FONTOS


 

Benedeket négyéves eltiltással fenyegeti a világszövetség
Derült égből FINA-csapás



Benedek Tibor nagy bajba kerülhet
Bár Benedek Tibornak kegyetlenül nehéz lehetett megemésztenie, hogy doppingügye és eltiltása miatt kimaradt a pólóválogatott világraszóló sikereiből, azzal mindenképpen vigasztalhatta magát, hogy az olimpián visszatérhet. Így voltunk ezzel mi is: az Eb és a Világkupa megnyerését követően mindenki mosolygott, most sem vagyunk rosszak, de majd akkor tessék megnézni ezt a csapatot, ha Tibi ismét ott lóbál a jobb szélen. Nos, elképzelhető: hiú ábrándokat kergettünk mi is -- ő is.

Némiképp szemet szúrt, hogy miközben együttesünk a firenzei Európa-bajnokságon és a sydneyi Világkupán küzdött, az olasz szövetség az eredetileg kiszabott nyolchónapos eltiltást háromra csökkentette. Ami azt jelentette, hogy az Ina Assitalia Roma balkezese november 27-én vízbe szállhat (száműzetése augusztus 26-tól van érvényben), azaz tulajdonképpen csak a magyar együttes tétmérkőzéseiről tiltották el, az olasz bajnokságban és a Bajnokok Ligájában már gond nélkül pólózhat.

Mi, magyarok lenyeltük a békát, igaz, nem esett nehezünkre, hiszen kimutatható kárunk nem származott e mesterkedésből (leszámítva a kontinensbajnokság elején tapasztalható kisebb döcögést).

A FINA már nem tűnik ennyire nagyvonalúnak. A hírek szerint a fenti manőver kiváltotta a Nemzetközi Úszószövetség nemtetszését, ennek lenyomata az a levél, amelyet november 3-án kézbesítettek Benedek Tibornak, valamint a Magyar Vízilabda-szövetségnek, az Olasz Úszószövetségnek és a római klubnak.

Márpedig a szerkesztőségünk birtokába került írás -- hivatalos és tömör megfogalmazása ellenére -- nem sok jóval kecsegtet. A FINA illetékese kivetnivalót talált az olaszok eljárásában, ezért a szabályoknak megfelelően saját hatáskörben is vizsgálódni kíván. Annak hangsúlyozása, hogy a szteroidhasználaton kapott sportolót minimum négy évre kell eltiltani, enyhe lidércnyomást kelthet.

Még úgy is, hogy az itáliaiak épp azért nem szabták ki a lehető legsúlyosabb büntetést, mert bizonyítottnak vélték, hogy Benedek nem doppingolt, csupán ama bizonyos Trofodermin nevű kenőcsöt használta egy bőrbetegségre, abból szívódott fel a metiltesztoszteron (ezt a tézist a kölni labor által kimutatott rendkívül csekély mennyiség támasztotta alá). Más kérdés, hogy válogatott vízilabdázó hibázott, mivel a krémet nem tüntette fel az előzetesen leadandó gyógyszerlistán. Épp' azért kapta első fokon a nyolchónapos eltiltást, azaz az olasz szabályok szerint kiszabható két esztendő harmadát, mert az ottani szokásjog alapján a hibázóknak ennyi jár, afféle figyelmeztetés gyanánt.

Érdekes, hogy jugoszláv csapattársa, Vujasinovics is hasonló elbánásban részesült: a nála talált ephedrinért három hónap járna, de ő csupán harminc napot töltött "szárazon". Abban az ügyben mellesleg nem volt ennyire harcias a FINA: nem indított vizsgálatot, mi több, engedte játszani saját rendezvényén, a szeptember végi Világkupán...

Dr. Kemény Dénes szövetségi kapitány az új fejleménnyel kapcsolatban kijelentette: "Abban bízom, hogy akárcsak Olaszországban, a FINA előtt is bebizonyosodik: Tibor nem doppingolt. Ez esetben pedig fel kell menteni, mert szerintem az a köztes büntetés sem volt jogos, amit Benedek az olaszoktól kapott. Ha ez megtörténik, még akár kártérítésre is igényt tarthat."

***

Tisztelt Benedek úr!

A FINA 12.3-as szabályának megfelelően a FINA megkapta az Olasz Úszószövetség fegyelmi bizottsága és fellebviteli bizottsága által hozott határozatokat (nyolchónapos eltiltás, később három hónapra mérsékelve), amelyek az 1999. június 26-án, a vízilabda-bajnokság idején elvégzett, pozitív eredménnyel járó, az Olasz Olimpiai Bizottság által elvégzett doppingpróba után születettek. A teszt metil-tesztoszteront (egy anabolikus szteroid-fajtát) mutatott ki.

A FINA szabálykönyv 18.7-es pontja kimondja, hogy "amennyiben egy tagszövetség -- a FINA illetékese szerint -- egy eljárás során az ügymenetben, vagy a véghatározatban félreértelmezi a FINA szabályokat, vagy helytelen konklúzióra jut, ez esetben az illetékes külön eljárást kezdeményezhet a FINA doppingbizottságánál."

A FINA szabálykönyv doppingolással foglalkozó fejezete szerint anabolikus szteroid esetén a kiszabható büntetés minimum négy év.

Éppen ezért ezúton szeretném értesíteni, hogy a FINA-büro illetékese eljárást kezdeményez, amelyet a FINA doppingbizottsága 1999. november 22-én, a FINA lausanne-i központjában, 12 órától kíván lefolytatni. A meghallgatásra önt is meghívom, amennyiben nem kíván személyesen megjelenni, kérem, a meghallgatás előtt minimum tíz nappal írásban értesítse a dopping-bizottságot.

Egyben felhívom a figyelmét arra, hogy egy olyan esetben, amely anabolikus szteroiddal hozható összefüggésbe, az eljárás során kizárólag az alábbiakat vehetik figyelembe:

a/ a megfelelő vizeletmintát analizálták-e?
b/ a vizeletminta megsérült, avagy beszennyeződött-e?
c/ a laboratóriumi analízis szabályosan zajlott-e?
d/ a minimálisan kiszabandó négyéves eltiltást súlyosbítani kell-e?
e/ a minimális büntetés csökkenthető-e a FINA szabálykönyv 9.10-es pontja alapján?

A FINA doppingbizottsága a szabálykönyv 18.6-os pontja alapján a következő tagjait jelölte ki az ön ügyének kivizsgálására: Harm Beyer (Németország), Ben Belkacen Farid (Algéria), Jean Lob (Svájc).

Ha bármilyen kérdése van, forduljon a lausanne-i FINA-titkársághoz.

Tisztelettel: Harm Beyer, a FINA doppingbizottságának elnöke

Nemzeti Sport, 1999. november 8.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  VÍZILABDA.1999
  Benedek-dosszié