FONTOS


 

Drávucz Rita marad az olasz csapatában
Itthon van a gólfelelős

Női válogatottunkat tavaly egy ország zárta a szívébe: hölgyeink előbb megnyerték a budapesti Eb-t, majd ezüstérmet szereztek a Japánban rendezett világbajnokságon. A csapat oszlopos tagjaként vitézkedett a szolnoki származású Drávucz Rita, aki hosszú hónapok után érkezett haza Olaszországból. A szemrevaló teremtés ebben az évadban is kitett magáért, csapatával, az Orizzonte Catania együttesével megnyerte a BEK-et, az olasz bajnokságot, ráadásul ő bizonyult a pontvadászat gólkirályának is.
- Az elmúlt ősszel szerződtem a szicíliai hölgykoszorúhoz, túlzás nélkül állíthatom, hogy a miénk a világ egyik legerősebb csapata, amelyik sorrendben tizenegyedik alkalommal nyerte meg az olasz bajnokságot - kezdte Drávucz. - Érdekesség, hogy két frontemberünk, Conti és Malato mindegyik alkalommal tagja volt a bajnokságot nyert együttesnek. Honfitársaim közül Stieber Mercédesz szintén a mi csapatunkban szerepel, gondolom, őt nem kell külön bemutatni.
- Mindezekből az tűnik ki, hogy panaszmentesen teltek napjai Olaszországban.
- Valóban, ez az esztendő is jól sikerült, erőnlétben és taktikailag is sokat fejlődtem. Igaz, kellett két hónap, mire utolértem magam, de sikerült. Gyorsabb vagyok, és jobban látok a pályán, mint előtte.
- Jóval több gólt szerzett, mint eddig. Mi ennek az oka?
- A válogatottban más feladatot kaptam, sokszor a jobb oldalon szerepeltem, kevés lövőhelyzethez jutottam. Klubcsapatomban inkább a bal oldalról, jóval kedvezőbb pozícióból célozhattam az ellenfél kapuját. Bátrabban is lőttem, csaknem ötven találatot értem el, amelylyel én lettem a bajnokság gólkirálya. Mégsem vagyok teljesen elégedett magammal, hiszen távolról kevés lövést eresztettem meg.
- A póló mellett mivel töltötte idejét?
- Szerencsére barátom, Bánhidy András velem volt. Náluk, az A-2-es bajnokságban még mindig tart a küzdelem, így ő még nem jöhetett haza. A várostól tíz kilométerre, egy halászfaluban laktunk, ha volt egy kis szabadidőnk, sokat kirándultunk, bebarangoltuk egész Szicíliát.
- Cataniában mennyire népszerű egy BEK-győztes, tizenegyszeres bajnok női pólócsapat?
- Természetesen ott is a foci az első, de mi sem panaszkodhatunk: rendre szépszámú közönség előtt játszhattunk. Maradok Cataniában, újabb egy évadra szóló szerződést kötöttünk a klubbal. A következő bajnoki rajtig sok idő van hátra, tanulnom is kell, hiszen szeptemberben vizsgázom a TF menedzserképző szakán. A nyár végén pedig megkezdődik a válogatott felkészülése a decemberi perth-i Vk-ra. Az ausztrál városban is bizonyítani akarjuk, nem volt véletlen az elmúlt évi jó szereplésünk.

Varga Csaba, Nemzeti Sport 2002.07.14.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

LINKEK

  Drávucz Rita
  Női vízilabdázók