo Moszkva (orosz)-Florentia (olasz) 14-7 (összesítésben: 17-12).

LEN-kupa-döntő: Jug Dubrovnik (horvát)-Conad-Pescara (olasz) 10-5 (összesítésben: 18-12).

, Nemzeti Sport 2000. április 9.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK