FONTOS


 

Hesz ügyében jövő héten videózik a fegyelmi bizottság
Írásban rendezett szópárbaj


Az európai kupaforduló és a honi kupadöntő árnyékában ült össze a fegyelmi bizottság, hogy "átszűrje" a BVSC-Brendon-FTC-Thomas Jeans MK-elődöntő hordalékát. Az ominózus párharc során ugyebár történt egy s más, a vízben és a parton, az első és a második mérkőzésen egyaránt.

Mondhatni, az ítélkezés menete követi a kronológiát, elvégre ezen a héten csak a Szőnyi úti "sajnálatos események" kapcsán született döntés a bizottság ülésén. Az első mérkőzést követően a Fradi szakosztályvezetője, Wiesner Tamás, és a találkozó egyik játékvezetője, Németh Attila szólalkozott össze, párbeszédük során pedig még véletlenül sem Babits- és Kosztolányi-idézeteket vágtak egymás fejéhez (ezért aztán nem is idéznénk az elhangzottakat).

Mire azonban a bizottság elé került az ügy, elültek a hullámok. "Kiderült, a felek már rendezték nézeteltérést, bocsánatot kértek egymástól - közölte érdeklődésünkre dr. Bérczes Róbert, a testület elnöke. - Ugyanakkor eljárás csak Wiesner Tamás ellen folyhatott, Németh Attilát csupán mint tanút hallgattam meg, őt ugyanis a játékvezetők illetékesei nem jelentették fel nálam. Ezért tekintettel a békülésre, no és arra, hogy a két egyenlően érintett közül csak az egyik volt elítélhető, a legenyhébb büntetést szabtam ki, azaz Wiesnert írásbeli figyelmeztetésben részesítettem."

Azon a felvetésen, hogy a Fradi-főnök a visszaeső kategóriába tartozik, a sztárügyvéd joviálisan mosolygott. "Nézze, legutóbb két eljárás is indult ellene. Az elsőnél eltiltottam, ő fellebbezett, erre az elnökség megkegyelmezett neki. Ezek után megkérdezték, hogy a döntőn történt székdobálás miatt miért nem ítéltem el? Úgy vélem, ha egy folyamatban lévő eljárás ideje alatt az illetővel szemben kegyelmet gyakorolnak, akkor az a második esetre is vonatkozik."

A visszavágón kitört botrányt viszont még nem sikerült lezárni. A joformán "Hesz Máté kontra világegyetem" néven elhíresült ügy érintettjei közül többen nem tudtak megjelenni az e heti tárgyaláson. Őket, azaz a tanúként megidézett Dala Tamást (akit Hesz kiütött), Gerendás Györgyöt (akit Hesz megrángatott), továbbá Tóth Frankot (akinek Hesz állítólag az anyját szidta, amikor az számon kérte rajta Dala arcának tönkretételét) kedden hallgatja meg a bizottság. Tóthtal kapcsolatban Bérczes doktor közölte, hogy azért kívánja meghallgatni, mert az ő mamája legalább annyira "érintett", mint a Gerendás által szidott Hesz-rokon, még ha Tóth nem is akart elégtételt venni ezért.

Végleges döntés március 21-én várható, amikor is Bérczes doktor irodájának alagsori helyiségében folytatódik a vizsgálódás - szembesítésekkel, bizonyítékok megtekintésével, s meglehet, ítélethozatallal. Hogy miért kell ezért a pincébe menni? Bérczes doktor erre is kézenfekvő magyarázattal szolgált: "Mert csak ott van videó."

(csurka g.), Nemzeti Sport 2000. március 17.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK