FONTOS


 

Női nemzetközi felkészülési torna, Barcelona
Faragó első tornája

És akkor Szremkó Krisztina orrából elkezdett ömleni a vér.

Már elnézést a felettébb bulváros kezdésért, de a magyar női válogatott eddigi barcelonai tartózkodásának legkritikusabb, mondhatni legrémisztőbb pillanata volt, amikor az eleddig centert, ám mostanság inkább védőt játszó pólósunk riadt szemekkel nézett a kapitányra. Faragó Tamáson is az ijedség jeleit lehetett felfedezni, azon nyomban kihívta játékosát a vízből. Az erős vérzés, no és orvos hiánya miatt nehéz volt megállapítani, nem súlyos-e a sérülés. Nagynehezen, némi tapogatás után derült ki: hála istennek nem törött el Szremkó orra.

"Már csak az hiányzott volna!" - könnyebbült meg a kapitány, aki majdnem elveszítette egyik kulcsemberét az Eb előtt egy héttel.

Mindez a megérkezést követő napon, szerda este történt, amikor is a spanyol fővárosban edzőtáborozó olasz válogatott helyett vállaltak legjobbjaink egy edzőmeccset a hazaiak ellen. A tréning végefelé fejelte le a spanyol a mi lányunkat, ami kis híján végzetesnek bizonyult...

Egyébiránt minden a legnagyobb rendben a csapat körül, ideális körülmények között várja a hölgykoszorú a jövő heti kontinensviadal előtti egyetlen felkészülési tornáját. Egyetlen, hiszen sajnálatos módon három hete a görögök az utolsó pillanatban mondták le az általuk szervezett mérkőzéssorozatot - nehéz helyzetbe hozva ezzel Faragó Tamást, aki így kénytelen volt az otthon eltöltött edzésprodukciók alapján dönteni a tizenötös keretét illetően. Ráadásul a decemberi, Komjádi uszodában rendezett gálát kivéve (ahol nem is voltak ott a légiósok) nem is játszott komoly meccset a csapata, azaz most először láthatja majd élesben a kiválosztottjait.

Az mindenesetre kiderült, ha nem jön közbe semmi, az Eb-n az első, nagyon fontos meccsen nem feltétlenül kell majd idegeskednie. Elvégre azzal a spanyol együttessel kezd majd a válogatott, amely ellen a fentebb vázolt "véres" edzőmeccset sikerült megnyernie. Az első két gólt ugyan a hispánok szerezték, ám egy-két jótanács, és óriási fordulatot vett a csata. Sorra szerezte góljait a Drávucz-Pelle-Rédei-Stieber-Valkay Ágnes tengely, miközben centerben Tiba szorgoskodott. A kapuban Sós Ildikó egy potyát kivéve elsőrangúan védett, majd a kezdőcsapatot váltó alakulat folytatta az előny növelését.

"Apró hibákat véltem felfedezni a játékunkban, ami jó, hogy most jön ki. Van idő kijavítani, elemezgetni a szituációkat. Egyébként elégedett voltam a produkcióval. Mindenestre a spanyolokat a pénteken kezdődő négyes tornán is kifigyelhetjük, csakúgy, mint az olasz és a görög együttest " - értékelt Faragó, miután a Wilson Hotel előterében csütörtök reggel tanácskozott a játékosokkal.

A talján kapitány, Pierluigi Formiconi és Faragó Tamás megvitatták a női póló dolgait (és rájöttek, 1970-ben a vízben találkoztak egymás ellen...) és bizony mindent megadnának azért, hogy június 23-án úgy fél hat tájban, mielőtt a kispadra ülnének, folytatnák a diskurzust. Azon a napon, 18 órakkor a női Eb döntőt rendezik...

Szóval, péntek este pont az olaszokkal játszanak a mieink (szombaton a spanyolokkal, másnap a görögökkel) - az orrtörést megúszó Szremkó Krisztinával a fedélzeten. És a helyszínre megérkező doktorral, Gábor Antallal, akinek reményeink szerint nem akad majd semmi különösebb dolga. Még a spanyolok elleni meccset követően sem...

