FONTOS


 

Férfibajnokság a Dreher-kupáért
(Ön)bizalom nélkül nem megy

Nem volt nagy meccs.

Az előzmények viszont annál izgalmasabbak (voltak?)

Igen, az ultimátum miatt

Ha úgy tetszik, "óvás alatt" játszotta a Vasas elleni bajnokiját a Fradi

Persze, vigyázzunk az ultimátum kitétellel. A Fradi pólósai ugyanis semmivel sem fenyegetőznek, nem helyeznek kilátásba semmiféle szankciót arra az esetre, ha marad a jelenlegi szakosztályvezetőség. Ők csak egyszerűen kinyilvánították (írásban is), hogy kitelt náluk a vezérek becsülete, úgy lenne jó, ha mások váltanák föl a mostaniakat

Nem a pénz miatt. Még akkor sem, ha azért áll a bál, mert a játékosok nem kapták meg, ami jár nekik - szerződés, meg ígéretek szerint

Ők - ez bizonyított - állták a szavukat, a lehető legtöbbet hozták ki magukból


A szakosztályvezető magánya. Wiesner Tamás elhagyta a kispadot, a rajtkőről figyelte a Fradit

Megnyerték a bajnokságot

Ők - ez bizonyított - állják a szavukat, annak rendje és módja szerint készülnek és meccselnek.

A szerződő fél viszont nem teljesítette, amit ígért és vállalt.

Nem fizet

A jogban ezt a szolgáltatás és ellenszolgáltatás föltűnő aránytalanságának nevezik

A jogban létezik szerződési fegyelem

Igaz, hétfőn némi pénzhez jutottak a pólósok, és az elöljárók szerint november tizedikéig mindenkit kifizetnek, mindenki megkapja, ami jár neki

Ha kell, hitelt vesznek föl, hogy hitelük legyen

Történhet akármi, az eredeti állapotot - hogy a jog kitételeinél maradjunk - képtelenség helyreállítani.

A pénz kevés ilyenkor, elvégre a bizalom rendült meg

Azt mondja Kósz Zoltán csapatkapitány, hogy ha a bajnokságot eldöntő meccsen kap öt potyagólt, akkor már nem lehetne a Fradi játékosa. Úgy tartja helyesnek, hogy mások is vonják le a következtetést abból, ha nem álltak helyt a saját helyükön. Kósz csendben mondja még, nem magáért harcol, ő eléldegél egy ideig a tartalékaiból, ám csaparkapitányként kötelességei vannak. Még akkor is, ha kap ő ezért hideget, meleget - gondolhatják, nem a társaitól. Még az is elhangzott, hogy mindent a Fradinak köszönhet. Hm. Meg a Fradi neki a bajnoki címet. Meg persze a többieknek, ezért (is) lenne illendő fizetni

Bajnokcsapat

A Bajnokok Ligája előtt

Bizalmi válsággal

Mindenesetre a feltűnőnél is feltűnőbb volt, hogy Wiesner Tamás szakosztályvezető előbb az uszoda egyik sarkából, majd a rajtkőről nézte végig a szerdára kiírt meccset

Korábban mindig a kispadon ült

Ülhetett

Nos, az előzmények után jöjjön a lényeg!

A lényeg pedig.

A lényeg, hogy az első két negyedben nyerte meg a Vasas a meccset. Hat gólt dobott zsinórban, a Fradi 13 perc 9 másodperc elteltével lőtte az első gólját. A lelátón már "munkalassításról", demonstrációról beszéltek, a feltételezésnek viszont ellentmond a játékosok és edzőjük határozott kijelentése, amely szerint ilyesmiről szó sem lehet, ők azzal tüntetnek, hogy teszik a dolgukat

Abban viszont megállapodhatunk, hogy a bizalmi válság aligha tesz jót az összpontosításnak. Mert a koncentrálással sok gond volt a Fradinál az első két negyedben. Azaz, a második végén már gyors egymás utánban két gólt lőtt a csapat, s ezzel elkezdődhetett a meccs (2-6)

