Csay Renáta (balra) és Szonda Kornélia a valladolidi befutó után: a nyolcadik idei siker

A 36 kilométeres távot egyetlenegyszer teljesíteni hatalmas fizikai kihívás, nyolc nagy versenyt nyerni ebben a kategóriában: hőstett, melynek mindannyiszor szenvedés az ára.
"Az év elején még őrültnek néztem volna, ha valaki azt mondja, az idény során aranyakat hozok haza mind a négy versenyről – mondta Csay. – Leírhatatlanul jó érzés, de csak utólag. Az egyes finálé befutója után mind a négy alkalommal úgy éreztem, holnap képtelen leszek párosban újra végiglapátolni a távon. A K–2-es versenyt követően pedig mindig azt mondom, ennyire soha többé nem kínzom meg magam. Igazán most, egy-két nap múltán tudok csak felhőtlenül örülni a sikernek, ám egy hónapig így is kizárólag főzőkanalat veszek a kezembe, kajaklapátot egyszer sem.”
A nyolc kilométerenként futószakaszokkal nehezített versenyen nemcsak az izmok kiszipolyozására, némi szerencsére is szükség van: egyesben a címvédő olasz Introini a bemelegítésnél sérült meg, a lengyel Przybylskának pedig a viadal közben tört el a kormánya. "Przybylska azért sokáig szorongatott, igaz, a nagy meccselés közepette úgy elhúztunk a mezőnytől, hogy kiállása után már csak arra kellett figyelnem, hogy gond nélkül eljussak a célig. Párosban is csodás volt a győzelem, ám a szólódiadal mindennél többet ér. Különösképp úgy, hogy számomra ez afféle családi kötelezettség volt, hisz a férjem, Kolozsvári Gábor is világbajnok C–1-ben, és eddig mindig azzal húzott: nem állok rosszul, de a legfontosabb érem hiányzik a gyűjteményemből.”