FONTOS


 

A gólok mestere

A kicsi lány ott ült a többiek között, kicsit megszeppenve, ahogy egy újonchoz illik. Tizenöt évesen (!) játszott ugyanis a felnőtt válogatottban, ott volt az 1995-ös Európa-bajnokságon, valamint a Világkupán is. "Istenadta tehetség"- mondták róla a szakemberek.

Igazuk volt. Idővel bebizonyosodott, hogy Primász Ágnes a magyar női vízilabda egyik kiemelkedő egyénisége. És még most is csak huszonegy esztendős a csinos lány...

"Óvodás koromban kezdtem úszni, általános iskolában, hatodikos koromban váltotta ezt a vízilabda. Egyrészt mert kicsit unalmas volt, másrészt a szívemmel is volt egy kis probléma. Azt mondták az orovosok, hogy az úszást ne hagyjam abba, de a napi tízezer kilométerből vegyek vissza, legalább a felére. Visszavettem. Egy jó ismerősöm ugyanis lehívott a pólócsapatba, ott is ragadtam"-emlékezett a régi szép időkre Ági, aki a szerda délelőtti edzést követően hazaruccant, lévén Faragó Tamás szövetségi kapitány délutánra pihenőt adott a játékosainak.

A haza az ő esetében Dunaújvárost jelenti. Onnan lett utánpótlás- és felnőtt válogatott. És oda jár főiskolába is. Hívták, rengetegszer hívták például Szentesre, ám ő végig kitartott Dunaújváros mellett. Nem véletlenül. Nem, hiszen a csapattal beérett a tudatos, szisztematikus munka, idén mind a bajnoki címet, mind a Magyar Kupát bezsebelte az újvárosi hölgykoszorú. És végképp klasszissá nőtte ki magát ő is -amit gólok egész sora bizonyít.

Egyébként is, a gól a lételeme Áginak.

"Ez igaz, nem tudnék meglenni gólok nélkül"-vallotta be a bajnokság gólkirálynője, aki állt már Európa-bajnoki dobogó tetején, hiszen tagja volt az 1998-ban junior Eb-t nyert válogatottnak. De milyen tagja! Nem kevesebb, mint harminckét gólt vágott -naná, hogy ott is ő volt a legeredményesebb pólós.

Hogy a Margitszigeten is így lesz-e?

"Nem az a fontos, hanem a csapat szereplése. Ne lőjjek sok gólt, de mindig mi nyerjünk. Végre döntőt kell játszanunk, sőt, azt mondom, végre aranyat kell nyernünk. Én nagyon bízom ebben, és mindent megteszek érte. Jól érzem magam a válogatottban, ami nem csoda, hiszen sokan vagyunk a sikeres junior-válogatottból" -mondta Primász Ágnes, majd hozzátette, hogy egyre inkább kezdi megszokni a többiek jelenlétét is, egyre inkább megértetti magát például a "rossz kéz"oldalon játszó Stieber Mercédesszel is.

Egyébként pedig álmodozó típus, rengeteget gondol például már most az Eb-re, mint kifejtette: "Néha el is ragadtatom magam. Sok ember, győzelem, boldogság, meg ilyesmi..." És ebbe egy a döntőben lőtt Primász-aranygól is belefér. Nem tiltakoznánk ellene...

Nemzeti Sport 2001.05.31.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

LINKEK

  Primász Ágnes
  Női vízilabdázók