"Egyre kevesebbet kell beszélnem,amióta kialakult a csapat"

Ugyan a hétfő délelőtti átmozgatást leszámítva, szombaton voltaképpen befejezték az itthoni felkészülésüket, a higany aligha feszítené szét a pólósok versenylázhőmérőjét (már ha volna ilyen), legalábbis a külső jelekből ítélve. "Csak a marokerősítéshez használt teniszlabdával lőttek célba, egyébként mindenki rendesen dolgozott. Máskor már a medicinlabdát vagdossák az ajtóhoz, és képtelenség bírni velük ilyentájt" - ecsetelte az urak hangulatát Dubecz József, a csapat erőnléti edzője, aki szerint érezni lehet, hogy még nem értek teljesen a felkészülés végére, még nem kerítette őket hatalmába a nagy verseny őrülete. "A rajt előtti héten, Brisbane-ben muszáj lesz melóztatni a srácokat a tornateremben, csak akkor érhetik el az ideális állapotot - szögezte le Dubecz. - Az eddigiek során nem volt könnyű építkezni, főképpen azért, mert amikor dolgozni kellett volna, játszottunk, amikor pedig játszani kellett volna, a kiesett erősítő edzéseket pótoltuk. Ez, no és a hideg vizes tornák ártalmai miatt a szokottnál jóval többször kellett a versenyző igényeihez igazítanunk az edzések rendjét, nehogy egy rossz periódus miatt bárki is ČelszálljonÇ, azaz használhatatlanná váljék. Tavaly sokkal tervezhetőbben alakult a felkészülési időszak, az idén nagyon észnél kellett lennünk."

A tréner mindezt a Hajós Alfréd uszoda 4-es rajtkövén ülve mormolta, miközben a soros áldozatot - Kósz Zoltánt vagy Szécsi Zoltánt - dolgoztatta az innenső kapunál. A másik oldalon dr. Kemény Dénes a trambulin alól kommandírozta a románok elleni gyakorlást - szombaton délelőtt már csak egy kapura játszottak, a támadási és védekezési formációkat sulykolva -, továbbra is a fedettben, nehogy valaki meghűljön az indulás előtt (meg aztán nem árt szokni a mesterséges fényt, hiszen Sydneyben is fedettben rendezik a mérkőzéseket). Keménynek így, az utolsó előtti gyakorláson már nemigen kellett kieresztenie a hangját, legfeljebb egyénileg instruálta a kiúszó cseréket: "Egyre kevesebbet kell beszélnem, amióta kialakult a csapat, és ugyanazok az emberek játszanak az egyes posztokon. Összecsiszolódnak, tudják, mire számítsanak a másiktól." Arra a kérdésre, hogy elérte-e azt a szintet a csapat erőnléte és játéka, amelyre a június végi induláskor vágyott, Kemény Dénes kapitány azt felelte: "Mindent egybevetve - igen. Fizikálisan ennél jobb állapotba aligha kerülhettek volna a fiúk, és a játékukra sem lehet panasz. Aztán hogy ebből Sydneyben mi köszön vissza, majd kiderül. Ott az utolsó három mérkőzésen elég, hogy egy negyed erejéig krízis uralkodjék el a csapaton, és máris veszélybe kerül az aranyérem. Ami persze nem azt jelenti, hogyha megkérdi, nyugodt-e a lelkiismeretünk, ne válaszolnánk rá igennel."

Kiss Gergely, az élete első olimpiájára készülő, mégis rutinosnak számító balkezes mintha csak visszhangozta volna a "menedzsment" véleményét: "Egyelőre nem érezzük annyira közelinek az olimpiát, a tornateremben például még kilencven kilóval nyomtunk fekve, ami nem a rajt előtt szokásos utolsó adag. Szerintem mentálisan és testben is rendben vagyunk, meg lehet nézni a tesztek eredményeit, sohasem sikerültek még ilyen jól. Ez jó alap arra, hogy a mérkőzések hajráját mi bírjuk jobban, elvégre arra senki se számítson, hogy a második-harmadik negyedre rendre elmegyünk hat góllal, egy olimpián ez aligha fordul elő. Az utolsó hét percben dől majd el minden, amikor egy sunyi kis gól megfordíthatja a meccset, vagy éppen ellenkezőleg: valaki egy sunyi kis gól miatt belemegy a csinnbe, a másik leszereli, és ebből fordul le."

Az tehát gyanítható, hogy szeptember végén - és remélhetőleg október első napján - olykor mi is úgy érezzük majd: most fordulunk le a székről az izgalomtól, ám minden adott ahhoz, hogy a dráma végén következhessék a katarzis.

Még ha erre, így, két héttel a görögök elleni első csoportmérkőzés előtt, nemigen gondol az ember a Margitszigetet cirógató méla őszi napfényben.

csurka g., A színes Sport 2000.09.10.