FONTOS


 

Biros négy gólig jutott

Az egyik, hogy a Honvéd-Domino a KEK-negyeddöntőjében a szponzorát vesztő (Pro Cro) Dubrovnikkal mérkőzött, a másik, hogy a Primorje két magyar játékost is a soraiban tudhat, hiszen Gál András és Biros Péter is a rijekai csapat tagja. A Honvéd számára akár megnyugtató is lehet a hír, amely szerint a KEK-rivális súlyos anyagi gondokkal küzd, olyannyira, hogy a klub vezetősége már be is jelentette: azok a játékosok, akik elégedetlenek a jelenlegi helyzettel, nyugodtan távozhatnak a csapattól. A legjobb játékosuknak, Bjelofasztovnak nem kellett kétszer mondani, már el is utazott Dubrovnikból. A mérkőzés 9-9-es döntetlennel zárult. A hazaiaknál remekelt a válogatott kapus, Dragan Rebics, míg a vendégeknél Biros négy találattal a mezőny legjobbjának bizonyult (Gál András ezúttal nem szerzett gólt). Néhány napja még úgy volt, könnyen lehet, hogy Biros távozik a rijekai együttesből, hiszen a Primorje is súlyos anyagi problémákkal küzd. A jelek szerint azonban Rijekában marad.

Dr. Molnár Tamás csapata, a Jug Dubrovnik folytatta sikersorozatát, ezúttal a Solarist győzte le Sibenikben. Molnár, Ivanissal és Boskoviccsal egyetemben, 3 gólt lőtt.


Jugoszláv bajnokság, 4. forduló. Budvanszka Rivijera-Crvena zvezda 8-9, Jadran-Primorac 6-4, Mladost-Vojvodina 7-5, Naftagas-Becsej-Student 24-1, Spartak-Partizan elhalasztva. Az élcsoport állása: 1. Becsej 10, 2. Mladost 6 (32-23), 3. Partizan 6 (26-18), 4. Jadran 6 (32-39)

Szlovén bajnokság, 7. forduló. Koper-Triglav 7-13, Tivoli Olimpija-Kokra 17-5, Pro Banka Leasing Maribor-Kamnik elhalasztva. Az élcsoport állása: 1. Tivoli Olimpija 14, 2. Triglav 12, 3. Koper 5

(heka), Nemzeti Sport 2000. január 15.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK