FONTOS


 

Telefont kapnak a házi gólkirályok
Heves jeges az Eb-n

Egy sereg megállapodást hozott tető alá a Magyar Rádió Márványtermében az Európa-bajnokság szervezőbizottsága hétfőn délelőtt. Az egyik alkalmasint senkit sem ért meglepetésként: a hazai "pályán" aláíró Magyar Rádióval köttetett szerződés arról, hogy a közszolgálati médium hatmillió forint értékben reklámozza az év egyik legnagyobb hazai sporteseményét. Persze több száz percen át közvetíti is: amint a No. 1. magyar "pólóhang", Török László elmondta, egy dolog a szerződés, ő maga kollegáival egyetemben belehalna, ha nem számolhatnának be élőben a magyar fiúk és lányok meccseiről (amúgy az MR annak idején a vízilabda miatt indította be először éjszakai adását: nótákat adtak, hogy két dal között elsőként mondhassák be az 1932-es Los Angeles-i olimpia magyar--német mérkőzésének eredményét).

Emellett Martin György és Fábián László, a szervezőbizottság két vezetője örömmel jelentette be, hogy megvan a viadal másik fő magyarországi támogatója, az Eskimo. A húszmillió forint értékű szponzorációról a jégkrémes cég feje, Kobelrausch György elárulta, keresve sem találtak volna jobb lehetőséget egy új termék, a Solero honi bevezetésére. Így legalább a rendezők mostantól nem "egyedül" imádkoznak a jó időért, elvégre a jégkrémgömbök felhőtlen fogyasztásának szintén ez volna az előfeltétele...

A másik nagy patrónus, a Vodafone képviseletében Németh Attila további felajánlásokat tett: a magyar férfi- és női válogatott házi gólkirálya, valamint az Eb első magyar góljainak szerzője egy-egy készüléket kap, VIP-előfizetéssel, plusz a szervezők rendelkezésére bocsátott maroktelefonokban szintén a "06-70-es" cég kártyái működnek majd. Az említett készülékeket a Motorola szállítja: Suga János szekcióvezető bejelentése szerint 55-öt kapnak az Eb közreműködői, továbbá 15 adóvevőt, a zavartalan kommunikálást elősegítendő. A társaság újbóli feltűnése a vízilabdában amúgy kifejezetten jó előjel: a sydneyi olimpiára szintén a Motorola látta el a válogatott tagjait egy-egy telefonnal (benne ausztrál kártyával) -- a medencében elért eredményt pedig, ugyebár, mindannyian ismerjük...

***

Elkezdte a válogatott

A koszlott falak, unalomig ismert, ósdi erősítőmasinák helyett csodás új környezet, modern izomfejlesztőgépek várták férfi vízilabda-válogatottunkat a Hajós Alfréd uszoda tornatermében, ahol csapatunk hétfőn elkezdte az Európa-bajnoki felkészülést. Igaz, egyelőre csak a harminchármas medencében tarthatja a vizes tréningeket Kemény Dénes, minthogy az újjávarázsolt ötvenest este kezdték csak feltölteni. A szövetségi kapitány így sem volt elégedetlen: "Köszönet Jászberényi Miklósnak és Judik Zoltánnak, az uszoda vezetőinek, akik gondoskodtak arról, hogy az építkezés hajrájában is feltűnően nyugodt körülmények közepette készülhessünk. Egyébként az első nap alapján azt mondhatom: meglepően jól ment az úszás a fiúknak, azaz a kezdet biztató."

Nemzeti Sport, 2001.05.15.


- Világítási próbát tartottak a vízilabda Eb szervezői a Margitszigeten. A korszerűsítés jóvoltából a világítás optimális lesz a játékosoknak és a nézőknek egyaránt, a fény megfelelő a televíziós közvetítésekhez is. Az Eb-n este is lesznek meccsek, a program szerint 20.15 és 21.30 órakor szállnak vízbe a csapatok.

*

A bérleteknek már közel a háromnegyede elkelt a vízilabda Európa-bajnokságra. Ezek a belépők a kontinensvetélkedő valamennyi mérkőzésére érvényesek. A margitszigeti Hajós Alfréd uszodában a négyezer férőhelyes lelátókat hétezresre bővítik.

*

Az Eb-ről a Magyar Rádió a férfi válogatott összes mérkőzését élőben közvetíti, és a nők összecsapásai között is lesznek olyanok, amelyekről egyenes adásban számol be.

2001.05.14

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

LINKEK