FONTOS


 

Szakadáti 50 százaléknyi esélyt ad Budapestnek
Dubrovnik: továbbra sincs kormánygarancia


Budapest után Dubrovnikban szemlélődött Alessandro Sansa, az Európai Úszóliga (LEN) igazgatója és Szakadáti László, a szervezet igazgatóhelyettese. Budapest mellett ugyanis Dubrovnik is pályázik a 2001-es férfi és női Eb rendezésére. A budapesti terepszemle után Sansa elégedetten nyilatkozott a magyar pályamunkáról, ám hozzátette, csak a dubrovniki "bejárás" után festhet reális képet. Az igazgatóhelyettes hétfőn a következőket mondta a tapasztalatairól:

-- A két pályázót nehezen lehet összehasonlítani. Budapest kétmilliós világváros, Dubrovnik pedig ötvenezer lakosú mediterrán üdülőváros. A dubrovniki szállodák első rangúak, a közlekedés is megfelelő. A dubrovniki pályázatot elsősorban az gyengíti, hogy jelenleg csupán egy, nem túl modern sátortetős uszodája van a városnak. Új létesítmény építésén is dolgoznak, amely -- ha idejében elkészül --, valóban méltó otthona lehet az Európa-bajnokságnak. A szervezők legnagyobb gondja az, hogy az új horvát kormány képviselőivel még nem tudtak tárgyalni a kormánygaranciáról. Ez viszont lényeges eleme a pályázatnak. Rokonszenves, kedves emberekkel találkozhattunk, látszik, hogy a vezetők szeretnék, ha Dubrovnikban rendeznék az Európa-bajnokságot.

Szakadátit a Budapest--Dubrovnik rivalizálás jelenlegi állásáról is megkérdeztük. Udvarias és diplomatikus választ adott.

-- Nem tudok és nem is akarok sorrendet állítani, bár ért bennünket egy-két meglepetés Dubrovnikban. Most azt mondom, a két pályázó egyenlő eséllyel indul harcba a rendezésért.

Az Eb helyszínéről március 11-én, helsinki ülésén dönt a LEN-büro. Persze, előtte a tagok áttanulmányozzák a Sansa, Szakadáti páros jelentését.

Matutinovics az év edzője

A World Waterpolo magazin választása a horvátok szívét is megdobogtatta (a miénket is, hiszen Kásás Tamás lett az elmúlt év legjobb játékosa).

A horvátok sem panaszkodhatnak, ugyanis a lap szerint a BL-győztes Splitska Banka edzője, Dragan Matutinovics az év edzője, az év csapata pedig a Mladost Zagreb, amely KEK-et, Horvát Kupát és bajnokságot nyert. A horvát diadalsorozat ezzel nem ért véget, mert a legjobb bíró Zseljko Klarics, a legtehetségesebb fiatal játékvezető pedig Zoran Tomics lett. Az elmúlt év legjobb mérkőzésének a Magyarország--Horvátország (15--12) Eb-döntőt tartotta a lap. Az év szövetségi kapitánya -- nem kis meglepetésre -- az olasz női válogatott vezetője, Pierre-Luigi Formicone lett, aki Európa-bajnokságot nyert a csapatával. A szerkesztők elfelejtették volna, hogy dr. Kemény Dénes nem csak Eb-t, de Világkupát is nyert a magyar férfiválogatottal?

Szlovén bajnokság, 9. forduló. Koper--Maribor 7--5, Tivoli Olimpija--Kamnik 37--6, Triglav--Kokra 13--5. Az élcsoport állása: 1. Tivoli Olimpija és Triglav 16 pont, 3. Koper 12.

(heka, sal), Nemzeti Sport 2000. január 25.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

LINKEK