FONTOS


 

Miamiban kialakult az olimpiai program
Pintér Orsolya Lengyel Imrénél táborozott


Pintér Orsolya újra a régi
A szülés után visszatért műugrónő, Pintér Orsolya szépen halad az általa kijelölt úton. Januárban született meg kislánya, Lili, ősz elején elkezdte az edzéseket, párjával, a műugrószövetség exelnökével, Veszeli Gáborral klubot alapított, felkészülését az Európa-bajnoki ezüstérmes Lengyel Imre edzője, Benyák András irányítja.

Alakja újra a régi, és a kedvére sem lehet panasz. Sőt, egyre több oka van az elégedettségre. Három hétig az amerikai Miamiban tanuló Lengyel Imrénél edzőtáborozott. A kiváló tréner Benyák András mindkét tanítványára odafigyelt, Lengyel amerikai edzője, Randy Ablemann mindenben segítette a magyar különítményt. A közös munkának meglett az eredménye, Pintér Orsolya ugyanis elsajátította teljes olimpiai programját.

- Nagyon hasznos három hét áll mögöttünk - mondja Veszeli Gábor. - A körülmények ideálisak voltak, az időre pedig arrafelé nem lehet panasz. Most valóban csak a műugrásra kellett figyelnünk.

Pintér Orsolya napi két edzésen vett részt, hetente háromszor erősített, mégsem érzi magát fáradtnak. Ahogy mondja, az alapálló képessége már megvolt, most elsősorban a technikára kellett figyelnie.

A három hét alatt a fiatal pár kislánya, Lili sem unatkozott. Mint korábban már írtunk róla, a gyönyörű kislány hamarosan látható lesz egy hazai babamagazin címlapján. Amerikában sem tudtak elmenni mellette szó nélkül: egy sportszergyártó cég magazinjának első oldaláról mosolyog majd az újságolvasókra.

Az édesanyja is reméli, hogy a család nemsokára újabb örömteli eseményt könyvelhet el. Februárban és márciusban ugyanis hazai válogatóversenyeken indul el, ahol kivívhatja az Európa-kupán való indulás jogát. Ha sikerrel jár - és erre minden esélye megvan -, akkor áprilisban Ek-viadalon állhat rajthoz, ahol már a hőn áhított olimpiai részvétel lesz a tét.

(tamás)

Búcsú a legsikeresebb évtől

Dr. Vereczkei Zoltán, a Magyar Műugró-szövetség elnöke látta vendégül a sportág magyar elitjét. Bőven volt ok az ünneplésre, hiszen Lengyel Imre felnőtt európai ezüstérmet szerzett, Barta Nóra ifjúsági világbajnok lett és Hajnal András is a legjobbak között végzett az ifjúsági vb-n.

Megválasztották az év műugróit, a hölgyeknél a felnőtt és az ifjúsági kategóriában egyaránt Barta Nóra diadalmaskodott, a férfiaknál Lengyel Imre, míg az ifjúsági fiúknál Hajnal András végzett az első helyen.

A versenyzőket jutalomban részesítették, Barta Nóra például egy olyan serleget kapott, amelyen az állt: A sportág első magyar világbajnokának. Az edzők munkáját is megköszönték, jutalomban részesült Lengyel Imre trénere, Benyák András, Barta Nóra edzője, Ligárt Balázs és Hajnal András mestere, Hajnal Attila. A kis ünnepség résztvevői idén már csak edzésen találkoznak, hiszen a válogatottak nem pihenhetnek: január 4-én a sydneyi, az olimpiára kvalifikáló Világkupa-versenyre utaznak.

(tamás), Nemzeti Sport 1999. december 27.

MŰUGRÁS

KÉPEK

 

 
LINKEK

   Pintér Orsolya