FONTOS


 

Rajt az olasz bajnokságban
Hét magyar a talján medencékben


VITÁK A RAJT ELŐTT. A sok szakember által a világ legerősebb bajnokságának tartott campionato rajtja "természetesen" nem volt mentes a vitáktól. A csapatok többségét magában foglaló Ligát a szövetség még mindig nem ismerte el hivatalos partnereként, ami nem is csoda, ha belegondolunk, hogy a Liga célja az elszakadás a többi "vizes" sportágtól, és önálló vízilabda-szövetség megalakítása. Az egyik legjobb csapat, a Posillipo ugyanakkor nem lépett be a Ligába, mert az szerinte a nagy ellenfél Roma befolyása alatt áll, és mert összejátszik a szövetséggel (!), amely - a nápolyiak szerint - erkölcsileg összetörve jött ki az előző bajnokságot csúnyán lezáró ügyekből.

Mint ismeretes, az 1998-99-es idény végén két nagy botrány is megrázta az olasz pólót: egyrészt a bajnokság rossz lebonyolítási rendszere miatt az alapszakasz tavaszi Roma-Posillipo rangadóján mindkét csapat vereségre játszott, másrészt az INA-Florentia elődöntő után pozitív lett három játékos (hazai részről Benedek Tibor és a jugoszláv Vujasinovics, a másik oldalról Vannini) doppingtesztje.

"Az előző idény rossz reklámot csinált az olasz vízilabdának - ismerte el Ratko Rudics szövetségi kapitány. - Most, az olimpia előtti évadban valamennyiünk közös feladata, hogy ráirányítsuk a média és a közönség figyelmét a pólóra."

CSAK AZ INA GYENGÜLT. A feladatot nem lesz nehéz teljesíteni, ugyanis szinte minden csapat erősödött az előző idényhez képest. A kivétel talán éppen a bajnok INA Assitalia Roma, amely elveszítette veterán gólzsákját, Massimiliano Ferrettit, és amely az utolsó pillanatban kénytelen volt lemondani az amerikai Humbertről. "Chris augusztus tizedikén aláírta a szerződését, majd a rajt előtt egy nappal küldött egy faxot, amelyben közölte, hogy meggondolta magát, és inkább otthon készül az olimpiai kerettel. Természetesen bepereljük, ám a helyére már nem igazolhatunk senkit" - nyilatkozta Pierluigi Formiconi, az INA és az Európa-bajnok olasz női válogatott mestere. A címvédő gárda így végül hű maradt légiósaihoz, azaz Vujasinovicshoz, akinek már lejárt az eltiltása, és Benedekhez, aki elméletileg a harmadik fordulóban már pályára léphet - hacsak a november 22-i meghallgatás után a nemzetközi szövetség nem dönt másként. "Nagyon fáj, ami történt, de biztos vagyok benne, hogy rendszeresen vízbe szállva hamar visszajön a formám és a játékkedvem" - mondta Benedek a tekintélyes La Gazzetta dello Sportnak.

VISSZATÉRŐ ÉS ÚJ MAGYAROK. A tavalyi döntős Posillipo - a bajnoki cím másik nagy esélyese - megtartotta Kásás Tamást, és igazolta Steinmetz Barnabást, az Eb-győztes magyar válogatott másik alapemberét, valamint a junior-világbajnok Daniele Lisit. Az anyagi gondjait feledő Pescaránál a spanyol Estiarte hazatért, jött viszont az olasznak számító Tadics kapus, és két horvát klasszis: Mladen Delics és Bosko Krekovics. A Florentia megszerezte a Firenzébe egy év "fradizás" után visszatérő Fodor Rajmundot, a gólzsák Roberto Calcaterrát, és arra vár, hogy Dusan Popovics megkapja az olasz állampolgárságot.

Az átigazolási idény sztárja a Recco volt, amely megvette Ferrettit, Giustolisit, a holland Van der Meert, Temellinit, valamint a BVSC-s Monostori Attilát. Két újpesti magyart igazolt a "kis" nápolyi csapat, a Canottieri, amely Binder Szabolccsal és a délolasz városba egy év szünet után - igaz, nem a "posillipós oldalra" - visszatérő Kiss Gergellyel erősített.

ÚJRA A PLAYOFF DÖNT. Az előző idényhez képest változott a lebonyolítás rendje, hiszen visszatér a playoff. Az alapszakasz április 5-ig tart, majd a legjobb nyolc játszik tovább a bajnoki címért. A negyeddöntők (az első a nyolcadikkal mérkőzik, a második a hetedikkel, és így tovább), az elődöntők két győztes meccsig tartanak, a döntőben három találkozót kell megnyerni a scudettóért. Az utolsó négy helyezett oda-visszavágós alapon körmérkőzést játszik (az alapszakasz egymás elleni pontjait mindenki viszi magával), és a két legrosszabb esik ki.

A főszereplők

Athena Savona
(edző: Mistrangelo). Kapusok: Mamberto, Pastorino, Prati; mezőnyjátékosok: Angelone, Bigatti, Di Noia, Georgescu (román), Petronelli, Sargiano, Felugo, Fresia, Mistrangelo, Ghibellini, Rizzo, Sanguinetti, Jelenics (jugoszláv), Nicche, Pelizzoli

Conad Civitavecchia (e: Cimino). K: Landini , Rampelli; m: Simeoni, Arcadi, Cattaneo, Mancini, Mar. Pagliarini, Mau. Pagliarini, S. Pagliarini, J. Popovics (jugoszláv), Rinaldi, Capuani, Coleine, Markovics (jugoszláv)

Conad Pescara (e: Szilics). K: Frammolini, Tadics; m: Barbuscia, Bovo, D'Altrui, Delics (horvát), Krekovics (horvát), E. Mammarella, Montanaro, Cacciagrano, D'Amario, F. Mammarella, Morini, Pomilio, A. Calcaterra, Carrozza

Elcotrony Catania (e: Scuderi). K: Valenti, Vio; m: Arnaud, Buffardi, Dato, Pappalardo, Alessi, Immč, Puglisi, Valenti, Bukovac (szlovén), Ensabella, Kolotov (orosz), Veroux, Villani

Florentia (e: Tempestini). K: Cenci, Tempesti; m: Binchi, Brazzatti, Vannini, FODOR, Gorskov (orosz), Luccianti, Valle, Bruschini, Grementieri, Montauti, Peruzzi, Sottani, R. Calcaterra, D. Popovics.

INA Assitalia Roma (e: Formiconi). K: Gazzarini, Gerini, Marconi; m: Gandolfi, Magalotti, Vujasinovics (jugoszláv), Mangiante, Angelini, BENEDEK, Ferreri, Riccadonna, Vittorioso, Gatto, Colantoni, Orlandi, Presciutti

Canottieri Napoli (e: D'Angelo). K: Trapanese, Violetti; m: BINDER, Parnoffi, Sabato, Zizza, Del Giudice, André, Buonocore, Di Costanzo, KISS G., Seddio, Di Martire, Marino

Posillipo Napoli (e: De Crescenzo). K: Antonino, Lignano; m: Fiorentino, KÁSÁS, Mannai, Postiglione, Silipo, STEINMETZ B., De Georgio, Lisi, Rath, Bencivenga, Onofrietti

Recco (e: Baldineti). K: Ferrari, Mina; m: MONOSTORI , Piccardo, Roccarino, Venturelli, Cichero, Mora, De Ferrari, Giustolisi, Marchetti, Risso, Temellini, Van der Meer (holland), Vettorello, Deserti, Ferretti

Siricem Ortigia (e: Cufino). K: Caorsi, Curcio, Zammitti; m: Bordone, Caruso, Napolitano, Petrovics (jugoszláv), Piccione, D'Antoni, Baio, Lizzari, Palazzo, Zotov (orosz), Gallo, Caccia, Napolitano, Sesena

Systema Brescia (e: Mustur). K: Averaimo, Castellani; m: Cescon, Ikodinovics (jugoszláv), Lazzarini, Santamaria, Zanetti, Zanon, Gocsanyin (jugoszláv), Ranalli, Vicsevics, Celia, Ciocchetti

Universo Bologna (e: Salomoni). K: Attolico, Ponis, Zucchini; m: Bettini, Foresti, Celestani, Foresti, Poggioli, Rastelli, Righi, Ciappina, Berbakov (jugoszláv), Mihajlovics (jugoszláv), Salonia, Botto, Giardini, Stefanelli

A legutóbbi tíz győztes
1999:Roma
1998:Pescara
1997:Pescara
1996:Posillipo
1995:Posillipo
1994:Posillipo
1993:Posillipo
1992:Savona
1991:Savona
1990:C. Napoli

(misur), Nemzeti Sport 1999. november 14.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  VÍZILABDA.1999