AZ, Nemzeti Sport 2001.06.08.

Női nemzetközi felkészülési torna, Barcelona
Jókor jött lecke

OLASZORSZÁG-MAGYARORSZÁG 10-8 (1-3, 4-2, 1-2, 4-1)

Olimpiai uszoda, 200 néző. V: David (francia), Teule (spanyol)

OLASZORSZÁG: Conti, MICELLI 2, Allucci, DI MARIO 2, Consoli, MALATO 1, Czeco 1
CSERE: Ragusa, Ovengo, MASSUNECI 2, Lancia 1, Sciolti 1, Bosuczi
Szövetségi kapitány: Pierluigi Formiconi

MAGYARORSZÁG: Sós, Tiba 1, Sipos, Stieber 2, Drávucz 1, Pelle, VALKAY Á. 3
CSERE: Dancsa, Rédei 1, Valkay E., Primász, SZREMKÓ
Szövetségi kapitány: Faragó Tamás

Gól - emberelőnyből: 17/8, ill. 9/3
Négyméteresből: -, ill. 2/1

Szép Brigitta szerencsés kapusnak vallhatja magát. Szerencsésnek, hiszen péntek délelőtt a fakultatív edzés során maga a kapitány lövöldözött neki. Igen, igen, Faragó Tamás is vízbe szállt a kisebbik olimpiai uszodában, és ha már ott volt, tesztelte egy kicsit az általa vezetett válogatott második számú kapusát! Mr. Gól tíz lövésből mindössze egyszer próbálkozott "normálisan", kinyújtott kézzel (mint ismeretes, a vállát kellett anno operálni, emiatt hagyta abba a játékot) - a többi esetben csavart. De milyeneket...

A medence másik felében tréningező olaszok ( a négyes torna első ellenfelei) azon nyomban leálltak, Formiconi kapitánnyal együtt csak nézték a vízilabdavilág egyik legnagyobb alakját, avagy megállt egy pillanatra az idő a csodaszép uszodában...

Este aztán Faragó már kék nadrágban, fehér pólóban és az óriások boltjában vásárolt szandálban tért vissza a tett színhelyére. Ezúttal nem a vízbe ugrott. A kispadra ült. A válogatott kispadjára. Először.

"Jé, tényleg, ez lesz a bemutatkozásom! Nem is gondoltam eddig rá" - elmélkedett a tavaly megválasztott tréner, aki egészen jól t?rte a kezdeti megpróbáltatásokat. Csak az ötödik sikertelen támadásunknál állt fel a helyéről, s magyarázta el, mi a hiba oka. Mármint elöl. A védekezése ugyanis kifogástalan volt a mieinknek ebben a periódusban, ellensúlyozva az olaszok kapuja előtti bizonytalanságot.

A kapitányi intelem aztán megtette a hatását, hiszen két perc alatt háromszor is révbe értek az Eb-re gőzerővel készülő lányaink. Valkay Ágnes akciógólt lőtt, Drávucz emberelőnyben volt eredményes, míg Stieber egy négyméterest értékesített. Az előny azonban, úgy t?nt, elaltatta a csapatot, hiszen a második játékrész elején már 3-3-at mutatott az eredményjelző. Zsinórban lövöldözték be a taljánok a létszámfölötti helyzeteiket (rengeteg kiállítás volt válogatottunkál, két kulcsember, Drávucz és Sipos hamar ki is pontozódott), így a meccs felénél egálban voltak a felek (5-5).

Változatosra sikeredett a folytatás is, elvégre Valkay Ági és Stieber révén újra két góllal elhúztak a mieink, ám Miceli a hetedik előnygólját lőtte az olasz együttesnek, amivel a negyedik negyed első percében egyenlített.

Ezt követően jött a feketeleves. Di Mario belőtte csapata első, majd második akciógólját, majd Czeco is betalált a társai által kiszolgáltatott helyzetben hagyott Sós kapujába. Legjobbjaink telejesen leblokkoltak, elveszítették a ritmust és az önbizalmukat is. Emberelőnyben például két esetben sem lőttek kapura a záró hét percben, s ez végzetesnek bizonyult. Végül 10-8-ra nyertek a tulajdonképpen végig emberfórban játszó olaszok (sokat szabálytalankodtak feleslegesen és látványosan a mieink), amivel kétségkívül nagy-nagy tekintélyt vívtak ki maguknak az Eb kezdete előtt.

Na de reméljük, odahaza másként történik majd minden. Talán a kiállítások száma között sem lesz ennyire számottevő különbség. A lecke mindenesetre jókor jött...

AZ, Nemzeti Sport 2001.06.09.

Női nemzetközi felkészülési torna, Barcelona - szenzációs védekezés
Így kell ezt, lányok!

SPANYOLORSZÁG-MAGYARORSZÁG 2-8 (1-3, 0-0, 0-4, 1-1)

Olimpiai uszoda, 300 néző. V: David (francia), Vukovics (jugoszláv)

SPANYOLORSZÁG: Ungo de Velasco, Ribera, Valles, Sánchez 1, Lopez 1, Ramírez, Fuentes
CSERE Dominguez, Ventura, Yubero, de Haro
Szövetségi kapitány: Gaspai Ventura

MAGYARORSZÁG: SÓS, Tiba, STIEBER, Rédei, PELLE 4, VALKAY Á. 1, PRIMÁSZ 3
CSERE Dancsa, DRÁVUCZ, Valkay E., Sipos, SZREMKÓ, Györe
Szövetségi kapitány: Faragó Tamás

Gól - emberelőnyből: 12/2, ill. 6/4

További eredmények: Spanyolország-Görögország 4-7 (1-1, 1-2, 1-2, 1-2), Görögország-Olaszország 5-5 (2-1, 1-0, 0-2, 2-2). A torna állása: 1. Görögország 3 pont (12-9), 2. Olaszország 3 (15-13), 3. Magyarország 2, 4. Spanyolország 0

"Mamma mia!" Az olasz szövetségi kapitány csak ezt hajtogatta a kispadon. Formiconi úr csóválta a fejét, mérgelődött, amint lányai vergődtek a vízben.

Bezzeg huszonnégy órával ezt megelőzően... Akkor más volt a helyzet. Más, hiszen az egyik legnagyobb rivális, a nyakunkon lévő Eb házigazdája, azaz a mieink ellen sziporkáztak a kék sapkások. Tán egy két "mamma mia" Faragó Tamás szájából is kikívánkozott a péntek esti meccsen (ahol 10-8-ra nyert a Malato vezette olasz hölgykoszorú). Egyrészt csapata, másrészt a bírók produkciója láttán. Előbbire nem érdemes sok szót fecsérelni, lévén a spanyolokkal szemben bebizonyosodott, amit tudtunk, sokkal jobb teljesítményre is képesek Stieberék. Ellenben a játékvezetői felfogás megér egy misét... A torna ellenőre, Fuchs úr a technikai értekezleten ha nem mondta el százszor, akkor egyszer sem, hogy kiállítást ne nagyon várjanak az együttesek. Hogy valakit kiküldjenek a bírók, ahhoz egetverő szabálytalanságot kell látniuk. Erre mi történik? Nem kevesebb, mint tizennyolcszor (!) került emberhátrányba válogatottunk a talján rivális ellen...

Hamar bebizonyosodott hát, ami már a férfiak tornáján, Pozsonyban is tapasztalhattunk: mindenre lehet készülni, csak a bíráskodásra nem.

"Meg kell próbálni függetleníteni magunkat a játékvezetői ítéletektől. Hasonló szituációkban is meg kell találni a módját a győzelem kivívásának. Ilyen egyszer? az egész" - vázolta Faragó Tamás. Na igen, számára sosem akadt megoldhatatlan feladat. Ha ez tanítványaira is átragad, akkor...

Na de ne szaladjunk ennyire előre, nézzük mi történt Barcelonában a hazaiak ellen. Az összecsapás Pelle Anikó nagyjeleneteivel indult: a klubidényt Amerikában töltő pólós kétszer pattintott gyors egymásutánban Ungo kapujába. A túloldalon némi szerencsével, blokkal együtt szépített emberfórban Lopez, ám a mieink hátsó fala ezt követően áttörhetetlennek bizonyult. Még hátrányban sem tudták átlőni a hispánok, hiszen a magyar kezek mindenhova odaértek. Ha pedig mégis eljutott a labda a kapuig, akkor Sós avatkozott közbe elsőrangúan.

A védekezés kit?nő volt, így tulajdonképpen észre sem vettük, hogy a második negyedben nem jött össze a gólszerzés. Ezt ráadásul hamar feledtette Primász Ági, aki két villámgyors találattal nyitotta a harmadik hét percet (úgy t?nik, az idegességet levezető éneklése az uszodába vezető úton megtette a hatását...), majd csakhamar Pelle zárkózott fel mellé kettejük különversenyében. A két három gólnál járó játékosunk nagyszer?en vízilabdázott, de ez az egész csapatra elmondható: ezúttal nem akadt gyenge pontunk. Valkay Ágnes megúszásból növelte 7-1-re az előnyt - nem volt egy súlycsoportban a két együttes.

Hiába kapták sorra az emberelőnyöket a spanyolok, egy percre sem hagyott

alább Faragó tanítványainak figyelme. Lopez csak nagy nehezen hozta össze csapata második gólját, de kit érdekelt ez azok után, hogy Stieber álompasszát Pelle látványosan húzta a kapuba. Így simán, 8-2-re múlták felül a mieink azt az ellenfelüket, akik ellen majd az Eb-n kezdeni fognak. Ha így játszanak, biztosan nem lesz mamma mia...

AZ, Nemzeti Sport 2001.06.10.

Női nemzetközi felkészülési torna, Barcelona
Két különdíjat vittek el a magyarok

MAGYARORSZÁG-GÖRÖGORSZÁG 9-4 (2-0, 4-1, 1-1, 2-2)

Olimpiai uszoda, 150 néző. V: Teule (spanyol), Vukovics (jugoszláv)

MAGYARORSZÁG SÓS, TIBA, STIEBER 1, Drávucz 1, Szremkó 1, PELLE 3, Primász
CSERE: Valkay E. 1, Dancsa 1, VALKAY Á. 1, Tóth A., Sipos, Szép (kapus)
Szövetségi kapitány: Faragó Tamás

GÖRÖGORSZÁG Ellinaki, Asilian, Petsali, Kozomboli, Oikonomopoulou, MORAITIDOU 2, Mastori
CSERE, Kanellopoulou 2, Pateru, Karapataki, Moraiti, Antonakou, Lara
Szövetségi kapitány: Foudesz Noubatsziosz

Gól - emberelőnyből: 4/1, ill. 4/2
Spanyolország-Olaszország 6-10 (1-3, 1-1, 1-2, 3-4)

A torna végeredménye: 1. Olaszország 5 pont, 2. Magyarország 4, 3. Görögország 3, 4. Spanyolország 0

Különdíjasok. A gólkirály: Giusy Malato (olasz, 9 gól). A legjobb kapus: Sós Ildikó. A legjobb játékos: Pelle Anikó

Faragó Tamás saját bevallása szerint is izgult kissé. Le-föl járkált az uszodában, miközben lányai a medencében melegítettek. A montreali bajnok szokásához híven sztorizgatott ugyan, próbálta levezetni a feszültségét, de az csak nem akart csillapodni.

Mellesleg Teule bírótól tartott. A spanyol játékvezető péntek este hihetetlenül megszórta csapatát, az olaszok ellen csak küldte, küldte kifelé a mieinket, rendre kiállításokkal büntetve őket. Ha most is így tesz... - de nem is folytattuk a mondatot.

Mint később kiderült, nem is volt rá szükség. Nem, hiszen a torna zárónapján homlokegyenest más bíráskodásnak voltunk szem- és fültanúi. Utóbbihoz széljegyzetként csak annyit: szegény centerek üvöltését, sikítását tán az olimpiai uszodához közeli dombok is visszhangzották.

