FONTOS


 

"Egér sokkal keményebb fiatal nő, mint amilyennek látszik"

Szeptember hatodikán, 18 órától úszódöntők lesznek a római Stadio del Nuotoban. Többek között a 400 méteres férfi vegyesúszás döntője is.
Annyi év után ...
Illetve egészen pontosan 1985 óta előzör - Darnyi Tamás nélkül.







Fantasztikus megnyitó

Az olaszok nagy felhajtásra készülnek a vb-n. Időt, pénzt nem sajnálva olyan megnyitóra készülnek, amely méreteitől eltekintve akár egy olimpián is megállhatja a helyét. Az ünnepség három részből áll majd: az első a hivatalos aktus, ahol felvonul és bemutatkozik az összes versenyző.

A másodikban felvonják a résztvevő országok zászlóit, elhangzanak a megnyitó beszédek, és az olasz haditengerészet zenekarának előadásában elhangzik a világbajnokság himnusza, amelyet Arcqua nell' acqua címmel kizárólag erre az alkalomra komponált Claudio Baglioni. Ezután következik az ünnepség fénypontja, amikor is bevonulnak az usszodába az olasz válogatott úszók, pólósok, műugrók és műúszok, majd vízijátékokra kerül sor, azt azonban, hogy ez pontosan mit takar, gondosan titokban tartották a szervezők. A himnuszt egyébként a medence mellett felállított színpadon egy 50 tagú ifjúsági zenekar és a római filharmonikusok előadásában hallhatják a szurkolók Tommaso Vittorini vezényletével. Ugyanekkor mutatják be azt a videoklipet, amelyet állítólag a legjobb szakemberek készítettek a világbajnokság alkalmából, és amely a RAI közvetítések előtt minden egyes alkalommal látható lesz majd a televízióban.

A harmadik részben a medence várhatóan szökőkúttá alakul majd át, ahol a vízsugarak és a zene összhangja nem akármilyen élménynek ígérkezik. A legnagyobb attrakció azonban minden bizonnyal az a 10 méter magas és 25 méter széles vízfüggöny lesz, amely a látvány mellett egyszersmind video kivetítőként is funkcionál majd.
Úszó, műugró, műúszó, hosszútávúszó és vízilabda VB 1994
DARNYI NÉLKÜL

Darnyi - mint annyi más nagy úszó is - a programfüzetek és egyéb statisztikák közé került. A római vb-ről készült olasz kiadványban még ott a neve, mint a 200 és a 400 méteres vegyesúszás rekorderéé. A világcsúcsa ott lesz Rómában, ő maga már nem.

"Nagyon nagy úszóm volt"

- Én azt hiszem, Darnyi mindenkinek hiányozni fog - feleli a kérdésre Széchy Tamás, ha könnyes szemmel nem is, de mindenképpen megrendülten.
- És az edzőjének? Személyesen?
- Nagyoooon - mondja elhúzva a második szótagot, aztán még egyszer: - Nagyoooon. Azt hiszem, Darnyinak nem csak az edzője voltam, hanem annál sokkal több. Kemény ember volt, önálló, de azért neki is kellett valaki, akibe belekapaszkodhatott. Meghalt az édesapja, én pedig ott voltam mellette, mint idősebb férfi, többet voltunk együtt, mint egy szülő a gyerekével és azt hiszem, valamiféle hiányt sssikerült pótolnom az életében.
- Megmarad-e a barátság?
- Remélem. Azt hallottam tőle a tévéinterjúban is, amit a visszavonulása kapcsán adott, hogy ameddig él, nem felejt el. Én sem felejtem el őt, hiszen a Darnyi ...

Itt elakad az Öreg. Keresi a szavakat, valami nagyon szépet, nagyon kedveset, magasztosat, felemelőt szeretne mondani egykori tanítványáról. Aztán csak annyi jön ki belőle:
- A Darnyi Tamás az egy akkora nagy úszóm volt!

Széchytől ennyi is elég. Mennék is tovább, mielőtt végképp elérzékenyülünk, de az Öreg azért egy mondat erejéig még visszatér Darnyihoz:

- És mint embert is nagyra tartottam. Hozzám tartozott és mondom: amíg élek, nem felejtem el. Talán nem is lesz rá módom, mert hiszem, hogy nem válunk el.

Közhely, de igaz, bármilyen szomorú is: a vb-t Darnyi nélkül is megrendezik. Az ellenfeleknek minden bizonnyal nem hiányzik majd, végre nyílt lesz a verseny. Az Öreg hosszan magyarázza: Azért van esélyünk, hiszen ott van Czene Attila, aki 200 vegyesen vezeti jelenleg a ranglistát. Vagy ott vannak a mellúszó számok.

Apropó mellúszás.
Férfiak.
Ez valahogy tabu.

