FONTOS


 

A Vasas ikszelt a KEK-negyeddöntőben

Vasas-Plaket - Olympiakosz Pireusz (görög)
7-7 (1-0, 2-2, 2-2, 2-3)

Komjádi uszoda, 300 néző, V: Papazian (francia), Kralics (horvát)

Vasas-Plaket: Kökény Balázs - Rex-Kiss, Tóth 1, Nitsovits, Vári 2, Szabó, Regős Áron 1 cserék: Berezvai, Regős Ádám, Bíró, Felvégi, Molnár, Martinovics 3

Olympiakosz Pireusz: Voltirakisz - Vlontakisz 3, Hatzitheodoru 1, Arrovo, Kravalitisz, Hatzisz 1, Thomakosz 1 cserék: Platanitisz, Glagosz, Vafiadisz 1, Marouvs, Lagonikakisz, Pavliosz
A Kupagyőztesek Európa Kupájának első negyeddöntő mérkőzésén nem tudott hazai pályán előnyt szerezni a Vasas-Plaket, miután a Komjádi uszodában döntetlent játszott a görög Olympiakosz Pireusz csapatával.

A Vasas-Plaket Vári Attila 10 méterről leadott lövésével 1-0-ra nyerte az első játékrészt, amely a csapatok védekezése miatt nem hozott igazi gólszerzési lehetőséget. A harmadik játékrész végéig felváltva estek a találatok, így az utolsó felvonás előtt 5-4-es Vasas-vezetés állt az eredményjelző táblán.

Görög góllal kezdődött a mindent eldöntő utolsó hét perc, mivel Hatzitheodoru emberelőnyből volt eredményes. Ezután a mérkőzés során először vezetést szerzett az Olympiakosz, amikor Vlontakisz átemelte a labdát Kökény Balázs felett. Az ellentámadásból hiába egyenlített Tóth László, Vlontakisz ismét átemelt a piros-kékek kapusán, így a görög kupagyőztes 7-6-ra vezetett. Két perccel a mérkőzés vége előtt Martinovics György négyméteresből egyenlített, és az eredmény a lefújásig már nem változott, tehát a Vasas nem tudott előnyt szerezni a pireuszi visszavágó előtt.

Az Olympiakosz Pireusz fegyelmezett, szoros védekezésének köszönheti, hogy döntetlent tudott elérni a magyar kupagyőztes ellen.

Dr. Faragó Tamás vezetőedző: "Nem voltam megelégedve a játékvezetőkkel. Érthetetlen, hogy hazai pályán tízszer vették el tőlünk a labdát minden ok nélkül."

Újpesti bravúr a LEN-kupáben

UTE-Office and Home - Partizan Beograd (jugoszláv)
10-8 (2-4, 2-3, 3-1, 3-0)

Komjádi uszoda, 300 néző, V: Dani (olasz), Moliner (spanyol)

UTE: Kovács - Binder, Szabó 1, Tromler, Biros 4, Kiss 4, Kollár. cserék: Katonás, Kéri, Molnár 1, Varga, Bene, Németh.

Partizan Beograd: Kuljacsa - Ninkov 1, Popovics 1, Maljkovics 1, Zipanovics 1, Ganovics 1, Petrovics 2. cserék: Krsztics, Anconljevics 1, Milakovics, Udovicsics, Draskovics, Soro.
Drámai fordulatokat hozó mérkőzésen aratott 10-8-as győzelmet az Újpesti TE a LEN-kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén a jugoszláv Partizan Beograd ellen. Háromgólos hátrányából végül kétgólos előnyt kovácsolt a magyar együttes.

Rosszul kezdett az Újpest a LEN-kupa címvédője ellen, így az első játékrészben kétgólos hátrányba került. Biros Péter és Kiss Gergely góljával 2-2-ig együtt haladtak a csapatok, de a szünetig a Partizan még két emberelőnyös helyzetet értékesített.

A magyar gárda a folytatásban sem tudta megtalálni a jugoszlávok agresszív védekezésének ellenszerét, s míg a Partizan szinte minden helyzetéből eredményes volt, az ÚTE egy kettős emberelőnyt is kihagyott, amikor a belgrádiak már 7-4-re vezettek a lila-fehérek ellen.

A harmadik játékrészben lendületbe jött a magyar csapat, Szabó Zoltán, Kiss Gergely és Molnár Tamás is gólt szerzett, míg a belgrádiak közül Maljkovics talált be. Az utolsó felvonás előtt 8-7-re vezetett a Partizan.

A negyedik negyedet nagyon kemény játékkal kezdte az Újpest, és Biros újabb két góljával, majd Kiss rafinált ejtésével 10-8-ra elhúzott. A találkozó záró két percében már nem változott az eredmény, így az ÚTE kétgólos előnnyel utazhat a visszavágóra.