Mindössze négy-négy kiállítást fújt a bírókettős, azaz ismételten (századszorra is) bebizonyosodott: játékvezetői felfogásra készülni lehetetlenség. Elvégre ugyanolyan keményen (és jól!) védekezett válogatottunk az olaszok, mint most a görögök ellen. Na, akkor hogy is van az, hogy ott 18, itt meg 4?

A legfontosabb azonban: öröm volt látni ezt a csapatot. Kérem, higgyék el - és itt ne egyfajta propagandaszövegre gondoljanak -, érdemes szurkolni legjobb női pólósainknak. Egész egyszer?en megérdemlik, hogy az Eb-n az ő meccseiken is tele legyen a lelátó, hogy szóljon a "Hajrá magyarok!", hogy odahaza tényleg otthon érezhessék magukat.

Meghálálja a csapat, ha így lesz - hadd ígérjem meg a lányok nevében. Persze, nincs nehéz dolgom, mivel egy igen ígéretes, szépremény? együttesről van szó.

Csoda, hogy a záróünnepségen a háromból két különdíj is a mieink kezébe került?

Sós Ildikó. A legjobb kapusnak válaszották. A vak is láthatta, "Manónak" egészen kivételes képességei vannak. A nyitómeccsen, az olaszok ellen még kereste igazi önmagát, a spanyolok, majd a görögök ellen átverhetetlen volt. Vasárnap délelőtt nem záporoztak feléje a lövések, lankadhatott volna a figyelme, de koncentrált. Végig. Így amikor bravúrra volt szükség, gond nélkül kitornázta a labdát a sarkokból. A négy gólról nem tehetett - egyébként is, ha mostantól mindig csak ennyit kap...

Vagy vegyük Pelle Anikót. Drávucz Rita, majd Szremkó Krisztina szép találata után szépít a görögök tizenhármasa, meleg lehetne a helyzet. Ha kiegyenlítenek... Az amerikai egyetemista (aki a spanyolok kapusát négyszer mattolta szombaton) gyönyör? akciógólt lő. Aztán hamarjában még egyet. Az első be a rövid felsőbe, a következő magas ívben, ejtve a kapus fölött. Itt dőlt el a meccs. Stieber Mercédesz ugyanis a két eszményi gól között azért pattintott egyet, 5-1-nél pedig nem maradt nyitott kérdés. Mindenesetre Anikó vágott egy harmadikat is az utolsó negyedben - talán a leglátványosabbat. A torna legjobb játékosa cím nem is kerülhetett volna jobb helyre, mint az ő kezébe. Minden elfogultságot mellőzve.

Mint ahogy a 10-4-es győzelmet követően a második helyért járó serleg is joggal bérelte ki Stieber táskáját. A klasszis, a "cséká" hihetetlenül nagyvonalúan játszott mindhárom mérkőzésen, elvállalta a zongoracipelést, osztotta a jobbnál jobb passzokat, összefogta a csapatot. Azt a csapatot, amelynek minden tagjára bármikor lehet számítani (a többi kapitány mondta: "Önöknél van a legjobb cseresor"). Bizonyította ezt például Valkay Erzsébet is, aki beállt, felmérte a görög védők erejét, majd se szó, se beszéd, feliratkozott a gólszerzők közé. Csavargóllal. Nem mindennapi csavargóllal - tegyük hozzá.

Faragó Tamás tehát hamar megnyugodhatott a meccsen, a tanítványok ugyanis fikarcnyi esélyt sem adtak az ellenfélnek (meg a bíróknak). Az olaszok ugyan megnyerték a tornát, ám a zárómeccsükön is látszott, igenis sebezhetőek. A közönség buzdítása mellett minderre fénynek kell derülnie az Eb-n.

Úgyhogy, hölgyeim és uraim, még kaphatók jegyek a női meccsekre!

AZ, Nemzeti Sport 2001.06.11.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

LINKEK