FONTOS


 

Ilyen sem volt még: négy magyar műugró kvalifikálta magát a sydneyi olimpiára. A négyes (az, hogy szenzációs-e, csak később derül ki...): a tavalyi, isztambuli Európa-bajnokság ezüstérmese, Lengyel Imre, valamint Hajnal András, Barta Nóra és Pintér Orsolya. Lengyeltől várhatjuk a legjobb teljesítményt, mindemellett a mezőny ismeretében a három méterről és toronyból próbálkozó, tengerentúlon tanuló versenyzőnek is meg kell szenvednie ahhoz, hogy elérje a megálmodott helyezést.

A tornászból lett műugró a legjobb hat közé szeretne jutni három méteren, mondani sem kell, nem lesz egyszerű. Saját bevallása szerint tíz olyan ugró van a világon, aki eséllyel pályázhat a sydneyi dobogóra, tegyük hozzá, egyenlő eséllyel. Mindazonáltal Lengyelben bízhatunk, két éve a perthi világbajnokságon negyedik lett, pedig a mezőnyt egyáltalán nem nevezhettük gyengének, az európai élugrók mellett a kínaiak, amerikaiak és ausztrálok is ott voltak a deszkán. Lengyel mellett a férfiaknál Hajnal András próbálkozik meg a jó szerepléssel, az ifjúsági Európa-bajnok versenyző élete első olimpiáján (reméljük, több is lesz...) toronyból veszi fel a versenyt a világgal.

A másik, ifjúsági szinten már bizonyított ugrónk Barta Nóra, aki ifiként világbajnokságot és Európa-bajnokságot is nyert már. A sokra hivatott hölgy három méteren szerepel, reméljük, eredményesen. Barta az új generáció képviselője, Pintér Orsolya pedig a négyfős csapat nagy visszatérője. Érdekes történet az övé. Egyszer már befejezte, ám a szülés után ismét nekiveselkedett. A munka eredménye: nyár elején három méteren megugrotta a kiküldetéshez szükséges pontszámot.

A négy magyarnak jócskán lesznek riválisai Sydneyben, ahol várhatóan orosz-kínai rivalizálást láthatunk majd az aranyérmekért. A hagyományos párharcba persze más is beleszólhat - és ebben reménykedünk mi is...

***


Fölényben az orosz párosok
Hétfőn bemutatkozik Lengyel Imre

Orosz sikerekkel kezdődtek az olimpiai műugróversenyek, amelyeken először a párosok mérték össze tudásukat. A műugrópárosok egyébként első alkalommal szerepelnek az olimpia műsorán.

A nők háromméteres számában az Európa-bajnok Vera IIjina, Julija Pahalina kettős nyert, a verseny folyamán több mint 11 pontos előnyre tett szert a kínai páros előtt. A bronzérmet az 1999-es Eb-n győztes ukrán páros, Zsana Szorokina és Jelena Zsupina érdemelte ki.

Dmitrij Szautyin, a toronyugrás olimpiai bajnoka Igor Lukasinnal szerezte meg a győzelmet a férfi párosok 10 méteres számában. A toronyugrásban Atlantában olimpiai ezüstérmet nyerő német Jan Hempel Heiko Meyer társaságában visszaszorult a harmadik helyre a kínai kettős, Hu Csia és Tien Liang mögött.

A férfi műugrók háromméteres számában Lengyel Imre hétfőn mutatkozik be. (Lengyel versenyezni fog a toronyugrók között is.) A Laguna Diving Club 23 versenyzőjétől elsősorban a háromméteres számban várják a döntőbe jutást, ebben a kategóriában a kínaiak, az ausztrálok és a németek tartoznak a nagy riválisok közé. Lengyel versenyzett már Ausztráliában, 1998-ban Perthben negyedik lett a vb-n. További kiemelkedő helyezései az Európa-kupa- és universiade-győzelem 1997-ben. 1999-ben Eb-ezüstérmes volt Isztambulban - szintén három méteren. Az atlantai olimpián a 17. helyen végzett.

Férfiak

PÁROS, TORONY

Olimpiai bajnok: IGOR LUKASIN, DMITRIJ SZAUTYIN (Oroszország) 365.04, 2. Hu Csia, Tien Liang (Kína) 358.74, 3. Jan Hempel, Heiko Meyer (Németország) 338.88, 4. L. Taylor, P. Waterfield (Nagy-Britannia) 335.34, 5. M. Helm, R. Newbery (Ausztrália) 333.24, 6. O. Skripnik, R. Volodkov (Ukrajna) 332.22, 7. D. Pichler, M. Ruiz (Egyesült Államok) 321.69, 8. G. Emptoz-Lacote, F. Pierre (Franciaország) 314.94

Nők

PÁROS, 3 MÉTER

Olimpiai bajnok: VERA ILJINA, JULIJA PAHALINA (Oroszország) 332.64, 2. Fu Ming-hszia, Kuo Csing-csing (Kína) 321.6, 3. Zsana Szorokina, Jelena Zsupina (Ukrajna) 290.34, 4. L. Tourky, C. Michell (Ausztrália) 283.05, 5. E. Bulmer, B. Hartley (Kanada) 279, 6. J. Luna, M. J. Alcala (Mexikó) 273.84, 7. D. Lindner, C. Schmalfuss (Németország) 263.76, C. Maliev-Aviolat, J. Schneider (Svájc) 256.2

Színes Sport 2000.09.24.

Vége a kínai hegemóniának
Toronyból a dobogóra

Tizenhat éves sorozat szakadt meg a női toronyugrás döntőjében, 1984 óta ugyanis mindig kínai versenyző állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára. A selejtezők is az ázsiaiak sikerét sejttették, ám a fináléban minden a feje tetejére állt. Minden idők egyik legszorosabb toronyugróversenyében az amerikai Laura Wilkinson nyert, aki ötödikként kvalifikálta magát a döntőbe. A 23 éves houstoni születésű hölgy korábbi eredményeit böngészve hiába keresünk kiugró sikereket, a legnagyobb a két évvel ezelőtti Jóakarat Játékok-arany és a vb-5. helyezés. Ráadásul fél évvel ezelőtt az olimpiai részvétele is veszélybe került, márciusban ugyanis a lábát törte. "Amikor a baleset ért, arra gondoltam, hogy mindennek vége, de a Jóisten megsegített" - vallotta a győztes, aki hét éven keresztül tornászott, s csak utóbb tért át a műugrásra.

Az elődöntőből másodikként továbbjutó kínai Li Na - ő idén Grand Prix-t nyert az Egyesült Államokban - a fináléban megőrizte ugyanezt a pozícióját. Honfitársa, az elsőként továbbjutó Szang Hszüe ugrásai viszont nem sikerültek, még érmet sem tudott nyerni. Az ukrán Zsupina hatodikként zárt, akárcsak négy évvel ezelőtt Atlantában. Az utóbbi két olimpia győztese, a kínai Fu Ming-hszia ebben a számban ne indult.


Nők

TORONYUGRÁS

Olimpiai bajnok: LAURA WILKINSON (Egyesült Államok) 543.75, 2. Li Na (Kína) 542.01, 3. Anne Montminy (Kanada) 540.15, 4. Szang Hszüe (Kína) 513.03, 5. E. Heymans (Kanada) 511.92, 6. O. Zsupina (Ukrajna) 489.09, 7. A. R. Libiseller (Ausztria) 482.16, 8. Sz. Tyimosinyina (Oroszország) 478.89

Színes Sport 2000.09.25.

