FONTOS


 

Három magyar eljuthat Athénba
--------------------------------------------------------------------------------
forrás: Vad Dezső, Nemzeti Sport 2003.09.27
--------------------------------------------------------------------------------

Az olimpiai felkészüléssel kapcsolatos egyeztető megbeszéléseket a nyári szünet után a műugrókkal folytatták. A szövetség képviselői – Vereczkei Zoltán elnök, Gémesi László főtitkár és Benyák András vezetőedző – a vártnál gyengébb világbajnoki szereplés ellenére bizakodóan nyilatkoztak, és három magyar műugró athéni részvételét remélik.

A gyengébb vb-szereplést azzal indokolták, hogy az Egyesült Államokbeli tanulmányait tavasszal befejező Lengyel Imre a tanév során már nem vehetett részt az amerikai egyetemi bajnokságokon, és így a lényegesen kevesebb versenyalkalom miatt nem volt megfelelő önbizalma, biztonsága. De Barta Nóra is elmaradt a Világkupa-viadalokon nyújtott teljesítményétől.

A gyengébb szereplésnek véleményük szerint előnye is van, hiszen Sydney előtt az elsők között szerezték meg a részvétel jogát, s a felkészülés hosszabb időszaka alatt kicsit talán lazítottak. Most rövidebb a felkészülés, jobban összpontosíthatnak, hiszen a február végén Athénban sorra kerülő Világkupán biztosíthatják olimpiai részvételüket. Helyzetüket a hazai téli edzések hiánya nehezíti. Németországban vagy Moszkva közelében próbálnak edzéslehetőséghez jutni, ami azért is fontos, hogy technikailag megfelelő ugrásaik biztonságát megszerezzék.

A Budapesten rendezendő Eb helyszínének végső kiválasztása során csalódás érte a műugrókat. A korábban tervezett lágymányosi térségben épülő uszoda tervei szerint megfelelő fedett létesítményhez jutottak volna, ami hosszú távú megoldást kínált. Fedett műugrási lehetőséget azonban a Hajós-uszodában nem terveznek. Panaszukkal levélben fordultak Gyurcsány Ferenc sportminiszterhez.

A szegény embert különben a közmondásbeli ág is húzza. Így például a Hajós-uszodából lába kelt három műugródeszkának, ami a jelenlegi jó időben is akadályozza a felkészülést…
MŰUGRÁS

KÉPEK

 

 
LINKEK