A magyar csapat megérdemelten nyert, mivel a háromgólos hátrány után is elhitte, hogy van esély a győzelemre, és fordítani is tudott. A lila-fehéreknél az egyformán négy gólt szerző Biros Péter és Kiss Gergely klasszisteljesítményt nyújtott.

Godova Gábor vezetőedző: "Sajnálom, hogy a mérkőzés elején indiszponáltan játszottunk, de örülök, hogy a végén nyertünk. A visszavágón is győzelmet várok, Köszönöm a közönségnek, hogy erőt adott a játékosainknak ezen a mérkőzésen."

[origo], 1999. január 13.

Egy ide, egy oda a vízilabdakupákban

A BVSC a Bajnokok Ligájában 9-6-ra kikapott a jugoszláv VK Becsej otthonában, ugyanakkor az FTC a KEK negyeddöntő első mérkőzésén 11-7-re győzött a spanyol CN Sabadell otthonában.

A BVSC-Brendon férfi vízilabdacsapata a Bajnokok Ligája Kék csoportjának nyitófordulójában 9-6-ra kikapott a jugoszláv VK Becsej otthonában, szerdán.

Az első két negyedben a jobban összpontosító hazaiak nagy előnyre tettek szert, de ez részben a BVSC kapusának, Szécsinek is köszönhető volt, aki gyenge napot fogott ki, és egy ízben a félpályáról kapott gólt. A harmadik játékrészben rendezettebben játszott a magyar csapat, és akár az egyenlítést is megszerezhette volna, de egy emberelőnyös helyzetet kihasználatlanul hagyott. A zárónegyedben a Becsej újra magabiztosan vízilabdázva növelte előnyét, és megszerezte a győzelmet.

*

Az FTC-Vitalin férfi vízilabdacsapata a KEK negyeddöntő első mérkőzésén szerdán 11-7-re győzött a spanyol CN Sabadell otthonában.

A magyar csapat az első két negyedben fokozatosan növelte előnyét, amelyet később meg is tartott. A túlfűtött hangulatú mérkőzésen a Ferencváros fegyelmezett, jó játékkal diadalmaskodott. A zöld-fehérek elsősorban a négy gólt szerző Székely Bulcsúnak és a parádés védéseket bemutató Kósz Zoltánnak köszönhetően szerezte meg a győzelmet.

[origo], 1999. január 14.

Vízilabda-kupaeredmények

Két győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel zárták a magyar együttesek a férfi vízilabda-csapatok európai kupaküzdelmeinek idei nyitányát.

A hétközi fordulóban az FTC-Vitalin a Kupagyőztesek Európa Kupájában a spanyol CN Sabadell otthonában aratott bravúros győzelmet (11-7), a LEN-kupában szereplő ÚTE Office and Home pedig hazai környezetben, a Komjádi uszodában győzte le (10-8) a címvédő jugoszláv Partizan Beograd együttesét.

Nem sikerült viszont a Vasas-Plaket fellépése, hiszen Budapesten KEK-mérkőzésen csak döntetlent (7-7) ért el a görög Olympiakosz Pireusz ellen. Mindhárom mérkőzés a negyeddöntőbe jutásért zajló párharcok első felvonása volt.

A legkevésbé a BVSC-Brendon Bajnokok Ligája-szereplése sikerült, a magyar bajnok ugyanis a Kék-csoportban, amelynek négy résztvevője oda-vissza alapon körmérkőzést vív egymással, idegenben háromgólos vereséget (6-9) szenvedett a jugoszláv VK Becsej együttesétől.

A három kupasorozat még nem közölt eredményei:

Bajnokok Ligája, csoportmérkőzések:
Kék-csoport:

Posillipo Napoli (olasz) - Vuliagmeni (görög) 9-5
Vörös-csoport:
Splitska Banka Split (horvát) - Olympique Nice (francia) 14-6
Dinamo Moszkva (orosz) - Catalunya (spanyol) 8-4
(A következő fordulóra február 10-én kerül sor.)

Kupagyőztesek Európa Kupája, negyeddöntő, első mérkőzés:
Budvanska Rivijera (jugoszláv) - RN Florentia (olasz) 6-6
Mladost Zagreb (horvát) - Lukoil Szpartak Volgograd (orosz) 14-8
(A visszavágókat február 9-én és 10-én rendezik meg.)

LEN-kupa, negyeddöntő, első mérkőzés:
Primovac Kotor (jugoszláv) - NC Patrasz (görög) 5-4
Real Canoe Madrid (spanyol) - Canottieri Napoli 12-9
Jug Dubrovnik (horvát) - Jadran Split (horvát) 7-5
(A visszavágókat február 9-én és 10-én bonyolítják le.)

[origo], 1999. január 15.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  VÍZILABDA.1999