Lengyel a középdöntőben
A címvédő a mezőny élén

Szokatlanul nagy mezőny, 49 induló kezdte meg versenyét a 3 m-es műugrásban. Köztük volt Lengyel Imre, a Laguna DivingClub versenyzője is, aki a 13. helyen jutott a keddi 18-as középdöntőbe.

A hétfői selejtező során a 23 esztendős Lengyel, aki Miamiban egyetemista, s tavalyelőtt vb-negyedik, tavaly pedig Eb-ezüstérmes lett, jól kezdett: az első két ugrása után a 5. helyen állt. A folytatásban azonban elrontotta a két és fél Auerbach-szaltóját csukamozdulattal, emiatt elveszített 20-25 pontot és a 20-22. helyre esett vissza. A hiba láthatólag megzavarta, de a végén ismét jól koncentrált: az utolsó, nagyon nehéz 3 és fél delfinszaltójára 7.5-8 pontokat kapott, és javított a helyzetén

"Ha nincs az a rontás az Auerrbach-szaltóban, akkor ott lehetne a hatodik hely környékén - értékelt Hajnal Attila szövetségi kapitány. - A kedd délelőtti öt kötelező ugrástól azt várjuk, hogy azok alapján Imre kivívja a helyét a tizenkettes döntőben."

Hétfőn az atlantai olimpiai bajnok (Barcelonában bronzérmes, Szöulban ezüstérmes volt toronyugrásban) kínai Hsziung Ni érte el a legmagasabb pontszámot (457.38). Másodikként az Atlantában nyolcadik helyezett mexikói Fernando Platas jutott tovább (444.60), mögötte áll a világ- és Európa-bajnok Dimitrij Szautyin, aki négy évvel ezelőtt ötödik volt ebben a számban, a toronyugrást pedig megnyerte. (Szautyin már olimpiai bajnok: szombaton párosban nyert Igor Lukasinnal toronyugrásban.) A tizedik helyen várja a folytatást a brit Tony Ali, aki 1999-ben Európa-bajnok volt Isztambulban.

Férfiak, 3 méter (selejtező): 1. Hsziung Ni (kínai) 457.38, 2. Platas (mexikói) 444.60, 3. Szautyin (orosz) 444.51, 4. Ruiz (amerikai) 429.30, 5 Hsziao Haj-liang (kína) 419.91, 6. Wels (német) 414.84, ...13. Lengyel Imre (magyar) 382.98

Színes Sport 2000.09.26.

Hsziung Ni verhetetlen volt
Lengyel Imre a 11. helyen

Számunkra az első kedvező hírt az jelentette, hogy Lengyel Imre, a Laguna Diving Club 23 esztendős versenyzője bejutott a háromméteres műugrás döntőjébe. A magyar műugrók közül ez utoljára Kelemen Ildikónak sikerült a szöuli olimpián, előtte pedig Moszkvában. A férfiak közül pedig Gerlach József érte el az eddigi legjobb eredményt, 1956-ban Melbourne-ben a negyedik helyen végzett toronyugrásban és nyolcadik lett műugrásban.

Kelemen jelenleg pontozóként tevékenykedik Sydneyben, és egyik kívánsága máris teljesült: elutazása előtt ugyanis azt mondta, hogy nem szeretne a döntőben pontozni azokban a számokban, amelyekben magyar versenyző indul. Ez ugyanis azt jelenti, hogy a mieink közül valaki szerepel az utolsó felvonásban.

Lengyel a döntős részvétel jogát kedden érdemelte ki, miután a délelőtti öt kötelező ugrása után a tizedik helyen végzett. A fináléban jól kezdett, a középmezőnyben volt, és tartotta a lépést a többiekkel. Még a hatodik sorozat előtt is a nyolcadik helyen állt. Befejező gyakorlata azonban nem sikerült, visszaesett a tizenegyedik helyre.

A boldogságtól sugárzott viszont a kínai Hsziung Ni arca. Sikerült megvédenie az olimpiai bajnoki címét. Rendkívül kiélezett küzdelemben csak a befejező sorozatban előzte meg a mexikói Platast, aki Atlantában nyolcadik helyezett volt. Platas nagyon közel - mondhatni csak egy ugrásnyira volt attól -, hogy 44 évvel a melbourne-i olimpia után újra ötkarikás aranyat nyerjen Mexikónak. A bronzérmet a világ- és Európa-bajnok Dimitrij Szautyin szerzte meg, aki négy evvel ezelőtt lemaradt a dobogóról, csak ötödik lett. (Az ő fő versenyszáma a toronyugrás, amelyben olimpiai bajnok volt Atlantában.)


Férfiak

3 MÉTER

Olimpiai bajnok: HSZIUNG NI (Kína) 708.72, 2. Fernando Platas (Mexikó) 708.42, 3. Dmitrij Szautyin (Oroszország) 703.20, 4. Hsziao Haj-liang (Kína) 671.04, 5. D. Pullar (Ausztrália) 647.40, 6. T. Dumais (Egyesült Államok) 642.72, 7. M. Ruiz (Egyesült Államok) 638.22, 8. Teraucsi K. (Japán) 634.47, .11. Lengyel Imre (Magyarország) 613.47

Színes Sport 2000.09.27.

Kínai fölény
Barta és Pintér nem jutott tovább

Szerdán megkezdődött az olimpiai műugróverseny a nők háromméteres számában. A selejtezőből az első tizennyolc jutott az elődöntőbe, ahonnan a legjobb tizenkettő került a csütörtöki fináléba. Összesen 42-en ugrottak az olimpiai uszodában, s a bemutatkozás a címvédő (Atlantában és Barcelonában toronyugrásban is első) kínai Fu Ming-hsziának sikerült a legjobban, ő jutott tovább az első helyen. Mögötte honfitársnője, Kuo Csing-csing végzett, majd következett az orosz Európa-bajnok, Pahalina. Az elődöntőbe utolsóként a 15 esztendős olasz Tania Cagnotto (259.74 pont) került, akinek édesapja 1972 és 1980 között három olimpián két ezüst- és egy bronzérmet nyert mű- és toronyugrásban.

Az ifjúsági világ- és Európa-bajnok, 16 esztendős Barta Nórának és Pintér Orsolyának nem sikerült bekerülnie az elődöntőbe.

Az amerikai Laura Wilkinson, aki meglepetésre megnyerte a női toronyugrást, a csütörtöki páros számra készül: "Kicsit ideges vagyok, de nem hiszem, hogy bármit is veszíthetek - mondta Wilkinson, aki 36 év után nyert aranyat az Egyesült Államoknak toronyugrásban. Tokióban (1964) Lesley Leigh Bush győzött.

Nők

Műugrás, 3 méter. Selejtező: 1. Fu Ming-hszia (kínai) 342.75, 2. Kuo Csing-csing (kínai) 332.67, 3. Pahalina (orosz) 316.08, 4.Lindner (német) 309.21, 5. Iljina (orosz) 305.25, 6. Viguzova (kazah) 303.30, .22. Barta Nóra (magyar) 258.33, .25. Pintér Orsolya (magyar) 239.64

Elődöntő: 1. Fu Ming-hszia 585.57, 2. Kuo Csing-csing 583.89, 3. Pahalina 552.51, 4. Iljina 543.06, 5. Lindner 543.03, 6. Viguzova 520.77

Színes Sport 2000.09.28.

Kína: háromból négy
Fu Ming-hszia harmadik olimpiáján is aranyérmet nyert

A rekordok napja volt a csütörtök műugrásban. A kínai csapat sportolói beírták magukat a sporttörténelem aranykönyvébe. Soha még egyetlen ország sem nyert műugrásban egyetlen nap három aranyérmet, ráadásul százszázalékos teljesítménnyel: a nap negyedik indulója, Kuo Csing-csing még hozott egy ezüstöt is. A kínaiak eddig már négy aranyérmet szereztek a mű- és toronyugrásban, többet, mint a többi ország együttvéve.