Széchy visszafogott

Ez az a téma, amellyel kapcsolatban valahogy mindenki szégyenlősen hallgat, pedig ez az a téma, amellyel kivétel nélkül mindenki szívesen foglalkozna. Csakhogy senki nem vállalja annak a kockázatát, hogy ha történetesen egy magyarnak se sikerül, az ő nyakába zúduljon: már megint összeugrasztotta egymással Güttlert és Rózsát. Nincs egyetlen kérdés sem a sajtótájékoztatón, amely kimondottan rájuk vonatkozna, mindenki hátulról próbálkozik, kerülőúton szeretnénk valamit is megtudni a világbajnok és a világcsúcstartó várható párbajáról. Széchy Tamás "veszi a lapot" és közli, ne kezeljük úgy a dolgot, mintha a mellúszó számok kizárólag ennek a két versenyzőnek lenne a magánügye. Merthogy 100-on akár öt-hatesélyes is lehet a verseny, és még 200-on iss ott a nagy ellenfél, a brit Gillingham. Széchy amúgy ez alkalommal jóval viszafogottabb, mint szokott. Meg is magyarázza:

- Ilyen helyzetben, amikor őrségváltás zajlik le a magyar úszók között, Tamás bácsi mindig sokkal visszafogottabb szokott lenni - mondja egyes szám harmadik személyben, majd hozzáteszi: Atlantában már nem lesz ilyen, és előre figyelmeztet: majd meglátjuk, akkor visszafoghatatlanul fog majd véleményt formálni a "gyerekeiről".

- Azt próbáltam megmagyarázni néhány fiatal újságírónak - mondja, amikor a sajtótájékoztató után leülünk bezsélgetni -, hogy egy ilyen nemzedékváltás megrendíti a fiatalokat, hiszen nekik kell átvenni a felelősséget is.
- Nyomasztja őket a tény, hogy most már tőlük várják a sikert?
- Hogyne! Egészen biztosan nyomasztja. Darnyit is nyomasztotta, hogy Wladárék után az ő feladata volt, hogy érmeket szállítson. Ezzel együtt úgy kezdte, hogy nyert két aranyat.

Az uszodában egyébként cseppet sem nyomott a hangulat. Czene, Rózsa, Güttler kifejezetten jókedvű volt, amikor legutóbb láttam őket. Nem úszták agyon magukat, ilyenkor közvetlenül a verseny előtt ez már nem szokás. Mindössze rajtot, fordulót gyakoroltak és ez önmagában ok a vidámságra.

- Most már megengedhetjük magunknak azt a luxust, hogy reggelente csak fél nyolckor kezdjünk edzeni - mondja Kiss László, Egerszegi és Güttler edzője, aki viszont a versenyzőitől eltérően igencsak nyomott hangulatban üli végig a sajtótájékoztatót. Mindig ilyen, mondja, és hozzáteszi, nem kell kétségbeesni a gondterheltségétől, belül, a lelke mélyén csak egészséges bizakodás van.

- Ilyenkor többet álmodik úszásról?
A válasz meglepő:
- Szerencsére semmi, még az úszás sem zavarja meg az álmaimat. Az visszont tény, hogy ilyenkor több cigarettát sszívok el, mint máskor. Valahogy le kell vezetni a feszültséget.

Egér moziba jár, Güttler pecázik

A versenyzők ugyanezt csinálják, csak egész másképp. Egerszegi Krisztina például átmenetileg a nagynénjéhez költözött, nem is lehet elérni, még telefonon sem, amúgy moziba jár, és ha jó a film, másfél órára képes elfelejteni, hogy egy ország vár tőle győzelmeket a jövő héten. Güttler pecázik, neki ez jelenti a kikapcsolódást. Emellett az idén végre hajlandó megborotválkozni iss, tetőtől talpig, ahogy a nagy úszók szokták. Ehhez csak annyit: tavalay Sheffieldben azonmód szőrösen úszott világcsúcot. Vajon mire lesz képes "kopasz" testtel?

- Egérnek most nincs könnyű dolga - vált Kiss László. - Soha nem fordult még elő, hogy világverseny előtti hajrában beteg legyen. Most pedig itt volt ez a háromhetes torokgyulladás. De a hangulatával semmi probléma.
- Fel tudja őt készíteni arra is, hogy esetleg nem nyer? A mezőny ismeretében, ugye ...
- Semmi sem történik, ha nem nyer - vág a szavamba Kiss László. - Egér sokkal keményebb fiatal nő, mint amilyennek látszik, és egy olyan helyzetet is fel tud dolgozni, ami a vereségével járna együtt. De azért remélem, erre nem kerül sor.

Sport plusz
Egerszegi Krisztina
VERSENY

EREDMÉNYEK

  Úszás
  Műúszás, műugrás, hosszú-    távúszás
  Női és férfi vízilabda

 
KÉPEK

 

 
LINKEK

  Róma VB