FONTOS


 

Az edzőnő, aki imádja a gyerekeket
Kata és Kamilla

Haász Kata ma már edzőként dolgozik. Egészen pontosan 1990-ben fejezte be az aktív sportolást, de nem szakadt el sportágától. Azonnal elkezdett gyerekekkel foglalkozni, 1994-től a szakmai bizottság elnöke.

Az edzősködésben azt szereti, hogy gyerekekkel foglalkozhat, de ha nem edző lenne, akkor is olyan hivatást keresne, ahol emberekkel találkozhat. Az csak külön szerencse, hogy a műugrásban sikerült megvalósítania nagy álmát. Fontos számára a mozgás, végzett testnevelő, valóban feladatának tekinti, hogy azok, akik hozzá kerülnek, megszeressék a sportot, a műugrást.

De most számára a négy hónapos Kamilla a legelső.

- Fantasztikus érzés anyának lenni, talán viccesen hangzik, de nem érdemes kihagyni ezt a érzést - mondja Kata. - De azért már kezdek visszaszivárogni az uszodába, heti négyszer három órát vagyok a tanítványaimmal. Ilyenkor a férjem vagy az édesanyám vigyáz a gyerekre.

A család amúgy is nagyon összetartó. Több mint egy éve tart Haász Katáék lakásának a felújítása, amelynek 90 százalékát a férje csinálta saját kezűleg, és természetesen a család is besegített. Így sikerült teljes egészében olyan csodálatos lakást varázsolniuk a lakótelepi otthonból, amilyen az álmaikban szerepelt.

Kata hónapról hónapra egyre több időt tölt az uszodában, nyáron már Kamilla is ott lesz a medence partján, ugyanis a következő hetekben elkezdi a bébiúszást. Akkor majd ő is láthatja, hogy anya hogyan foglalkozik a többi gyerekkel, akik közül már több sikeres műugró is kikerült, többek között a válogatott Mélay Csaba, aztán Kádár Bori, aki műugrótudásának köszönhetően amerikai öszöndíjat kapott, vagy Király Zsófi és Molnár Bettina, aki már nemzetközi versenyt is nyert.

És talán egyszer majd Kamilla is műgró lesz.

De erről már neki kell döntenie.

(tamás), Nemzeti Sport 2000. január 13.

MŰUGRÁS

KÉPEK

 

 
LINKEK