Hsziung Ni a második ugró a nagyszerű Klaus Dibiasi után, aki négy (!) olimpián is érmet tudott nyerni. Eredménylistája lenyűgöző: 1988-ban ezüstöt, 1992 bronzot nyert toronyugrásban, majd 1996-ban aranyat műugrásban. Az atlantai siker után visszavonult, de két évvel ezelőtt visszatért, mondván: még mindig nincs, aki a nyomába jönne. Tényleg nincs: nyert három méteren egyéniben, s most párosban is.

Belépett a halhatatlanok közé Fu Ming-hszia is. Műugrásban megvédte atlantai aranyát - a másik fő számában, toronyban nem indult "egyéniben", pedig ha ott nyer, az első ugró lehetett volna, aki három olimpián is győz ugyanabban a számban -, s diadalával a harmadik négyszeres olimpiai bajnok műugró. (Előde két legenda, Greg Louganis és Pat McCormick.) Egyszersmind Fu az első nő, akinek öt érme van műugrásban, a férfiak közül Dibiasinak, Louganisnak s a csütörtökön aranyat nyerő Hsziung Ninek van öt. A nagy fölénnyel nyerő sztár mögött barátnője, Kuo Csing-csing lett a második - ők ketten együtt nyertek ezüstöt a páros műugrásban.

Férfiak

PÁROS, 3 MÉTER

Olimpiai bajnok: HSZIAO HAJ-LIANG, HSZIUNG NI (Kína) 365.58, 2. Alekszandr Dobroszkok, Dmitrij Szautyin (Oroszország) 329.97, 3. Robert Newbery, Dean Pullar (Ausztrália) 322.86, 4. T. Dumais, D. Pichler (Egyesült Államok) 320.91, 5. F. Platas, E. Rueda (Mexikó) 317.70, 6. G. E. Lacote, F. Pierre (Franciaország) 310.08, 7. T. Ally, M. Shipman (Nagy-Britannia) 296.64, 8. N. Marconi, D. Miranda (Olaszország) 286.38

Nők

3 MÉTER

Olimpiai bajnok: FU MING-HSZIA (Kína) 609.42, 2. Kuo Csing-csing (Kína) 597.81, 3. Dörte Lindner (Németország) 574.35, 4. J. Pahalina (Oroszország) 570.42, 5. A. Lindberg (Svédország) 559.17, 6. V. Iljina (Oroszország) 555.15,7. M. Chantelle (Ausztrália) 550.68, 8. J. Keim (Egyesült Államok) 534.18

PÁROS, TORONYUGRÁS

Olimpiai bajnok: NA LI, HSZÜE SZANG (Kína) 345.12, 2. Emilie Heymans, Anne Montminy (Kanada) 312.03, 3. Rebecca Gilmore, Loudy Tourky (Ausztrália) 301.50, 4. R. Marion, A. R. Libiseller (Ausztria) 294.0, 5. J. Keim, L. Wilkinson (Egyesült Államok) 291.42, 6. J. Olsevszkaja, Sz.Tyimosinyina (Oroszország) 288.30, 7. O. A. Souchon, J. Danaux (Franciaország) 277.14, 8. M. J. Alcala, A. Almazan (Mexikó) 264.30

Színes Sport 2000.09.29.

Hajnal András kiesett
Kínai-orosz párharc

Hajnal András a selejtezőben a 34. helyen végzett, így nem jutott az elődöntőbe az olimpiai műugróversenyek férfi toronyugrószámában. A 18 éves, junior Európa-bajnok magyar versenyző 316.14 pontot gyűjtött, és nyolc indulót előzött meg.

A 18-as elődöntőbe Tien Liang került be a legmagasabb pontszámmal (503.16). A 21 éves kínai toronyugró Atlantában negyedik helyezett volt, két éve Perthben vb-ezüstöt szerzett, tavaly Világkupát nyert Új-Zélandon a tízméteres versenyszámban. Második helyen honfitársa, a mindössze tizenhét éves Hu Csia került a fináléba, Tien Liang egyik legnagyobb vetélytársa valószínűleg az olimpiai bajnok Dmitrij Szautyin lesz. A 26 éves orosz versenyző a perthi vb-n legyőzte a kínai fiatalembert.

Férfiak

Toronyugrás, selejtező: 1. Tien Liang (kínai) 503.16, 2. Hu Csia (kínai) 485.43, 3. Szautyin (orosz) 471.27, 4. Teraucsi (japán) 457.59, 5. Helm (ausztrál) 455.37, 6. Csoj Hjong Gil (észak-koreai) 448.41, ...34. Hajnal András (magyar) 316.14

Elődöntő: 1. Tien Liang 704.61, 2. Hu Csia 692.04, 3. Szautyin 662.19, 4. Helm 653.40, 5. Teraucsi 649.08, 6. Csoj Hjong Gil 633.93

Színes Sport 2000.09.30.

Sporttörténelmet írtak a kínaiak
A címvédő Szautyin csak harmadik lett toronyugrásban

A selejtezők és a korábbi számok alapján előre látható volt, hogy a férfi toronyugrás szombati 12-es döntőjében nem az lesz a nagy kérdés, hogy az orosz Dmitrij Szautyin megvédi-e az Atlantában szerzett olimpiai bajnoki címét, hanem az, hogy a két kínai közül ki, Tien Liang, vagy Hu Csia szerzi-e meg az aranyérmet. Szoros versenyben végül Tien Liang lett a befutó.

Hatalmas volt az ázsiaiak öröme, hiszen ebben a sportágban korábban egy ország sem szerzett öt aranyérmet egyetlen olimpián. A kínaiak most öt elsőséget szereztek, ami hatalmas bravúr.

Tien Liang és Hu Csia egyébként már szerzett érmet Sydneyben, a páros műugrásban már átvehetett egy ezüstöt. A toronyugrásban Hu Csia valószínűleg azzal szorult a társa mögé, hogy kevés nemzetközi tapasztalatot tudott szerezni, hiszen még csak 17 éves. Bár többször is megkapták - mindketten! - a maximális 10-es pontszámot. A rossz formában versenyző Szautyin bronzérmet vehetett át produkciójáért.

Az oroszokon kívül mások is keseregtek. Az amerikaiak az elmúlt 88 évben nem szerepeltek ilyen rosszul az olimpia műugróversenyében. Az 1980-as, moszkvai olimpia bojkottját leszámítva, 1912 óta minden ötkarikás játékon legalább két elsőséget szereztek. Most az amerikai műugrócsapat becsületét Laura Wilkinson mentette meg, aki az esélytelenek sorából előre lépve lett első a női toronyugrásban.

A férfiak 10 m-es versenyében meglepetést okozott még a kanadai Alexandre Despatie jó szereplése. A mindössze 15 éves sportoló a negyedik helyet szerezte meg. Despatie az olimpiai műugróversenyek mezőnyének legfiatalabb résztvevője volt.

Férfiak

TORONYUGRÁS

Olimpiai bajnok: TIEN LIANG (Kína) 724.53, 2. Hu Csia (Kína) 713.55, 3. Dmitrij Szautyin (Oroszország) 679.26, 4. A. Despatie (Kanada) 652.35, 5. Teraucsi K. (Japán) 636.90, 6. M. Ruiz (Egyesült Államok) 625.92, 7. I. Lukasin (Oroszország) 624.51, 8. M. Helm (Ausztrália) 618.24

Színes Sport 2000.10.01.

MŰUGRÁS

  SYDNEY 2000

 
KÉPEK

 

 
LINKEK