FONTOS


 

Ifjúsági világbajnokság, Pardubice
Barta Nóra győzött!

Kezdjük a történetet a legelejéről! A 15 éves versenyző tavaly robbant be a világ legjobbjai közé azzal, hogy az ifi Eb-n 3 méteren győzött, 1 méteren pedig a második lett. A két héttel ezelőtti ifi Eb-re nagy reményekkel utazott el, de be kellett érnie egy 3. hellyel (3 m), a másik számban 5. lett.

Kissé csalódott volt az Eb után. örült a bronzéremnek, de tagadhatatlanul többet várt magától. Edzője, Ligárt Balázs is inkább úgy fogta fel a történteket, hogy megpróbálnak tanulni az esetből. A két világverseny közti időt sok-sok edzéssel és annál is több beszélgetéssel töltötték. Kielemezték a történteket, majd útnak indultak Pardubicébe. Az első versenyszámban Barta Nóra a 6. helyet szerezte meg, csak azok az olasz lányok előzték meg, akik az Európa-bajnokságon is előtte végeztek.

Szombaton szép napra virradt, nagy kedve volt a versenyzéshez.

Délelőtt rendezték az 1 méteres viadal selejtezőjét, a kötelező gyakorlatokkal mutatkoztak be a műugró lányok. Barta az első kísérlet után az első helyen állt, végül a harmadikként lépett tovább. A már említett két olasz lány volt előtte. Délután már az érmekét folyt a küzdelem. Barta Nóra ugrásról ugrásra faragta le a hátrányát. Az utolsó kísérlet előtt már egészen minimális volt a hátránya, de egyáltalán nem lehetett biztos a sikerében, hiszen az utolsó ugrása nagyon rizikós.

Rettenetesen izgult, de nem látszott rajta. Fegyelmezetten odament a deszkához, és megcsinálta az ugrását. Feszült várakozás követte a gyakorlatot, majd megjelent a pontszáma. Barta Nóra mindössze hét századdal előzte meg olasz riválisát - ezzel világbajnok lett 1 méteren, megszerezte a magyar műugrósport első világbajnoki érmét.

- Az Európa-bajnokság után nem volt sok önbizalmam, az edzőmre, Ligárt Balázsra várt a feladat, hogy erőt öntsön belém - mondta Barta Nóra a győzelme után. - Sikerült neki, bár ebben szerepet játszott az is, hogy a selejtezők során már jól ment az ugrás. Nagyon akartam nyerni, a lelkem mélyén éreztem, hogy sikerülni fog.

(tamás), Nemzeti Sport 1999. augusztus 22.

MŰUGRÁS

KÉPEK

 

 
LINKEK

   Barta Nóra