FONTOS


 

,Nem hiszem, hogy van még egy első osztályú csapat."
Tóth Gabi mégis folytatja?

A hírek szerint Tóth Gabriella befejezte, Drávucz Rita pedig az olasz Lerici együtteséhez igazolt - van-e más mozgás a csapata körül? Ezt a kérdést tettük fel 18 nappal a bajnoki rajt előtt Csányi Lászlónak, aki dr. Tóth Gyulát váltotta fel júliusban a Szentesi VK kispadján.

- A jelenleg a válogatottal Ausztráliában turnézó Sipos Edit és Kisteleki Dóra még nem jelezte, hol folytatja - felelte a fiatal tréner, aki játékosként a Kontavill Szentesi VK együttesének a hálóőre. - Nagy örömömre viszont a korábban a befejezés gondolatával vívódó Tóth Gabriella december 31-ig szóló szerződést írt alá a klubhoz, és Pengő Ágnes is úgy döntött, tovább pólózik. Meglehetősen sűrű lesz az őszi bajnoki programunk, és ebben szerencsénkre az olaszországi légiósok még néhány forduló erejéig a segítségünkre tudnak lenni. Szremkó Krisztina és Drávucz a tervek szerint a kilenccsapatos bajnokság "odavágóin" még a rendelkezésünkre állnak, s az első két meccsünkön Tóth Noémire is számíthatok.

- Az ő segítségükkel sikerül az idén is villamrajtot venniük?

- Ebben bízom, hiszen a BEAC ellen kezdünk idegenben, s a zuhanyhíradókból szerzett információim szerint az ellenfél lényegesen meggyengült. A második fordulóban pedig szabadnaposként erőt gyűjthetünk a BVSC elleni hazai találkozóra. Ha a klasszisaink rutinját kihasználva sikeresen kezdjük a bajnokságot, a mellettük játszó fiataljaink valószínűleg továbbviszik a lendületbe jött szekeret.

- Ami azt illeti, a "maradék" szentesi gárda valóban nem lesz túlzottan koros az átlag életkort nézve...

- Illően megköszönve elődeimnek, dr. Tóth Gyulának és Pengő Lászlónak, valamint a nekem még ma is sokat segítő Sóti Lajosnak és Szremkónak, olyan tehetséges fiatalokat örököltem, akik közül négyen - Győri, Kisteleki, Makra és Molnár - junior Eb-ezüstérmesek, és a gárda zöme egyéb utánpótlás-válogatottnak a tagja. Nem hiszem hogy van az országban még egy olyan első osztályú csapat, amelyik öt stabil tizenhat éves játékossal vágna neki a bajnokságnak, egyetlen sportágban sem. Ha ők együtt maradnak és fejlődnek, három év múlva megint nagy csapata lesz Szentesnek.

rénos, A színes Sport 2000.08.30.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK