FONTOS


 

Storcz és a Fürdök, Hüttner duó Mechelenben remekelt
Jól sikerült idénykezdés


A válogatott kajak-kenusok közül néhányan a belgiumi Mechelenben, míg a többiek Szolnokon, az idei első tájékoztató versenyen álltak rajthoz.

Kezdjük a vk-futammal. A mezőny világbajnoki volt, hiszen harminckilenc ország legjobbjai vettek részt a versenyen. Az első napon az 1000 m-es döntők szenzációsan indultak a szegediek szempontjából. A Démász kajakosa, Storcz Botond kiválóan versenyezve az első helyen végzett. A párosok küzdelme is magyar győzelmet hozott, ezt a számot a Vereckei, Veréb duó nyerte. A kenu kettősök versenyében két magyar egység is rajthoz állt, igaz, csak a szegedi hajó, Fürdök Gábor és Hüttner Csaba szelte jól a vizet, a spanyolok mögött a másodikok lettek. A Pulai, Novák egység a hetedik helyen ért célba.

A második napon az 500 m-es finálék következtek. Vereckei egyesben, az olimpiai bajnok Storcz, Kammerer duó pedig párosban szerezte meg az aranyat. Fürdök Gáborék sem maradtak érem nélkül, a démászosok a harmadikok lettek. - Megmondom őszintén, erre a két sikerre azért nem számítottam - nyilatkozta már a Budapest melletti otthonában Storcz. - A dobogós helyek egyikének már örültem volna, ebben természetesen benne volt akár a győzelem is. Az egyest majdnem egy hajóhosszal nyertem, a párosban viszont a középfutamban csak harmadikok lettünk. A mecheleni viadal meggyőzött arról, hogy van értelme erre a két számra koncentrálni.

A szolnoki tájékoztató versenyen szép számmal képviseltették magukat a szegediek. Váradi Márton és Kása Ferenc tanítványai már az idény elején remek produkcióval rukkoltak elő, sok-sok éremmel tértek haza. Különösen a 18 éves Sík Márton eredménye figyelemre méltó, a Démász kajakosa a szakemberek elismerését is kivívta taktikus győzelmével. Reményt keltően lapátolt a legjobb ifjúságiak mezőnyében, a kajak négyesben a Démász 1984-es korosztályú, Márton, Molnár II., Lőrinczi, Németh összeállítású egysége, amely ezren második, ötszázon első lett.

A Démász-Szeged versenyzőinek a szolnoki tájékoztatón elért eredményei, nők, 1000 méter, K1: ...3. Janics Natasa. Férfiak, K1: ...4. Molnár Péter. C1: ...3. Joób Márton. K2: ...6. Biczók Attila, Szélpál Csaba, 7. Almási Gergely, Páger Zoltán. C2: ...2. Joób Márton, Vajda Attila. Ifjúságiak, K4: ...2. Démász-Szeged (Márton András, Németh Tamás, Molnár II. Péter, Lőrinczi András).

500 méter, nők, K1: 1. Janics Natasa. K2: ...2. Viski Erzsébet (Tiszaújváros), Janics. Férfiak, C1: ...7. Kálmán Marcell. C2: ...8. Tóth Csaba, Kása Péter. K1: 1. Hegedűs Róbert. K2: 1. Hegedűs, Gyökös Lajos (Paks), ...6. Katyina Miklós (MTK), Pusztai István, 7. Almási, Páger. K4: 1. Paks, MTK, Démász-Szeged Honvád (Gyökös, Baranyi, Hegedűs, Beé), 2. Démász-Szeged (Biczók, Pusztai, Almási, Szélpál). Ifjúságiak, K1: 1. Sík Márton. K4: 1. Démász-Szeged (Molnár P., Németh, Lőrinczi, Márton).

Mádi József, Délmagyarország 2002.05.07.

Vereckei és Veréb sikeres Vk-bemutatkozása
Storcz: győztes egyes

A magyarországi verőfény és a kevéssé megerőltető szolnoki tájékoztató verseny helyett hűvös idő és igen erős mezőny várt férfi kajak-kenu válogatottunkra a mecheleni Világkupán. Akitől sokat remélt a két szakág mestere, Sári Nándor és Ludasi Róbert, az jól teljesített: az 1000 méteres döntők során Storcz Botond nyerte a kajak egyesek, a Vereckei Ákos, Veréb Krisztián duó pedig a párosok vidalát, míg a Hüttner Csaba, Fürdök Gábor kettős kenujával a második helyen ért célba. Az öröm persze nem teljes: a Pulai Imre, Novák Ferenc C-2-es hetedikként finiselt, Kökény Roland csupán a B-döntőben szerzett elsőséget, a lázasan is hajóba szálló Kammerer Zoltán Horváth Gábor társaságában szintúgy a kisdöntőben próbálkozhatott,és zárt negyedikként.

Sári Nándor a következőképp értékelt: "Számunkra most a verseny volt a legjobb edzéslehetőség az erős, majd negyven ország válogatottját felvonultató Világkupán. Formaidőzítés híján is többen képesek voltak magas szintű produkcióra, ám ne feledjük, egyelőre a csapatkialakítás időszakát éljük. Storcz számára - miután egyesben már elég rég lapátolt kiemelkedően - fontos volt, hogy újra tekintélyt szerezzen nemzetközi vizeken. Vereckeiék párosban csak most debütáltak, s meggyőzően versenyeztek, de számunkra nem a Vk-elsőség, hanem az Európa-bajnokság, illetve a vb lehet az igazi mérce."

A kenusoknál kizárólag a sérült Kolonics György távolmaradása miatt jelenthető ki némi fenntartással, hogy világbajnoki erősségű regattát rendeztek a szeles hazewinkeli pályán. Párosban mindenekelőtt az új, keskeny kenuk "éles" tesztelése miatt utaztak Belgiumba Hüttnerék és Pulaiék. Az előbbiek számára az ezüst több mint kellemes tapasztalatszerzés, az utóbbiak pedig a hetedik helyezés ellenére is vidámak, hiszen rutinos olimpiai bajnokaink alatt rendszerint úgyis az idény második felében indul be igazán a kenu.

GG, Nemzeti Sport 2002.05.05.

Világkupa Mechelenben
Kenu párosok a világ ellen

A hagyományos hazai idénynyitó, a szolnoki "tájékoztató" ésszerű, és csupán részbeni feláldozásával kezdődik e hét végén a kajakos- és kenusidény. Férfiválogatottunk java ugyanis Belgiumban, a mecheleni Világkupán rögvest a mély vízben meríti meg lapátját, a magában is kisebb világválogatottnak beillő magyar női szakág pedig belvizeinken, egészen pontosan a szolnoki Holt-Tiszán élesztgeti a harci szellemet. Megjegyzendő, hogy a hevület már a felkészülés során is felülmúlta a tavalyit, ami egyértelműen a júliusi, szegedi Európa-bajnokság jótéteménye.

Egyetlen versenyzőnk ragad be -- átmenetileg -- a startgépnél: a kétszeres olimpiai bajnok Kolonics György kézsérülése ugyan szépen javul, kenuba térdelésre azonban még nem gondolhat. A két egymással rivalizáló kenu páros -- vagyis a Pulai Imre, Novák Ferenc és a Hüttner Csaba, Fürdök Gábor duó -- bezzeg már most összecsap, mi több, külhoni elenfeleivel is megmérkőzik a Mechelen mellett található, hazewinkeli regattaközpontban. A kajakos különítmény még népesebb: Sári Nándor teljes csapata, azaz Horváth Gábor, Kammerer Zoltán, Kökény Roland, Storcz Botond, Veréb Krisztán és Vereckei Ákos is rajthoz áll a pénteken, az elő- és középfutamokkal kezdődő belgiumi Vk-n.

Érdekesség, hogy az eleddig szólóban és párosban vitézkedő Vereckei Verébbel K--2-ben is nekiveselkedik, ám próbálkozását egy másik új, Horváth és Kökény alkotta egység nehezítheti. Storcz Botond mindeközben visszatér az egyesbéli viadalhoz, legalábbis ezer méteren, hiszen ötszázon Vereckeivel -- úriember módjára -- kitér egymás elöl a két magyar sztár. Storcz amúgy a rövidebb távon Kammerer Zoltánnal igyekszik helyreállítani a sydneyi renomét.

A szolnoki, szűkített tájékoztatón szombaton bonyolítják le a selejtezőket, az ezer és ötszáz méteres döntőkre vasárnap kerül sor, kétszáz méteres futamokat pedig ezúttal nem írnak ki. Izgalomból így sem lehet hiány, tudniillik a tavaly az év edzőjének választott Fábiánné Rozsnyói Katalin valamennyi ászát nevezte az idénynyitóra. Kovács Katalin, Szabó Szilvia és a többi, másfél hónapja Dunavarsányban edzőtáborozó hölgy szerepvállalása garantálja a magas színvonalat, ám a fiatal kenusok a férfiak becsületét is megvédik. Angyal Zoltán szövetségi kapitány különösen arra kíváncsi, hogy a tavaly négyesben szerzett vb-arannyal nemzetközi respektet szerző Iván Gábor, Kozmann György, Malomsoki Sándor és Vasali László miként teljesít majd az athéni olimpiász idusán.

GG, Nemzeti Sport 2002.05.03.

Kőbán Rita Kajak-kenu Eb, Szeged 2002
KAJAK-KENU

LINKEK