FONTOS


 

Világkupa-verseny, Sydney
Két helyre az olimpiától

Pénteken valamennyi magyar versenyző bemutatkozott a Sydneyben zajló, az olimpiára kvalifikáló Világkupa-viadalon. Sajnos, egyikük sem járt sikerrel. Igaz, az ifjúsági világbajnok Barta Nóra már korábban kivívta az olimpiai indulás jogát 3 méteren, de minden bizonnyal a 31. helyezésnél jobbat várt magától. A magyar szakemberek értékelése szerint fáradtan, dekoncentráltan versenyzett. A 15 éves versenyző ezzel be is fejezte ausztráliai szereplését. Érdekesség, hogy Barta Nóra legnagyobb riválisa, a svéd Lindberg, aki hasonlóan fiatal és tehetséges ugyanebben a számban a 7. helyen végzett. Igaz, azt sem szabad eltitkolni, hogy a szőke svéd lánynak nagy sportdiplomáciai támogatottsága van.

A másik két magyar, Lengyel Imre, és Hajnal András a páros toronyugrásban indult, de nem kvalifikálták magukat az olimpiára. A kiírás szerint a viadal első nyolc helyezettje szerzett volna indulási jogot, de egyes vélemények szerint az egyéni olimpiai éremre is esélyes orosz és kínai versenyzők nem fognak elindulni párosban, inkább visszalépnek a szinkrontoronyugrástól. Ha ez így lesz, két helyet automatikusan előrelépnek a magyarok és akkor ebben a számban is ott lehetnek az olimpián. (Lengyel 3 méteren, Hajnal toronyugrásban már kivívta a részvételi jogát.)

Szombaton Lengyel Imre mutatkozik be, a toronyugrásban kíséreli meg biztosítani a helyét az olimpiai mezőnyben.

Világkupa-verseny, Sydney

Férfiak. Toronyugrás. Páros: 1. Tien Liang, Huang Csiang (kínai) 353.34, 2. Helm, Newbey (ausztrál) 337.20, 3. Waterfield, Tylor (brit) 328.29, ...10. Lengyel Imre, Hajnal András (magyar) 281.04.

Nők. 3 méter: 1. Kuo Csing-csing (kínai) 571.68, 2. Fu Fing-hszia (kínai) 566.25, 3. Bulmer (kanadai) 520.47, ...31. Barta Nóra (magyar) 328.53.

(tamás), Nemzeti Sport 2000. január 29.

MŰUGRÁS

KÉPEK

 

 
LINKEK