Újabb Fradi-góllal, mégpedig igen látványossal. Matajszra centerben rárontott Rex Kiss Béla és Czirok Keve, Kovács is kiindult a kapuból. Matajsz Tibához pöccintett, Tiba pedig az üres kapuba dobta a labdát. Látványos, a klasszikus kispályás focira emlékeztető jelenet volt. Matajsz nem sokkal később klasszikus centergóllal tünt ki (a bekket beforgatva lőtt a kapuba), közben azonban Katonás gondoskodott róla, hogy tetemes maradjon a különbség. Az maradt, a negyed végére is (5-9)

Az utolsó felvonásban is a Fradi kezdett góllal, hiába kiabálta Somossy edző, hogy "Kezeket föl.!", Hesz a kezek mellett lőtte kapuba a labdát. Aztán Nyéki használt ki egy előnyt, így 3 perc és 4 másodperccel a vége előtt már csak két góllal vezetett a Vasas (7-9). De vezetett, és továbbra is remekül védekezett, az edzői utasításnak megfelelően - szorosan. A kulcsmozzanat volt, amikor Steinmetz kezéről Tiba lesodorta a labdát, majd megindult Kovács kapuja felé. Végigsprintelte a pályát, aztán lőtt is - a kapusba

Ha megvárja a társakat, bármi lehetett volna. Így a Vasas őrizte az előnyét, az utolsó percben még kivédekezett egy kettős hátrányt, majd lőtt egy gólt, így nyerte meg a derbit

Megérdemelten, mert csak azzal törődött, hogy átültesse a gyakorlatba, amit az edzője kitalált, s képes volt arra is, hogy átlendüljön a holtpontokon

Csapatként pólózott

Mellesle

Kardos István újra biztos tagja a Fradi pólócsapatának, Kósz Zoltán operációja miatt megint vele kezdődik az összeállítás. A kérdésre, hogy "Visszajött-e az érzés?" kitérően válaszol, "Majd meglátjuk." - ezt mondja. Ami utal arra, hogy csak előre tekint, nem érdekli, mi volt korábban. Szorgalmasan készül, igyekszik megszabadulni a súlyfeleslegétől, bevallja, hogy a meccsek végére bizony elfárad, hiába, a tétmeccsek hiánya nem marad nyomtalan. Aztán a Vasas ellen minden fordítva történt, mint korábban, Kardos a végére javult föl. (Addig se volt vele gond, ez fontos.) Egyébként pedig az ő esete is bizonyság arra, hogy amit rendesen megtanult az ember, azt nem felejti el. Ha úgy tetszik, a vér nem válik vízzé

A vízben sem

Székely Bulcsú ezúttal hiányzott a Fradiból. Jól megérdemelt szabadságát tölti Szicíliában. Amikor az utazását megszervezte, még nem lehetett tudni, hogy november első napjára írják ki a Vasas elleni derbit. Vad edző az olimpiai bajnok pólósa kapcsán nem arról beszélt, hogy hiányzik (pedig hiányzik), hanem arról, hogy reméli, alaposan kipiheni magát a csapat Csucsuja, testben és lélekben megújulva tér majd vissza a csapathoz. Neki, az olimpia izgalmai után pihenéssel kell alapoznia - ez az elv. Mert a pólóban a mozdulat elárulja, mi van a fejben

Itt a test a lélek tükre

Somossy József nekilátott. A rá jellemző alapossággal kezdte el fölépíteni az új Vasast. A legtöbb gondja - mint mondja - azzal van, hogy rendet tegyen a fejekben. Hogy a játékosai tisztában legyenek azzal, hogy mit tudnak, s ha már eljutottak odáig, hogy tudják, mit tudnak, azt merjék is vállalni. Nem könnyű feladat, sok függ attól, milyen a játékos viszonya az edzővel. Hogy hisznek-e egymásnak. Mert ha igen, akkor a csúcsok csúcsáig juthat a csapat

Előbb tehát ön és a bizalom, aztán az - önbizalom

(malonyai), A színes Sport 2000.11.02.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK